Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-11-17 / 21. szám
4. oldal Buenos Aires, 1953. november 17 MAGVAKOK ÚTJA ¡O >i Ulti tii7: Fióküzlet: llt.ip's ."»TIMI l’.lClIA V Vándor és Péter Amerikai HÉTKÖZNAPOK I. ' New-York, 1953. október végén. A republikánus párt számos vezetője aggodalommal tekint a jövőre esedékes szenátusi választások elé. Elsősorban a farmer-szavaztok, a mezőgazdálkodással foglalkozó lakosság magatartása okoz számukra gondot. A minap egy hagyományosan republikánus kerület demokrata képviselőt választott egy wisconsini időközi választás során. Az eredményt ijesztő előjelnek tartják, az aggodalom •— néhány napra legalább — pánikká fokozódott. Világszerte általában az iparvidék szállítja a radikálisabb mandátumokat, s a „romlatlan vidék", a tanya, a falu képviseli a viszonylagosan konzervatív irányt. Amerikában megfordítva van. A demokraták egészen a legutóbbi elnökválasztásig mindig dedűlt magabízással emlegették a „biztos Dél“-t. Tavaly ősszel azután a biztos Dél és Közép-Nyugat farmernépe is elégedetlenségében a republikánusokhoz appellált. S ezt a republikánus párt-gépezet (amely általában inkább a keleti és északi iparvidéken számíthat a maga aratására,) kellőképpen értékeli is. Igyekszik az őstermelő lakosságnak kedvében járni s habár gazdagságpolitikája a roosevelt-trumani szocializmusba hajló irányától egyre inkább a szabad kezdeményezés eszméjéhez tér vissza, a farmervilágot nem meri csak úgy odadobni a szabadverseny „őrölve edző" kerekei közé. A farmer ma is állami támogatást húz. Az állam felvásárolja írja KÖRÖNDI ANDRAS és, ha muszáj, akár romlani hagyja az eladhatatlan vajat, stb.... A baj ugyanis itt fészkel: az őstermelés nem aranybánya. Nemcsak Amerikában nem az, és nemcsak ma nem az. A lelkes földosztó Gracchus-testvérnek megajándékozottjai visszalopakodnak Rómába, az ingyen gabonára, a városba, a tarkább életbe. A ma Párisát Versailles vagy Fontainebleau irányából egyaránt körülveri az elhagyott szántók buja dudvája, s a francia paraszt berrikádokat emel az ipart dédelgető kormány ellen. A szerb-utcai, Püski féle, a népi Írókat támogató könyvkirakatból ma is emlékezetünkbe virít a cimlap-erdö „a paraszti élletforma csődjé“-t sikoltva. A probléma oly régi, hogy szinte Írói túlzás nélkül lehet ezúttal az „örök" szót használni. Az Ember a városba vágyik. Néha kicsapja a mezőre kényszer vagy politikai divat, de mihamar az idillből a baromi lét tudatára ébredve visszakívánkozik a gyarló lény a zajos Urbs-ba. Ha az emberi történetnek nemcsak hegyeit és völgyeit tekintjük, külön-külön, látjuk, hogy az „örök" szó megállja helyét. Pedig az ember, természete szerint, szereti a magántulajdont, szeret birtokolni. És ősi ösztönnel érzi a legigazabb magántulajdonnak a földet. Ez valóságosabb birtok a homályos részvénynél, a csak másodlagos „termelést" végző gyárnál. Mert a föld része a Földnek, annak a bolygónak, amelyre a Gondviselés utalta az embert. Ezzel az ősi ösztönnel vesz a Márkás órát, ékszert csak szaküzletből! EUROPA ToIomM». «i; .11' VN l>. PK KON (K\ Miiiiro) Keleti Pályaudvar baktere kertes-há-^ zat Érden, és az angol best-seller iró egy parányi szigetet a Fölközi-tengeren. De a kegyetlen föld nem viszonozza az ember szerelmét. Vámpírként szívja vérét, s mint az önző anya, napota inti fiúi kötelességeire. S az amber felé, aki nemzedékek szent hűség - hagyományában él a földön, kinyúlik a csábitó város karja: jobb bért, könnyebb életet ígér. A föld adja a búzát, (ahogy a mi nyelvünk bölcsen nevezi: az életet), de kegyetlen drágán méri és — sótlanul. A só a városban terem: mozik, tarka selymek, haszontalan csecse-becsék és a hétvégi szabadidő képében. Ki tudná kinyomozni, — ki nyújtotta először a bűnös almát -—■ csak annyi biztos, hogy Adám fiai megizlelték a mindig uj igényeket szülő igényt, s ez már nem ereszt vissza a primitív paradicsomba, — hacsak a mai fehérember civilizációja bukásának árán nem. Az amerikai republikánus párt problémája politikus úton nem oldható meg. Ilyesmire gondolhatott az a tanácsadó is, aki a megoldást nem az Ígérő szavakban és nem is cselekedetekben, hanem a nevelésben látja. A kérdés csupán az, hogy az ember, aki néhányezeréves késéssel végülis fel tudta építeni a babiloni tornyot, s talán rövidesen önmaga elpusztítására is elég erős lesz, — képes-e a világ arányait is megváltoztatni... II. Igen sok amerikai napilap legnépszerűbb rovata az, amelyben a közönség felel a közönség által feltett, valamely időszerű kérdésre. A Daily News október 23-i számának kérdése igy szól: Megémek-e nekünk a Spanyolországtól kapott légi és tengeri támaszpontok annyit, amennyibe kerülnek? (A kérdés kissé anyagias izü, de a feleleteken kiválóan lemérhetjük azt a távolságot, amelyet a közvélemény a Hemingway-regényben irodalmasitott állásponttól a mai napig megtett. Még néhány éve Franco a demokráciát, a szabadságot eltipró fasiszta diktátor volt csupán.) íme néhány a válaszok közül: „Megéri. A diplomáciai viszonyt sem lett volna szabad (annakidején) megszakítanunk. Spanyolország elsőként szenvedett Európában kommunista agressziót. Azok, akik a lármafát verték Franco győzelme idején és óta, mind a mi u. n. liberálisaink, kommunistáink, társ-utasaink és hazaárulóink voltak.“ Egy másik válasz igy végződik: „Légi és tengeri erőink sokkal biztonságosabb kikötőben vannak (Spanyolországban), mint Angliában.“ ... . S egy harmadik felelet: „Mi kapjuk a nagyobbik hasznot. Gyakorlatilag katonai szövetségre léptünk Európának legelkeseredettebben anti-kommunista országával. Kevesen méltányolják kellőképpen, hogy Franco az egyedüli olyan élő ember, aki a kommunistákat a harc mezején győzte le.“ Ennyi talán elég is az idézetekből. Csak még azt jegyezzük fel, hogy egyetlen-egy megkérdezett sem helytelenitette a Franco-val kötött megegyezést. III. Van egy best-seller, amely — természetesen — nem szerepel sem a kiadók lajstromán, sem a lapok könyv-rovatában. A szóbanforgó nyomtatvány a Szenátus Belbiztonsági Bizottságának kiadványa; tárgya a kommunista beszüremlés az amerikai kormányzati szervekbe: szerzője pedig William Jenner, republikánus szenátor. A megjelenést követő első hat hét alatt 80.000 amerikai nem restelte a fáradságot, hogy egyenkint levelet írva, kérje a bizottságtól ezt a beszámolót. A múltban az is szenzációszámba ment, ha valamely szenátusi kiadványért nagyritkán 2—3.000 érdeklődő jelentkezett. íme, ismét egy jel, amely arra mutat, hogy a jövőévi választási kampány fő kérdései nem az ár-, költségvetési egyensúly-, adó-, avagy NATO-problémák körül fognak forogni. Az amerikai választó egyre inkább a kommunista-kérdést tartja döntőnek. így a választási hadműveletek nagyágyúi alighanem McCarthy, Jenner és Velde, a törvényhozás leg-NYÍRÓ NÉLKÜL Nem véletlen, hogy amikor meghajszoltan, betegen, fáradt szívvel, két kofferrel Nyugatra érkezett, az országú lak árkába, vagy táborokba került Magyarország mindjárt őt emelte maga fölé. Országnagyok, miniszterek, és nagymultú közéleti emberek, magasrangú hivatalnokok között válogathatott a száműzetés. Mégis, ha elnök kellett valami nagy, az egész emigrációt érdeklő nemzeti szervezethez, ha díszszónok kellett a nemzeti ünnepélyre, mindig érte mentek. Ugyanúgy* menekült ő is, mint az egész nagy áradat. Kifosztva mindenéből, még a saját könyvei se voltak vele Betegesebb ember ti aligha kerehetett volna ki magának a száműzöttek Magyarországa.. Mégis, ma tudjuk csak, micsoda egészséges életösztön választotta mindig őt. Az összeomlásnak, a kétségbeesésnek, a. bénult reménytelenségnek abban a korszakában az ügyes, az úgynevezett praktikus és tapasztalt közéleti ember épp oly tanácstalan volt, mint azok, akik odahaza csak felnéztek rájuk. Babylon partjainál nem szónok kel. még csak nem is a tömegek kívánságainak bölcs ismerője és kezelésének művésze. Mikor rongyorsan, megszaggatott ruhában, a pusztulás sejtelme és a megszabadulás akarata között, vergődve ül az árokparton mindenki, a jó fellépés, a jövő ígérgetése, a tanok és eszmék fölötti vita mind üres értelmetlenséggé válik. Nyirő nem volt szónok a szó igazi érteimében. A. bécsi döntés után ugyan ott tilt a pesti parlamentben az erdélyi képviselők padsorában. Hallottuk néhány talpraesett, remek felszólalását is. De tul egyszerű, derűs, azt mondhatnánk tul „vidéki” ember volt ahhoz hogy tömegim dula tokát. felszítson. Nem is tudott eléggé haragudni ahhoz, hogy a harc hevében magával ragadjon. Mégis, mint a nagy katasztrófában kiderült, volt valami benne, ami a többiekben, a körülötte ülőkben nem volt meg. Van a Zöld csillagban, az utolsó, könyvalakban megjelent regényében egy részlet, ahol a. menekültek szállásáról hajnalban nehéz munkára induló, éhes kisgyerekek, akikre kiskorukban, fejletlenségükben szakadt rá a esaládfenntarás nagy gondja, egy tavaszi füzes szélén sípot faragnak maguknak. Azokon fújják aztán, mint kis, önfeledt Dánok a természet nagv tavaszi boldogságának, a megújuló életnek dalát. Nyirőben. a költőben, az emberben, a honfitársait soha nem csábítgató , hiú reményekkel nem biztatható lélekben is volt valami ilven. az őstermészet erejéből kiszűrt, a Hargitáról hozóiét életigenlés. Betegségekbe takarva, gyengeségeit szemérmesen rejtegetve — az örök magyarság fönnmaradását, az évszázados kopjafákon, egy évezred mindem szenvedésén úrrá lett magyarság naiv töretlenségét hirdette minden írása, szava, egész lénye. A katasztrófa legiszonyúbb óráiban is a hargitai nádsípot fújta nekünk. Ezért kellett ő s ezért, hiáinvzik annvira. Olyanféle helyet kap ő a magyar elbeszélő irodalomban -Tokai, Mikszáth, Móricz mellett. mint amilyent Rudyard Kipling kapott a nagy angol regényírók után. Aki annyira költő volt mint ő. annak munkáit nem lehet súlyra mérni. Prózája dal volt. Az anyaországról leszakadt Erdély irodalma a zavaros és szennyes pesti hatások után úgy felüdült. kimosdott, újjászületett költészetében, mint a friss havasi forrásvízben. Nagy katasztrófák idején csak az ilyen tisztaság teremt új életet. Nyoma sem volt írásaiban az intellektuális zavarnak, mégsem volt benne semmi a provinciális írók apró elfogultságaiból, furcsaságaiból és kisszerüségé'ből. Magyar sors, mai magyar sors. hogy hegyeitől messze, idegenben kellett meghalnia, s ő, akinél édesebben, szebben kevesen 'beszélték az anyanyelvet, idegen szavakat volt kénytelen keverni az agónia búcsúszavaiba is. Amit itthagyott nekünk, a magyar örök élet hite. Hitt abban, hogy vannak természeti erők, amiket semmiféle megpróbáltatás, idegenség, változás nem ölhet ki erősnek született népéből. harcosabb kommunista-ellenes tagjai lesznek. Érdememes megemlíteni, bogy Jenner szenátor nemcsak az első törvényhozási best-seller atyja, hanem a liberális-bőrbe bujt ellenfél mindeddig kiméit varázsszavának megtépázója is. Ez a bűvös szó a „demokrácia", a „demokratikus életforma". Ennek a szónak vértjében jeleskedik szerte a szabad világban Moszkva minden ügynöke és akaratlan szolgálója is. Egy ilyen rózsaszín vértes felszólalásra hangzottak el válaszul Jenner alábbi szavai az Egyesült Államok szenátusában: „Mi nem vagyunk democrácia. Mi sosem is szándékoztunk demokrácia lenni. Ez a nemzet köztársaság, népképviseleti köztársaság, és nincsen semmiféle utalás sem a Függetlenségi Nyilatkozatban, sem a Alkotmányban, sem az alkotmányozó gyűlés egyetlen vitájában, sem egyetlen állami alkotmányban, sempedig egyetlen szent okiratában ennek a nagy nemzetnek nincs egyetlen egy sem, amely a mi kormányzatunkat demokráciának nevezné." Legjobb tudomásunk szerint ez az első eset, hogy amerikai törvényhozó megtagadja a demokrácia lobogóját. A II. Világháború végén egy magát eddigelé demokratának vallott magyar diplomata azt jósolta, hogy Magyarországon „néhány év múlva" (az oroszok kitakarodása után,) nem lesz bátorságos a demokrácia szavát kimondani. Ugylehet, megérjük, hogy Nyugaton sem. Wass Albert kisregénye: EMBER AZ ORSZÁGÚT SZÉLÉN Kiadóhivatalunkban újra kapható
