Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-05-01 / 5. szám
4. oldal Magyar Végvár újra Hungária Anyánk rommáégett régi házát. Ma minden az államé, - az állam pedig a keleti barbár hódítóké. Valóban, az élet nem érdemli meg, hogy minden ember le élje, ha nincs már remény. A remény, - mely nyugatról alig kap tápot, - mégis él a magyar nép szivében. A tudósító szerint hat nap alig elég, hogy az ember a mai Magyarország lelkületét kifürkéssze. A hivatalos információk nem birnak e szempontból értékkel. Ma, amikor az emberek már nem viselik szivüket a nyelvükön, az információkat bizalomkeltéssel kell megvásárolni. Egy kelló'időben alkalmazott szemhunyorgatás, egy őszinte kézfogás ehhez a valuta. Es ez utón jutottak a ‘Stern ’ tudósitói arra a megállapodásra, hogy a magyarországi kommunizmus valami egészen más, mint a többi rabszolganépeké. Egy ezeréves szabadságszerető, keresztény kulturnemzet ősrégi életformáját nem lehet még a megszálló csapatok szuronyaival sem megváltoztatni s akár keletről, akár nyugatról jöjjön a nyomás, — a magyar lélek magyar marad örökké! A magyar proletár, aki a kommunisták reményének tárgya volt, és végül is áldozata lett, örökre megtanulta most azt, hogy milyen az, ‘mikor övé az ország, övé a gyár, magának s nem az átkozott burzsujnak dolgozik’, hisz most a saját osztálybeliek dolgoztatják. 0 most kemény iskolán megy át és el fog jönni az idő, mikor ‘pótvizsgára’ kerülve 6 is meg fogja állam helyét, - mikor majd az óra üt. A ‘Stern’ cikkének utolsó képe: az ‘Úttörők’ - vagyis a kommunista magyar ifjúság vasútja, mely keskeny vágányon kis mozdonnyal és kocsikkal 16 kilométernyi pályát fut be a budai hegyek között és szinte kizárólagosan gyermekek, ifjak látják el a szolgálatot. A cikk Írója megismerkedett a vonaton all éves Klára ‘úttörőnővel’, aki egyébként gimnáziumi diákleány s jutalomként vehette fel a vasutas egyenruhát, hogy mint kalauz szolgálatotteljesitsen. Miután németül is tanult, ő a legérdekesebb információkat adhatta az újságíróknak. ‘Itt láthatja a mi ifjúságunkat, amilyen igaz valójában...’ — jegyezte meg a kommunista, minisztériumbeli kisérőnő. Ezt a kis diákleány be is bizonyította azon melegében, de nem a kommunisták propagandájába illő módon. Bucsuzásul egy ‘knixet’ csinált és kézszoritását a ‘kezét csókolom’ szavakkal kisérte... Szóval: a kézcsók még él Magyarországon, dacára a vörös pokol ezer és ezer ördögének, kínszenvedésének! Az a kézcsók, mely a francia közmondásos udvariasság, a nyugati kultúra és : spanyol etiquette utolsó bölényeként a magyar Kárpátmedencében túlélte a vörös özönvizet, él és dívik... A kézcsókot, melyet a ‘felvilágosodott’ haladó világ ‘elavult, szervilis, feudális társadalmi rossz-szokásnak’ bélyegezett, amely a kézfogást is felesleges, időpazarló formalitásnak tartja,- azt megtaláljuk a vörösök által megfertőzött Magyarországon. Bárhogyan is vélekedjen a müveit és felvilágosult nyugat, bármennyire is tudjuk, hogy az ilyen fejtegetést konzervatív— nek, sőt antidemokratikusnak is találják minősíteni ifjú óriásaink és ellenfeleink, - mégis azt merem állítani, hogy jobb világ volt akkor, mikor a családi tűzhelyen a magyaV nő őrizte az otthon szentélyét - és nem hivatali tekintély ét! - és ahol a gyermekek, sokszor még felnőtt korukban is, - horribile dictu! - kezet csókoltak szüleiknek akár a kastélyban, akár az egyszerű házikókban. Különös, hogy mikor a ‘haladó világ’ olyannyira megveti a múlt hagyományait és szokásait elavultként a sutba dobja, - min alapult vájjon az a különös megnyilvánulás, hogy mikor nyugati diplomaták vagy látogatóka budapesti pályaudvaron búcsút mondtak barátaiknak és országunknak, majd mindegyik sajnálkozó hangon megszólalt: ’Ne mondja nekünk senki többé, hogy ‘kezét csókolom'...’ A patriárkális hagyományok korában igaz, hogy nem volt televízió, de nem volt ifjúkori bűnözés sem. Glacékeztyüvel nem lehet lopni — mondotta I. Ferenc József. Különös, de a külföldi újságírók azt találták, hogy ebben a ‘kezét-csókolomban’ nem volt semmi lealázás, semmi szolgai, semmi antidemokratikus. Magyar szokás volt, mely a vörös világégét túlélte, a külföldiben azt az érzést és benyomást keltette, hogy a kommunizmus Magyarországon másképpen hatott valahogy. mint más országokban és a ‘Küss die Hand’ tiszteletet fejez ki a keresztény Nyugat iránt, az idősebb iránt, de nem jár a rab— szolgatartónak, a zsarnoknak, sem az árulónak és renegátnak! ÁRULÓK, MUSZKAVEZETQK, RENEGÁTOK... Számuk egyre fogy. Nagyrészük már régen nyugatra ’emigrált’, ‘politikai menekültként’, mikor odahaza vörös gazdái szempontjából túlélte hasznavehetőségét s most itt hordja az ‘antikommunista’ lobogót, közben jól él, ha ‘anti-vörös kereszteslovagi’ köntöse alatt baloldali múltat mutat és rózsaszínű vértet rejteget. Masok viszont eltűntek a kommunizmus vörös sülyesztőjében, mint Nagy Imre és családi részvénytársasága, kik Malenkov kártyájára tettek. Visszatért Rákosi-Róth Mátyás a vörös porond előterébe, ami azt mutatja, hogy a Kreml ismét szorosabbra kívánja fogni a gyeplőt a rabszolga-országokban. Hogy ennek oka miben rejlik, azt csak a jövő eseményei fogják megmutatni. Lehet, hogy a Kreml urai szabad kezet engednek Vörös Kinának, távolkeleten, hogy ott lefoglalja a nyugat erejét. Mig ők maguk ismét Európába helyezik át hatalomra törekvő terveik súlypontját. Lehetséges, hogy a vörös kinai sárkány egész Ázsia birtokbavételére törekszik és a Kreml hatalmasságai nem merik egy erőpróbának kitenni ’kommunista engedelmességét’ s kénytelenek 3uropára fordítani tekintetüket, hol a német felfegyverkezés folytán elszenvedett kudarcukban tekintélyük csorbát szenvedett. Ez azonban nem mondja, hogy a Szovjet ne látná el Vörös Kínát fegyverrel, lőszerrel, sőt stratégiai tanáccsal egy ázsiai támadás esetén, mert neki előnyt jelent Kína emberanyag vesztesége, sőt esetleges térhódítása is. Két tény azonban kétségbe nem vonható. Magyarországon ismét uj erőre kapott a katolikus papság üldözése és valószínű, hogy sokat szenvedett magyar népünk újabb vizsga, újabb erőpróba előtt áll. A balti államok ifjúságának Szibériába való telepítése sem fog elszigetelt jelenség maradni és más nemzetek is elkészülhetnek arra, hogy az orosz nemzetirtás rendszerének kegyetlenségeit megismerjék. A másik tény az, hogy a Nyugatnak meg kell tanulni annak a nyelvnek szabályait és szótárát, amelyet a keleti kommunista zsarnokok megértenek. E szótár szerint a Nyugat békés hajlama és annak intézkedései, időt rabló és kommunista propaganda t szolgáló tárgyalásokra való hajlandósága: gyengeséget jelent, melyet ki kell használni s mely nagyon is alkalmas a különösen ‘szalámi taktikára’, mellyel mindenegyes alkalommal a még szabad világ egy-egy kis részét leszeletelik. A Nyugatnak végre meg kell tanulni, hogy a vörös szótárban a ‘békés együttélés’ szólamának ismétlése a megadást, a leszerelés csak a Nyugat leszerelését, a kereskedelmi összeköttetés a nyugati hatalmak egyesülését megakadályozó csalétket jelenti, melynek ára bele van számitva a budget-be éppúgy, mint a nyugati országokban működő ötödik hadoszlopok tagjainak vérdija, az antikommunista egyesülések, az antikommunista emigrációk tagjai lehetetlenné tételének költségei. Meg kell tanulni, hogy a vörös szótáruk nem sok szót foglal magában, nyelvtanuk csak a parancsoló módot érti és ismeri. Egy kemény ökölnek a tárgyaló asztalra való lecsapása több érv szemükben, mint a sokezer érv a nyugati diplomácia szabályainak keretében előadva. Kétséget nem szenved, hogy a Szovjet kimerithetetlennek látszó emberanyag felett rendelkezik, de aki az oroszt és az orosz hadviselést ismeri, valamint az azzal összefüggő lélektani tényezőket tisztán látja, az tudja, hogy a Nyugatnak nincs mit félnie az orosz gőzhengertől, sem annak atombombájától, mert végeredményben minden hadisiker legfontosabb tényezője az a katona, ki apuskát fogja, a repülőgépet kezeli és a tankot vezeti. Annak lelkét pedig O- roszországban ezer kétely marcangolja. Közismert mondás, hogy Sztálin két legnagyobb hibája, hogy a Nyugatnalc megmutatta a vörös hadsereget — és hogy a vörös hadseregnek megmutatta a Nyugatot. Helyes irányítás mellett rádióállomásaink ma és a döntőpillanatbantöbb veszteséget okozhatnak vörös ellenfeleinknek, mint száz és száz hidrogénbomba. Viszont nem tudjuk mi van a Kreml ‘menetrendjében’ s mikor lesz készen arra — amire régóta 1955 május
