Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-02-01 / 2. szám
3. oldal .1955 február Magyar Végvár bad és tudja mi a vesztenivalója!' Ezt mondották Magyarországon is - akkor —és az Oroszországban készük re cégi. szerint ugyanaz történt velük is, amikor 1919 március 21- én majdnem azonos módszerrel Kun Béla es Oroszországban iskolázott társai kikiáltották a Magyar Szovjet Köztársaságot, kezükbe vették moszkvai gazdáik számára az országot, mig a lakosság csodálkozva dörzsölte szemeit kérdezve: Hogy is volt ez lehetséges? Ha pedig az első lépés egy hatalmi központnak egy kis terrorista csoport általi kézbevétele megtörtént, a tapasztalat azt mutatja, hogy a megfélemlített tömieg fejét veszti és eszeveszetten hódol a vörös sátánnak. Azóta is 35 év telt el, mely idő alatt Lenin, Sztálin és Malenkov állhatatosan haladtak Nagy Péter cár Útmutatásai nyomán Europa, Ázsia és — a világ pánszláv-kommur.ista meghódítása felé. Ha Marx Károly egyik müvét, a ‘Keleti Kérdést' olvassuk, látjuk,hogy 6 már száz évvel ezelőtt meglepetten nézte, hogy mennyire képes a moszkovita diplomácia a régi trükkök ismétlésével a Nyugatot félrevezetni. A Vörös Sátán konyhájának receptjei nem változnak. Csak itt-ott tesz hozzá egy-egy helyi izlének megfelelő fűszert. Amióta a cári rezsim még 1908-ban elhatározta az Osztrák-Magyar Monarchia s Europa hatalmi egyensúlyának a pánszlávizmus eszközeivrl való szétrombolását, hogy ez- Zltal utat nyisson régmegálmodott európai orosz-pánszláv birodalom nyugat felé való terjeszkedésének, stratégiája és taktikája alig változott. Céljukat akkot a pánszlávizmus eszméitől megrészegedett cseh forradalmárok segítségével és az általuk félrevezetett Nyugat támogatásával elérték. Miután a pánszlávizmus kitűzött céljai ezúton nagyrészben megvalósultak, egy még hatásosabb segítő eszközt kellett hozzá teremteni, mely a szláv törekvéseken túl fekvő Europa és idővel az egész világ feletti uralmat helyezi kilátásba. így folyamodtak a kommunizmus jelszavához: ‘Világ proletárjai egyesüljetek!' Azóta az orosz-szovjet-kommunista imperializmus módszerei szinte változatlanok. Diplomáciai taktikája oly átlátszó és egy forma, hogy lényegét néhány szóban össze lehet foglalni: Oroszország igyekszik, hogy minden országban a világon nagyszámú diplomáciai képviselete legyen, hogy annak tagjai élvezhessék a diplomáciai területenkivülis éget, melynek védelme alatt szabadon folytathatják felforgató, kémkedési, szabotálási és propagandisztikus tevékenységüket. Diplomatái teljesen mások, mint a nyugati országoké. Igyekeznek a külképviselet látható, vezető tagjainak olyanokat választani, akik kifelé a nyugati diplomata fellépésével, megnyerő modorával, képességeivel, nyelvismereteivel bírnak, - de valóban az igazi vezetők a Tass iroda személyzetének soraiban rejtő zködnek. Sokszor ‘feleségeik’ sem feleségek, csak erre a helyre - képességeiknél fogva - kijelölt megbízható nők, kik ‘férjüket’ is ellenőrzik. A szovjet-diplomata nem bírhat személyes külpolitikai nézetekkel. Azokat a Kreml Írja elő. Feltétlen engedelmesség és a mi fogalmaink szerint elképzelhetetlen fegyelem az, amit tőle első sorban megkövetelnek. Az éles megfigyelő természetesen észreveheti, hogy a fels: réteg alatt a civilizálatlan és kultúra nélküli tatár lapul meg, ki - csekély kivétellel - alig bir vagy nyilváníthat társaitól eltérő nézeteket még az általános műveltség keretébe tartozó tárgyak tekintetében is. Egy szavuknak sem lehet hitelt adni. Nyelvtudásukat igen | sokszor letagadják. Diplomáciai viszonyuknak természetesen mái) a célja, i mint a nyugati országoké, mások is az eljárásai. A viszo| uosság természetesnek látszó követelményein szemrebhe- i nés nélkül átsiklanak és minden eszközzel arra törekednek, hogy a Moszkvában akkreditált idegen külképviseletek mentői kevesebbet vagy semmit se lássanak. Állandó megfigyelés alatt állanak és miután a Nyugat országai nem élnek a viszonosság megtorlásával, ahol s ahogy lehet, - sokszor színlelt ‘rablótámadásokkal’ is, ha kell, megakadályozzák szabad mozgásukat az ország területén. Eltekintve a mérhetetlen távolságokkal és emberlakta vidékekkel rendelkező ország földrajzi és közlekedési nehézségeitől, már ez az emlitett rendszabály, mint izéüitő, illuzórikussá tenne minden olyan megállapodást, mely egy Oroszországban foganatosítandó helyszíni ellenőrzést nemzetközi alapon elképzelhetőnek tartana. Főelvnek látszik, hogy a vezetők mindenkor békésen nyilatkoznak, Ígérnek és biztatnak, — mig végrehajtó szerveik épp ellenkezőképpen cselekednek. A Szóbeli ígéret semmit sem ér. Az Írásbeli szerződésük, megegyezéseik értéke nem ér fel annak a papírnak értékével, amelyre íródott. Más a propaganda és egészen más a komoly valóság! Egy szerződést csak addig tartanak meg, mig az céljaikat szolgálja. Máskor viszont a szerződés maga is csak propaganda célokat szolgál és aláírásakor is már egyikük se gondol annak egyetlen feltételének a megtartására is. Nemzetközi konferenciáik kivétel nélkül idónyerést vagy propagandát szolgálnak, de a tárgyaló diplomaták már előre utasítást kaptak magatartásukat illetően. Erre példa a berlini konferencia. Példának vehető azonban a genfi konferencia is, hol az ő szempontjukból nem a koreai megállapodás, de az indokinai bárány áldozati elfogadása volt a cél. A VÉGZETES OPTIMIZMUS Jaj annak a nyugati országnak, amely a Szovjettel való konferenciától, a vele kötött szerződéstől a maga javára bármily csekély előnyt is remél. Es háromszor jaj annak a nyugati országnak, mely azt reméli, hogy az orosz békehangokra való kedvező, békés együttélésről szóló tündérmesékben való hittel, az emberiség javát szolgáló békés együttműködésről terjesztett szólamokkal felel abban a reményben, hogy ezáltal a vörös sátán kiengesztel ódve vele szemben enyhébb módszereket fog most vagy annak idején alkalmazni. Nincs békés együttélés a tűz és víz, ég és pokol között, mig e világ áll! Épp oly kevéssé lehet oly optimizmust táplálni, hogy a kommunista barbár Kelet és a keresztény világszemléletü Nyugat között valaha is békés együttélés, együttműködés lehetséges legyen. Vegyük végre már tudomásul, hogy vezetőik nem államférfiak, kulturlények hangján, hanem Dzsingisz Khán hangján és szellemében, az örök barbár keletázsiai mentalitástól megszállva szónokolnak, tárgyalnak és beszélnek. Nyugaton soha senki ezt megérteni nem fogja, mig nem ebből a szemszögből fogadja jegyzékeiket, beszédeiket, propaganda-szólamaikat! Főcéljuk, hogy mindenütt, minden országban meneteljenek az ő ötödik hadoszlopaik, hogy az aranyrubel guruljon körbe e földtekén azon az utón, mely az ő világhege— móniájukhoz vezet. Ehhez kellenek a Moszkvában indoktrinált helyi vagy benszülött vezetők, a sejtó, a Moszkvából pénzelt kommunista pártok. Ezeknek vezetőik mindig a föld alatt vannak.
