Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-07-01 / 7. szám
1955 julius Magyar Végvár 5« oldal rökké. i De nem kell különösebb olvasottsággal és tájékozottsággal bírni ahhoz sem, hogy rögtön fel ne lehessen fedezni a Látóhatár tartalmában és írógárdájában az annyira hírhedtté vált egykori ‘Világ’ c. napilap, ‘Huszadik Század’ c. politikai és ‘Nyugat’ c. irodalmi folyóirta szellemének és irányának egyenes folyttatását. Ezzel el is jutottunk a dolog lényegéhez. Minket, hazánk és fajtánk jövőjéért aggódó magyarokat, még a hontalanságban is, nemcsak az eredet, a származás, a különböző társadalmi és politikai felfogás választ el a Világ, a Huszadik Század és a Nyugat kivénhedt veteránjaitól és a hozzájuk felzárkózott szélsőséges, kissé öregedő ‘ifjú titánoktól’, hanem egy egész világ, amit egyszerűen és röviden ezzel az egy szóval lehet kifejezni: világnézet. Elég legyen ennek igazolására itt csak a körtvélyesi kastély volt ‘úrnőjének’, Lesznai Anna - Moskovics Máli - ‘Selyemgubó’ c. novellájára utalni. - Vl.évf. l.sz. - így éreznek, gondolkodnak és írnak még ma is. A francia forradalom - amellyel gyakorlatilag megkezdődött az európai univerzalista, keresztény szellemiség és kultúra felszámolása - egyenes folytatásaként 1848-ban forradalmi hullám söpört végigEuropán. Ez a magyarságot sem hagyta érintetlenül. Büszkék lehetünk, hogy a Magyar Március volt Europa első és egyetlen vértelen forradalma. Hogy utána két éves vértengerbe fulladt, az az idegen zsarnokság bűne. De a Magyar Márciusnak megvolt a maga bűne: lerombolta az évszázados, természetes fejlődé során kialakult rendi alkotmányt, megbontva vele.a nemzet belső szellemi, kulturális és gazdasági egységét anélkül, hogy a nemzet zavartalan fejlődését biztositó, időtálló alapok lerakásáról gondoskodott volna. Mentségére szolgáljon, hogy a vértelen márciusi forradalmat követő két éves Szabadságharc erre nem volt alkalmas,. A Szabadságharc leverése után a nemzet vezető rétege, a létalapjaiban megrenditett és alkotmányos jogaitól megfosztott magyar történelmi osztály, a nemesség az ősi vármegyék omladozó bástyái mögé húzódott, a nemzet vezetését pedig a nyakára ültetett, idegen nemzetiségű, főleg cseh hivatalnok gárda - az u.n. bach-huszárok - vette át, tetszhalálba merevítve a nemzet minden ösztönös életmegnyilvánulását. Az abszolutizmus két évtizede alatt a félreállitott történelmi osztály pótlására a nemzet mégis kitermelt egy hevenyészett vezetőrétegeta vármegyék szűk kereteiből kiszorultSs elszegényenemességből, a külső életformáiban elmagyarosodott bach-huszárokból és a létalapjában megingatott nemesség vagyonát, birtokait felvásárló, hirtelen meggazdagodott zsidók értelmiségi pályákra özönlő fiaikból. Az igy kialakult polgári középosztály vagy értelmiség a dolog természetéből kifolyólag nem volt, de nem is lehetett alkalmas a nemzet szellemi és politikai vezetésére, még kevébbé az öncélú és sajátlagosan magyar létérdekek képviseletére és gyakorlati megvalósítására. A 67-es kiegyezéssel a nemzet szellemi, politikai és gazdasági életébe robbanásszerűen betört liberális, szabadkőműves áramlat a nemzet vezetésére, irányítására hivatott uj, heterogén középosztályt teljesen készületlenül találta és a zömében nemzeti, keresztény szellemű rétege mindjárt az első menetben védelembe szorult. A gombamódra elszaporodó szabadkőműves páholyok, Galilei Körök, marxista redakciók és a hangadó Világ, Huszadik Század és Nyugat a nemzet utolsó szellemi, erkölcsi fellegvárait is lerombolták, a kétségtelenül fennálló és megoldatlan társadalmi és szociális problémákat pedig egyszerűen kisajátították, hogy alkalmas pillanatban velük magát az ezeréves állam kereteit is szétfeszítsék. Hiábavaló volt a lánglelkü Prohászkákminden hősi akarása és ellenállása, a nemzet ezt a szellemi csatát elvesztette és ennek a vértelen csatavesztésnek a következményei súlyosabbak és tragikusabbak voltak Mohácsnál, így a Milleniumot követő évek látszólagos fellendülése, virágzása a haláltusáját vivő nemzet erejének utolsó felvillanása volt csak csupán. A történelmi törvényszerüségvaslogikája szerint a 18-as őszirózsás forradalom degenerált grófja, aranyszáju papja, tehetségtelen kispolgári akamokai, a nemzettesttől idegenfaju, szellemű, erkölcsű, világmegváltó eszméket hirdető professzorai, ipari mágnásai, marxista szakszervezetek vezetői, politikai gyilkosai, anarchistái már csak a hulla eltakarítását végezték el. Ezeket semmiben sem menti az a szomorú tény, hogy szánalmas vergődésük során az olyan magyar értékek, mint az Ady Endrék és Babits Mihályok is hozzájuk sodródtak. így jutottunk el ismét a Látóhatárhoz és Jászi-Jakubovics Oszkárhoz, akinek dicsőítésére 80-ik születésnapja alkalmából egy egész számot szentel. Az ünnepi számot többek között Jászi volt felesége, Lesznai Anna, ‘károlyimiska’ naplóját, visszaemlékezéseit sajtó alá rendező Lorsy Ernő, ‘károlyimiska’ belügyminisztere, Nagy Vince exnépügyész, a zöldinternacionalista, elvetélt paraszt, Kovács Imre és a ‘nagy’ Masaryk egykori titkára, a Szabad Csehszlovákok Nemzeti Tanácsának egyik oszlopos tagja, Hubert Ripka fémjelzik. A díszes csokorban akad két arikai is, jelezve, hogy a ‘nagy mester’ itteni 40 éves működésé* nek már kezd beérni a vetése. Az Amerikai Magyar Népszava, az ünnepi számot méltatva, többek között ezeket írja: ‘Jósa Oszkár, az Oberlin College nyugalomba vonult professzora, a századelejei Magyarország e~ gyik szellemóriása volt. Aki még közel ázi magához a magyar közelmúlt problémáit, nem mulaszthatja el ennek a tartalmas számnak olvasását'. Mi is melegen ajánljuk minden magyarnak ezt a számot, hogy ‘látva lássanak és hallva halljanak’ és főleg, hogy végre megtanulják a leckét. Azt azonban, hogy Jászi Oszkár aszázadeleji Magyarország egyik? ózellemóriása’ lett volna - anélkül, hogy képességeit kétségbevonnánk - egyszerűen nem fogadjuk el, mert az események, az eredmények egészen mást mutatnak. A XX. század Jászi Oszkárhoz hasonló nagy politikai álmodói, világ-szabadságot, világbékét hirdető apostolai, Népszövetségnek, UN-nak nevezett sóhivatalok griindolói sajnos nem szellemóriásoknak, hanem közönséges és tragikus bűvészinasoknak bizonyultak, akik megtanulták ugyan a varázsige első részét a szellemek felidézésére, de elfefelejtették vagy éppenséggel képtelenek voltak megtanulni, hof gyan kell a felidézett szellemek felett uralkodni és őket visszaparancsolni oda, ahová valók. Pontosan Jászi Oszkár és a hozzá hasonló ‘szellemóriások’ és világmegváltó apostolok taszították a világot abba a tökéletes szellemi, erkölcsi és gazdasági káoszba, amiben vergődik és amiből csak az eddigieknél borzalsabb katasztrófa árán fog tudni kiszabadulni. Nekünk magyaroknak, akik első számú áldozatai lettünk a Jászi Oszkárok büvészinaskodásának , szomorú elégtétel, hogy a ‘nagy mester’ megérte, milyen is a gyakorlatban az általa megálmodott ‘Keleti Svájc’ és hova vezetnek a nemzetközi humaniz— mis, liberalizmus köpenyébe burkolt világmegváltó eszméi. Nem kívánom senkinek, hogy 80 éves fejjel ilyen szörnyű terhet kelljen a sir felé cipelni. Sajnos úgy látszik, hogy a Svájc mintájára megalkotandó ‘Ónálló Erdély’-t propagáló magyar és székely reálpolitikusaink még mindig nem okultak eleget. Nagyon üdvös lenne, ha ebből a nevezetes alkalomból négyszemközt megkátdeznék Jászi Oszkárt, hogyan lehetne elméletét kizárólag csak Erdélyre alkalmazni. Meg vagyok róla győződve, utána sürgősen fel fognak hagyni tragikus büvészinaskodásukkal és nem fogják többet a Community Church derék, székelyfeleséges lelkészét, Rev. D. Harringtont ‘Erdély Keleteuropa Svájca: Mi lesz a jövője?* c. előadás megtartására felkérni, mert az amerikaiak józan elemei is lassan kezdik már felismerni, milyen sors vár Amerikára is, ha a Jászi Oszkárok szellemi vetése egyszer végkép beérik. Addig is, a 80 éves Jászi Oszkár, élő mementóként álljon ott a pusztulás felé rohanó világ sz éles országutján. New York, 1955 május. OiOiG*OiOiC*OiOiC»C»C*C»OiOiOiOiOiCBC*C Ismerik barátaid a Magyar Yégvár-t? Pártold, terjeszd,ismertesd1
