Magyar Végvár, 1954 (2. évfolyam, 1-9. szám)
1954-10-01 / 7. szám
2 . oldal; Magyar Végvár 1954 október mártírok emléke A magyar történelem utolsó száz esztendejének szomorú, lidérces árnyéka, - háromszor ismétlődő sötét homapja az október. Szálljon vissza emlékezetünk a múltba, idézzük a történelmi nevezetességű, örökké fájó évfordulót: október 6-át. Sötét, komor képek s nyomukban keserű gondolatok öntik el lelkünket e napon. 1849 október 6. — Az újjászületett demokratikus magyar nemzetnek az igazságért és szabadságért vívott önvédelmi harca elbukott a rászabadított orosz túlerővel szemben s a világosi becsületes fegyverletételt, melynek folyománya az ország teljes leigázása lett, Aradon a bosszú és megtorlás követte. Következett az első kollektív felelőségrevonás, az első háborús bünper. A 13 hős honvédtábornok perbefogása s a lovagias katona szokásoktól eltérő, gyalázatos kivégzésé, százak és ezrek bebörtönzée, vagyonelkobzások és internálások sorozata. És mi volt a bűnük...? Semmi más, minthogy szerették hazájukat, hős katonáikat habozás nélkül vitték gyozelemről-győzelemre a haza területi integritásának megvédése, az ország szabadságának kivívása s a nemzet becsületének megóvása érdekében a fellázított nemzetiségek és a császári elnyomás önkénye ellen. A zsarnokság nem birt velük és az orosz cár ármádiáit szabadította rájuk s a túlerővel szemben elbuktak. A megtorlás főpribékje Haynau volt. Alig 69 esztendő suhant el az aradi véres napok után és újabb fekete stációhoz érkezünk. 1918 október 31. Az első világháború négy és féléves dicsőséges és katonai sikerekben eredményes védelmi harcának minden véráldozata mellett is a nemzet ellenállása elbukott, de nem a frontokon, hanem a hátországban. Honvédségünk és a közös magyar seregtestek hősi ellenállását nem tudta megtörni a harcoló ellenség. Ami nem sikerült az ellenfelnek a csataterek vérözönéle ben, sikerült a propaganda által fellázított patkányseregnek, a nemzetellenes erőknek odahaza, a hátországban, a föld alatt. Forradalom összeomlás, fegyverletétel, - minek következtében az ország nyakára ült a nemzetközi zsiványság, a proletárdiktatúra. Újra megindult a véres irtóhadjárat az igazak ellen. Újra jött a megtorlás, a bosszú, de most már nem volt elég a 13 hős katonamartiromsága, hanem az egész történelmi Magyarország kollektiv felelőségre vonása következett. Jött a Tisza Istvánok, Fery Oszkárok, Lemberkovitsok kivégzése. Modernebb lett a módszer. Terroristáktól tömött halálvonatok járták az országot Ss utszéli fákra akasztva, kínzások és tarkólövesek között lehelték ki 1 «Ildiket becsületes, hü magyarok százai. Mi volt a bűnük?... Oh, semmi más, csak az, hogy szerették hazájukat, hősiesen harcoltak és véreztek érte győzelmet győzelemre halmozva a háború, borzalmas poklában, hittek a haza területi integritásában, — a csőcselék rémuralma ellenére is szabadon akartak élni hazájukban — küzdöttek az istentelen, nemzetközi kommunizmus ellen. Hadat viselt a nemzet, amelybe a cári imperialista politika kergette az országot. Most nem az orosz seregek igázták le a magyart, Hanem hátulrool döfte le az orosz földről beszivárgott pestis:a bolsevizmus. A bukás eredménye: Trianon, - a hóhér: Karolyi Mihály és Kun Béla voltak. Újabb 27 esztendő pergett le a homokórán. 1944 október 6. - A csonka Magyarország minden erőfeszítése ellenére sem tudta elkerülni a második világháborút és annak borzalmait. A háború ebben a hónapban végső fázisba jutott. A bolsevista vörös áradat hadi gépezete mindenhol elérte a magyar rónaságot. Az aradi évforduló Borongós hajnalán Békésben, a délkeleti arcvonalon áttörte a kétségbeesetten védekező honvédség hiányosan felszerelt harci csoportjait és a felszabadítást Ígérő azsiai aradat dübörgő acélszörnyetegeinek nyomában megindult az ország szive felé. A harcolók éreztek és tudták, hogy újra elbuktunk, de megkísérelték a lehetetlent, a kilátástalan, de végső hősi helytállást, késleltetni az előre törő vörös »adatot, - legalább az utókor számára megmenteni a nemzet becsületét. Újra kezdetét vette az élet-halál harc, mint történelmünk folyamán annyiszor. A honvédség fogcsikorgatva küzdött minden talpalattnyi földért, hogy teljesitse a magyarság tradicionális feladatát, az örök magyar sorsot: védeni a nyugati keresztény kultúrát a keleti barbársággal szemben. Szitává lőtt harcosok holttestein , a vörös tankok áltál letaposott tüzgépek roncsain, magyar anyák és lányok megbecstelenitett, meggyalázott testén keresztül kígyózott előre a szteppék muszka lavinája, nűg egy napon, a budapesti hősi ellenállás ellenére is, a vörös hull ám elöntötte ‘Mária országát’, az áldott magyar földet. Népünk újra elbukott önvédelmi és a szabadságért vívott harcában. Az egyenlőtlen küzdelem befejezést nyert. Fegyverszünet. Harmadszor is jött a bosszú és megtorlás, de most már a kul — turember által elképzelhetetlen formában, ördögi módszerekkel. A moszkvai hóhériskola tanítványai cinkosaikkal - hazai - hozzá — fogtak a nemzet likvidálásához. Nemcsak kollektiven, de totálisan ítélkeztek egyenek és a nemzet fölött. Nem 13-at végeztek ki a katonák közül. Mindszenty, Líárdossy és Imrédyvel az élón sok - sok névtelen ezer mártír követte mártiromságban az aradi 13-at. Katonai és polgári vezetők, a nemzet egyszerű közkatonái és munkásai ezrével lépteka bitófák alá vagy hullottak porba a vérszagtól megvadult tömeg röhögése közben a kivégző sortüzek nyomán. Az ország börtönné változott, ahol naponta folynak azóta is a kivégzé - Az internáló táborok, deportálások ontják az ingyenes munkaerőt a szovjet haláltáborok számára. Bitang hazaárulók, nemzetgyilkosok dőzsölnek és basáskodnak a bilincsbevert, kancsukával kormányzott, kirabolt és megcsufolt magyar nép nyakán. Majd jött az újabb Trianon: Paris/ És mi volt a bűnük...? — Csak az, ami az aradi 13-é. Újra háborúba kényszeritett bennünket az orosz bolsevizmus fenyegető, megsemmisíteni akaró vörös imperializmusa és a hóhéroknak se szere, se száma... Ezekben a képekben vonul el előttem az évfordulón a magyar sors utolsó száz esztendejének szomorú passiója. Az őszi szél bilincs-csörgést, zokogást, halálhörgét és a panaszos segélykiáltá - sok sikoltását hozza felénk Magyarországról. Szabad Amerika földjén élő Magyarok emlékezzetek meg történelmünk három októberjenek mártírjairól, -polgárokról és katonákról, - a névtelen és ismeretlen százezrekről, akiknek egyetlen bűnük csak az volt: szerették hazájukat, küzdöttek megalkuvás nélkül a szabadságért, az európai keresztény kultúra megsemmisítése ellen és mártírhalált haltak az Igazságért és a Nemzet becsű; létéért. Október 6.-a legyen mindenkor a magyar szabadságért életet adott, hős magyarok fájdalmas emléke s egyben nemzeti öntudatunk biztos záloga, az eszménybe vetett hitűnk megerősitője, magasztos és felemelő évforduló, - a MAGYAR MÁRTÍROK EMLÉKNAPJA! R.E. ATTLEE MENT, LÁTOTT ES NEM TANULT... Attlee, v. angol miniszterelnök vezetésével nyolc angol munkáspárti képviselő látogatást tett a Szovjetben és utánna Vörös Kínában. A Szovjet ‘imperialista’ fényűzéssel fogadta a küldöttséget. Ez az utazás nagyon vegyes érzelmeket váltott ki Angliában és Amerikában is. Úgy tekintik, mint a hírhedt ‘co-existentia’ előfutárát. Attlee nyilatkozata a következőkben foglalhat összeő Szovjet-kinai viszony: Kina ipari cikkek tekintetében majd teljesen a Szovjettől függ. A szovjet befolyás ‘nem túlságosad erezhető. Kina ‘csak’ az ipart és a földművelést szovjetizal ja. Kina igen nagy haladást mutat a közegészségügy és nevelés terén. Mr. Attlee szerint a szólás-szabadság ‘limitált’, de a kormány birja a nép jóakaratát. Mr. Mao - a kínai vörös diktátor - arra sürgette Attleet, hogy minden befolyásával odahasson, hogy az amerikai Hetedik Hajóhadat a formózai vizekről visszavonjak. Attlee viszont az orosz fegyverkezést ajánlotta Mao szives figyelmébe.
