Magyar Végvár, 1953-1954 (1. évfolyam, 3-12. szám)
1953-10-01 / 7. szám
5.oldal 1953 október Magyar Végvár__ _____ MILYEN LESZ AZ U 11.rész Irta: - cser m Pl G.Yfl R. O R 5 Z R G vesztheti önálloóllami létét, szolgasorsba juthat másállamok közösségeibe kényszerítve; elvehetik tőle anyagi javait, de szellemi kincseitől, közösségi érzetétől meg nem foszthatják erőszakkal. Ezt csak akkor vesztheti el, ha önmaga is lemond azokról. Ezétt nem lehet közönbös egy felelősségérzettel rendelkező, hivatott államférfi előtt az, hogy miféle eszközökkel, miféle utakon akarnak egyes belső vagy külső erők uj személyi és közösségi érdekcélokat érvényrejuttátni az állam életében. ■Azok az emberek, akik alacsonyrendü, anyagiasságot hirdető eszközökkel gyengítik népük közösségi érzetét, akik az igazi államfenntarto erényeket: a társadalomerkölcsi törvényeket elavult és a népre káros tényezőknek tüntetik fel; akik az anyagi érdekeket eléje helyezik a szellemi értékeknek; azok tudatosan vagy tudtuk nélkül - pártpolitikai célokból és okokbol - kiirtják népükből a valódi államfenntarto képességeket. Az ilyen politikusok nemcsak az egész államnak, hanem szükebbkörü pártközösségüknek is politikai sírásói. Ha rövidebb-hosszabb időre érvényesíteni tudják is pártpolitikai céljaikat, sohasem lesznek, képesek tartosen biztosítani eredményeiket. A- zért nem, mert önmaguk voltok azok, akik előzőleg kiirtották embertársaik gondolkozásmodjábol azokat a szellemi és erkölcsi tényezőket, amelyekre utólag támaszkodni akarnak. Ezt a szüklátokötü , pártpolitikai módszert röviden és drasztikusan azzal jellemezhetjük, hogy: erkölcstelen példamutatásokkal nem lehet erkölcsöket szilárditani és ostobaságok tanitásával nem lehet okosokká tenni az embereket. Aki egy ország jövöjén töpreng, jól teszi, ha a ámultját is vizsgálja és keresi igazi okát, hogy miért voltak 'szerencsés' és 'szerencsétlen' korszakai egy népnek ■országa történelmében.De persze nem úgy kutatja az okokat, hogy a mai. korszak politikai 'ideológiáinak'szemszögéből vizsgálja a történteket, hanem az örök törvényszerűségek álláspontjáról. Ilyenkor rá jön az ember, hogy végső fokon mégis csak érvényesül az igazi demokráciának az a törvényszerűsége, amely azt tanítja, hogy egy állam jo vagy balsorsa mindig attól függött, hogy a nép közösségi ügyeit kik intézték. Hivatottak-e vagy kontárok? Voltak-e egyes történelmi korszakokban olyan vezetői az országnek, akik az a k k o r i viszonyok között sikeresen tudták megoldani a felmerült bel és külpolitikai feladatokat vagy nem? - Az országok politikájában mindig az eredmények, a tények beszélnek. Es ezek igazolják a politikát, nem pedig a szándék és a tervek. Ha a Tatárjárásra, Mohácsra vagy a Trianon előtti és utáni Magyqr Királyság sorsára gondolunk, a tények azt bizonyítják, hogy a Tatárjárás után VOLT hivatott vezetője az akkori magyarságnak. Ez talpraállította a romokban heverő országot, mert sikerült kiküszöbölni minden belső egyenetlenkedést és megckadólyozni,hogy külső, ellenséges erők se gátolják az újraépítés és megerősödés évtizedeit. - Mohács előtt és után, az akkori állam■fenntarto magyarság csupán pártpolitikusokat, de nem hi/víagyarorszag |ovo|en gonaoiKozva rarereK arra a sorsdöntő tényezőre, amit egy nép "államfenntarto" képességékek szokás nevezni. Miben nyilvánul ez a képesség' Érvényre jut-e ez a képesség abban is, hogy a nép kiket választ / vagy tűr meg / vezetőinek? Igaz-e az a sokszor han goztatott mondás, hogy nem a véletlen szerencsén, hanem végeredményben fajtánk államalkotó és fenntartó képességein múlott, hogy a magyarság már ezer esztendővel ezelőtt szervezett államot teremtett a Duna medencében és azt - váltakozó sikerrel, de mégis - napjainkig fenntartani tudta. Egy népközösségnek lehetnek olyan szellemi tulajdonságai , - mint ahogy eddig a magyaroknak is voltak, - amelyeket á Ilamfenntarto képességeknek mondhatunk. Ezek a tulajdonságok az egyes emberek gondolkozásmodjábcn nyilvánulnak meg. Ezt a gondolkozásmodot évszázadokon át örökölhetik elődeiktől, de csak akkor, ha a mindenkori nem zedékek gondoskodnak arról, hogy utódaik,-mint szellemi értékeket, átvegyék tőlük. Ha ez nem történik meg, akkor annak a népnek utódaiból kihal a régi államfenntarto képesség. Nem a nép pusztul el biológiai értelemben, mert tagjai, beolvadván más népközösségekbe, tovább élnek, de elsorvadnak bennük, értéktelenné válnak számukra a sajátos szellemi kincsek, amelyek őseiket 'önálló' állam alkotására képesítették. Az államalkotó és fenntartó képességek három irányban nyilvánulnak meg egy népközösség tagjaiban. Mindenekelöt abban, hogy milyen mértékben ismerik az egyes személyek - elődeik tanításai szerint - azokat az egyszerű és természe tes igazságokat, amelyek a politikának örök törvényszerüségei. Másodszor abban, hogy milyen fokig ragaszkodnak ahhoz, hogy saját gondolkozásuk szerint és saját érdekük szemmeltartásával, önmaguk alakítsanak á llamszervezetet, hogy abban érvényesíthessék igazságaikat. Harmadszor abbar hogy milyen fokig képesek megérteni néptársaik egyéni érdekeinek jogosságát és képesek-e okosan összeegyeztetni ezeket a maguk egyéni érdekeivel. Egy nép államfenntarto képessége tehát magasabbrendü szellemi és erkölcsi tényezők eredője. Az egyén, akiben megvannak ezek az adottságok, nem elégszik meg azzal, hogy az állam, melyben él, csakis az ö anyagi igényeinek kielégitését tegye lehetővé. Mert vannak szellemi értékei és igényei is, amelyeket örökölt és ezek sokszor értékesebbek előtte, mint az anyagi javak, tehát megőrizni és utódainak átadni törekszik azokat. Ilyen kincsek lehetnek számára: az anyanyelve, a vallása, a kultúrája és számos hagyományai. Az a nép, amelynek tagjai nem vesztették el igazi államfenntartó közösségi érzetüket, gondosan ügyel arra,hogy azok, akik politikai sorsát intézik, becsüljék és Őrizzék közös szellemi értékeiket.Egy nép sorsa lehet igen mostoha; el
