Magyar Újság, 1980 (70. évfolyam, 1-27. szám)

1980-03-13 / 10. szám

1980. MÁRCIUS 13. MAGYAR ÜJSÁG S. OLDAU Takáts Sándor: KANIZSAY DO R O T T Y A A LETŰNT SZÁZADOK ALAKJAI A magyar gondolkozás, a magyar érzés igazi típusait keressük. És rég letűnt századok nagy csa­ládjainak alakjai jelennek meg előttünk. Nők és férfiak vegyesen; többnyire olyanok, akiknek egy­koron aranykírük volt, de ma már emlékezetük is eltűnt, mint a Kegytetők párája. Pedig Ka tetteiket megismerjük, Ka a közjó javára Kozott áldozataikat olvassuk, lelkünk emelkedik s a nemesebb érzések varázsa száll szívünkbe. Olyanok ők, akik még az enyészet porában is tiszteletet keltepek, s bálára ösz­tökélnek; mert a nagynak, a szépnek és a jónak örök példájául szolgálhatnak. Lobogó fáklyák ők, akik nemcsak a múltban világítottak, de a jövőnek is vezérlő világosságául szolgálhatnak. * Szép és nagy feladat kiemelni a nagyokat az enyészet porából, feltárni Iángíelküknek minden vonását. Nemcsak a bála és a Kazafiság kötelez erre, Kanem a nagynak, a szépnek és a jónak a megbecsülése is. Aki élteti az elhunyt nagyokat, az egyúttal vezérli az élőket is. S míg azok részére a bála és az elismerés koszorúját fonja, addig tűzet is szít az élők szunnyadó szívében. A KANIZSAY-CSALÁD Kihalt nagy családjaink között a legelsők egyike volt a Kanizsay-család, — ez a hatalmas tölgy. Ha valaki ennek az elfeledett családnak a történetét megírná, Magyarország történetének sok századát olvashatnánk. A Kanizsayak ugyanis hadi, politi­kai, egyházi stb téren mindig vezető szerepet ját­szottak. Hű fiai voltak az országnak, s a család leg­több tagja vére hullásával védte a magyar határo­kat. Az oláhok és a rácok ellen folytatott hadjára­tokban, aztán Hunyadi János harcaiban, stb. mindig ott találjuk a hős Kanizsayakat. És királyi diplomák magasztalják hősi küzdelmeiket és a haza érdekében tett nagy szolgálataikat. A nikápolyi véres csatában atyafiaikkal (familiárisaikkal) együtt harmadízig mind hősi halált haltak. Mint erdélyi vajdák, mint bánok, mint főpapok és főispánok egyaránt jelesül szolgálták hazájukat. ■* A XV. század végén a Kanizsay-családnak négy férfi tagja élt és szerepelt még, úgymint Kanizsay László fiai: László, János és István, továbbá Miklós -fia: György. A Kanizsay-családdal foglalkozó genealógiai munkákban olvashatjuk, hogy ez idő tájt élt a nagy-, nevű Kanizsay Dorottya is. De hogy kik voltak szü­léi, azt egyik munka sem tudta eldönteni. így aztán Kanizsay Dorottya ki is maradt a családfából. Ám jKanizsay Dorottya leveleiben testvérének írja Kanizsay Lászlót. Végrendeletében pedig Já­nost is fivérének mondja. Eszerint ő az idősebbik Kanizsay László leánya, az ifjabb Kanizsay Lász­ló, János és a korán elhalt István testvére volt. Az utóbbiakat túlélte, azok javainak egyrészét örökölte. Kanizsay Lászlónak két fivére és egyetlen unoka­­testvére gyermektelenül halt meg, s így az egykor népes családnak már ő volt az egyetlen élő férfi­sarja. Házasságát azonban a sors megáldotta egy fiúgyermekkel és egy leánykával. A fiút Ferenc­nek, a lánykát Orsikának hívták. A szülők mindkét gyermeküket nagy gonddal és szeretettel nevelték. Sajnos, egyikük sem érte meg a gyermekek felserdülését. Kanizsay László, mint országbíró, a hatvani országgyűlésen (4523) szere­pelt ntóljára. Nem tudjuk, résztvett-e a mohácsi csatában, ahol sógora: Drágffy János hősi halált halt. Halála után özvegye Frangepán Kristóf gróf­hoz ment feleségül. Ez a házasság azonban nagyon rövid ideig tartott. Drágffy Anna ugyanis az 1528. év tavaszán, már mint Frangepán gróf özvegye, be­tegen testamentumát elkészíttette s még abban az évben Sárvárait meghalt. Drágffy Anna gyermekeit végrendelete értelmé­ben nagy gonddal és szeretettel nevelték. A Kani­zsay-családnak egyetlen idősebb tagja: Kanizsay Dorottya asszony mindent elkövetett, hogy a gyer­mekek jelleme, erkölcse és hite sziklaerős legyen, s hogy szívüket a tiszta önzetlen szeretet hevítse. És Dorottya asszony áldott lelkének tiszta lángja korán világosságot keltett a gyermekek fogékony lelkében. Dorottya asszony szellemi felsőbbsége, a­­mely ritka szerénységgel párosult, gyöngéd és kö­rültekintő gondossága, mindent átható hitének va­rázsa oly hatással voltak a gyermekekre, hogy lesték a hangját, követték a tanácsát, s tiszta szívvel ragaszkodtak hozzá. Ezek a dolgok teszik érthetővé, miként lett a lányka (Orsika) Magyarország legünnepellebb asz­­szonyal A fiú is úgy fejlődött, mint nővére. Hozzá még több remény fűződött, de a végzet nem enged­te, hogy ezek a remények teljesüljenek. A Kanizsay­­család szemefénye és utolsó férfisarja: Ferenc ifjú­korában (1532-ben) meghalt. Halála után az egy­kor népes Kanizsay-családnak már csak két nőtagja élt. Kanizsay Dorottya, az idősebbik László leánya és Orsika, az ifjabbik Kanizsay László leánya. A sors kül önös játéka, hogy mindkettő nádoris­pán felesége volt. Nemcsak rokonok, de rokonle Ikek is voltak. Nem tudj uk, megérte-e Dorottya asszony Orsika eljegyzését Nádasdy Tamással (1552-ben), de ha élt még akkor, bizonyára öröm töltötte, el lel­két, amikor látta, minő nagyszerű nő lett a riúsított Orsi kából. Kanizsay Orsika bizalmas családi levelei jórészt ránk maradtak. Egy részük nyomtatásban is meg­jelent. Ezek a levelek a régi magyar családi élet, a tiszta magyar érzés, a nyájasság és kedélyesség kimeríthetetlen forrásai. Épp oly lelki gyönyörűség­gel olvassuk ezeket ma is, mint akkor, amikor íród­tak. S ezekben a bizalmas levelekben, mint valami tükörben, tisztán látjuk Kanizsay Orsika nagyszerű lelkivilágát, nőies bensőségének minden titkát. KANIZSAY DOROTTYA Nem így vagyunk Kanizsay Dorottyával. Az ő fiatalabb korában a családi levelezés szokása még nem járta. Ha az embereknek valami elintézni való dolguk volt, szolgáló atyafiakkal' (familiáris) élő­szóval izentek egymásnak s élőszóval való választ kaptak. Az úgynevezett missilis levelek divatja csak később lett általánossá. Történetírásunk Ka­nizsay Dorottyáról sokáig nem is tudott egyebet, mint hogy a mohácsi csatatér halottait eltemettet­­te. Pedig már jóval előbb országos szerepet játszott s működésével páratlan elismerést és tiszteletet vívott ki magának. Három királyunk nemcsak a legnagyobb elismeréssel írt és szólt róla, hanem egyúttal az ország első és legkiváló bb asszonyá­nak mondta. Dorottya először Geréb Péter nádorhoz ment feleségül, akivel igen-igen boldog életet élt. Mély szeretete derék férjéhez még akkor sem múlt el, ami­kor az már rég porladóban volt. Hamvai fölé ká­polnát emeltetett s márvár^ytábRm örökítette meg emlék ét. Ezenkívül misealapítványokat tett, hogy boldogult férje Ielkiüdvéért állandóan imádkozza­nak. Dorottya asszony jómaga is gazdag volt, ura halála után pedig még jobban megnövekedett a va­gyona, mert Geréb Péter nádor úgyszólván minde­nét szeretett feleségére hagyta. Kanizsay Dorottya asszony másodízben a büszke és hatalmas Perényi Imre nádorhoz ment feleségül. Perényi oldalán ezernyi alkalma nyílt a szereplésre. Meg is jelent gyakran a királyi udvarban s a nagy tisztelet, amelyben itt részesítették, világosan hir­deti egyéniségének kiváló voltát. Egyébként máso­dik házassága mégsem volt boldognak mondható. Büszke, indulatos és beteges ura, no meg mostoha fiai sok keserű órát szereztek neki. Urát 1508-tól fogva annyira elfogta a köszvény, hogy székben hordoztatta magát. És egyik esztendőt a másik után kínos szenvedés közt őrölte le. Gondolhatjuk, mit kellett tűrnie feleségének a türelmetlen Perényi mellett. De hát Dorottya asszonyt nem hagyta el a béketűrés és a kötelességérzés. Híven ápolta szen­vedő urát, aki 1519 február 5-én halt meg Budán. Második ura halála után Dorottya asszony arra kérte II. Lajos királyt, engedné meg neki, hogy Geréb,Péter címerét egyesíthesse a Kanizsay-címer­­rel. A király készséggel teljesítette kérelmét. Ka­nizsay Dorottyát — írja a király — ebben a kóré­­sében is első ura iránt érzett mély szeretete és ke­gyelete vezette, hiszen a boldogult nádorispánna! mindig egy szív és egy lélek volt (unanimi concor dique animo vixit). “Ezért — írja tovább a király — megindíttatva attól a nagy szerénységtől és áhi­­tattól, állhatatosságtól, őszinteségtől, hűségtől, val­lásosságtól s a legszebb erények nagy számától, amikkel Kanizsay Dorottya asszony tündöklik s amik őt a női nem ékességét illetőleg a letűnt idők nagy alakjaival is összehasonlíthatóvá teszik: meg­adjuk neki a kért címerbővítést ”, mivel e kívánsága is a szeretet forrásából fakad s a leghálásabb szív melegéből sugárzik ki. Nem hisszük, hogy lenne magyar asszony, akiről királyi oklevél annyi mag'asztaínivalót írna, mint Kanizsay Dorottyáról. II. Lajos király különösen hangsúlyozza azt a mélységes hálát és kegyeletet, amely Kanizsay Dorottya asszony minden tetíébén megnyilvánult. Nem üres magasztalás ez! Hiszen történeti adatok bizonyítják, hogy Dorottya asszony minden szolgálatot, minden vett jót sokszorosan igyekezett viszonozni. A nála szolgáló szegény lá­nyokat kiházasította; a nemes ifjakat szolgálatukért birtokkal jutalmazta; érdemes atyafiainak emléket állított s javukra misealapítványokat tett stb. De hálás volt Ura és Teremtője iránt is. Ö maga írja: Isten és a Szűzanya különös jóságát számtalan­szor éreztem. Az ő kegyelmüknek köszönhetem, hogy árva állapotomból kétízben nádorispánné méltóságára emelkedtem”. A szívét eltöltő mély bála aztán egész életén át arra ösztökélte, hogy Isten dicsőségét minél jobban élőmozdítsa. 1 emplomokat és kápolnákat építtetett s azok javára alapítványokat tett. Ö maga udvara népével együtt drága egyházi ruhákat varrt s hím­zett, s nemcsak ezeket ajándékozta az egyházaknak, de arany- és ezüstedényeket is. A mindent átható hit más erényeket is növelt Dorottya asszony szívében. Érezte a szenvedők szenvedéseit s igyekezett a nyomondtakon segíteni. Kevés asszony akadt az ő korában, aki annyi köny­­nyet törölt volna le, mint ő. 1525-ben azt írja: I udjuk, bogy Isten a szegények és ügyefogyottak könyörgését meg szokta hallgatni. Rendeljük azért, hogy akárhol tudnak szegény, ruhátlan gyermeke­ket és árvákat, ruházzák fel őket.” Páratlan bőkezűsége mindenütt megnyilvánult, ahol a fájdalom, a nélkülözés és a szenvedés osto­rozta az embereket. S minél több jót cselekedett, öröme annál tisztább, Jelkesedése annál nagyobb lett. Rózsákat hintett jósága s azok közé a szeren­csések közé tartozott, akiknek embertársai nem tövissel fizettek. Határtalan tisztelet, nagy elismerés és dicsőség volt az ő része. Bár — amint Lajos ki­rály írta róla 1519-ben — Dorottya asszony mód nélkül szerény volt, de azért mégis megvallotta, hogy igen sok jóakarója és sok hűséges szolgája van. Kortársai előtt a legnagyobb tiszteletben állott. Dorottya asszony az általános és formális mű­veltség terén is fölülmúlta kortársnőit. A legmaga­sabb körökben, királyi udvarokban otthonosan for­gott, nyelveket beszélt s a társadalmi érintkezésben is mintaszerű volt. Nem a nádorispáni méltóság emelte őt, de ő adott fényt a nádorispáni méltóság­nak. Mint özvegyasszony is az ország első asszonya maradi és tekintélye, szereplése semmivel sem ki­­sebbedtt. Ulászló és Lajos király életében udvari ünnepéy alig esett meg nélküle s mindig úgy sze­repelt ct, mint az ország első asszonya. Csak pél­dául enlítjük, hogy Báthori István nádorispán menyasszonyát, a masszóviai hercegkisasszonyt is ő fogadtaáz ország határánál s ő hozta át a lakodal­mas hába. Ennél fényesebb lakodalmat ritkán lá­tott az öszág. A főurakkal és a külföldi vendé gek­­kel együtt Lajos király is résztvett azon. És Do­rottya aszony' rendezte az egész ünnepélyt, mert hiszen, k»gy akkori szóvál éljünk, őt kérték fel a főguzda^zonyi szerepre. Még * lakodalom előtt Lajos király arra kérte DorottyE asszonyt, hogy a lehető legnagyobb pom­pával siíssen Pozsonyba, ahol a főúri asszonyok és a főurak hamarosan összejönnek s Hamburgig a királyné Mária) elé mennek, hogy a főasszonyok között — amint méltó is — nagyságodé legyen az első helyes az első tisztség . Ilyen lángon s ilyen tisztelettel hívogatták a fő­urak is, In a zavaros időben tanácsot ültek. Do- 5 rottya asszmy ugyan nem foglalkozott politikával, Me mint az ország első asszonyát, több gyűlésre és í tanácskozása meghívták. Lajos király például két ízben is meghívta Dorottya asszonyt a rendek ta­nácskozására. ) A MOHÁCSI TEMETÉS Valóban elmondhatjuk, hogy századának egyet­len asszonya sem emelte oly magasra a magyar asszony méltóságát, mint Kanizsay Dorottya. Ál­dott lelke, nagy jósága sok téren nyilvánult, de tán egyetlen cselekedete sem nyilallik úgy a szívünkbe, mint a mohácsi csata halottainak eltemettetése. Nemzetünk tragédiája bevégződött a mohácsi mezőn! Legjobbjaink a hősi harc után nagyon megszaporították nemzeti mártírjaink számát. Meg­­érdemellék volna, hogy az egész nemzet sirassa őket, de még olyan ember sem akadt, aki q halotta­kat eltemettette volna. A veszedelmes csatatérhez még közel sem ment senki. Csak a farkasok és a halottrablók kóboroltak ott éjjelente. Amire férfi nem mert vállalkozni, azt véghez­­vitte egy gyönge, de fennkölt lelkű nő. Kanizsay Dorottya nagy pénzen négyszáz embert fogadott, s a mohácsi csata halottait mind eltemettette. Pap­jaival megáldatta a hamvakat, s templomaiban mi­sét mondatott az elesett hősökért. Amit a hatalom és a férfierő elmulasztott, azt a nemzetét megbe­csülő, érző szívű nő megcselekedte. Kanizsay Do­rottya ezzel a tettével önmagának emelt örök em-í békét, olyan emléket, amely tovább él a legerősebb gránitkőnél. Hiszen ez a cselekedete napnál vilá­gosabban mutatja, hogy szívét tiszta önzetlenség és emberszeretet hevítette s a hazáért elhunyt hősök megbecsülése töltött* el. Magasárt szárnyaló lelké­nek ez az újabb negnyilatkozása érthetővé teszi mindazt a magasztalást, amit a király 15t9-ben ír! róla. Kanizsay Dorottyán kívül csak még egy ásszorry akad, aki bejárja a mohácsi csatateret. Ráskay Magdolna szerelmes urának, Pálóczy Antalnak holttestét kereste. Shniután rnegtalálta, a Pálóczy­­nemzetség utolsó férfisarját Sárospatakra vitette és ott bátyja mellé femettette: A mohácsi csata után Dorottya asszony fájó szív­vel vette tudomásul, hogy több templom, miket ő drága egyházi szerekkel és ruhákkal gazdagított, kifosztva elpusztult. S Dorottya asszony mégis foly­tatta régi munkásságát. Udvarnépével együtt még mindig dolgozott, bogy minél szebb egyházi ruhák­kal láthassa el az egyházakat. Kimondhatatlan áhí­tata nem hagyta pihenni. S minél nagyobb lett nálunk a nyomorúság, annál inkább növekedett alamizsnaosztása. S ahol megjelent, ott enyhülés váltotta föl a szenvedést, az ima a zúgolódást. MOHÁCS UTÁN Dorottya asszony a mohácsi veszedelem után be­állott haclas és zavaros időkben, úgy látszik, Sár­­várott vonta meg magát Kanizsay László két árvá­ja mellett. Az 1527. évben résztvett Ferdinánd ; király koronázásán. Valószínű, hogy Anna király­­' né kérelmére jelent meg ott. Lehetséges, hogy Anna királyné mutatta be I. Ferdinándnak, aki az­tán mindig kitüntető szívélyességgel fogadta. De nemcsak a király, a főurak is mindenütt kitüntetés­sel fogadták. Egyéniségének súlya és tekintélye oly nagy volt, hogy örült, aki vendégül láthatta. A ! nagynevű bán: Batthyány Ferenc, tekintettel a za­varos időkre és a török veszedelemre, 1528-ban Németújvárt ajánlotta föl Dorottya asszonynak és udvarnépének. Dorottya asszony csak rövid ideig vette igénybe Batthyány Ferencnek és szeretetreméltó feleségének vendégszeretetét. Főleg azért ment Németújvárra, hogy Batthyányval, mint rokonával, tárgyaljon a két kiskorú Kanizsay-gyermek: Ferenc és Orsika vagyoni dolgában. * Mivel Dorottya asszony az árváknak nemcsak nevelésével, de nagykiterjedésű birtokaik kormány­zásával is foglalkozott, ugyancsak sok gondot vál­lalt magára. Tudnunk kell, hogy neki magának is voltak birtokai, s Kanizsay Lászlótól is örökölt. Mindezeknek igazgatása azokban a zavaros idők­ben még egy erőskezű férfiúnak is sok goridot adott volna. S Dorottya asszony mégis győzje a sok mun­kát és még több gondot. Több egykorú irat maradt ránk ebből az időből, amelyek azt bizonyítják, hogy Dorottya asszony szemé-füle mindig résen volt, s ha vagy itt, vagy amott idegen kéz nyúlt az árváké­hoz, nem nyugodott, amíg vissza nem szerezte azt. Ferdinánd király és Anna királyné nagy tisztelettel és' jóindulattal voltak iránta s így kérése sosem ta­lált süket fülekre. ■* Az 1552. és a következő évekből több levél és hivatalos irat foglalkozik az árva Kanizsay Orsika ügyeivel és birtokaival. (Bátyja és a Kanizsay­­család utolsó férfisarja ugyanis ebben az évben halt meg.) De Dorottya asszony nevét hiába ke­ressük ezekben. Valószínű tehát, hogy ekkor már nem volt életben. Ebben az évben Kanizsay Orsika már Nádasdy Tamás jegyese volt. Nem tudjuk, Dorottya asszony megérte-e a jegyváltást. Ebben az évben történt, —< Nádasdy Tamás kérésére, — hogy János király fiú­­sította Kanizsay Orsikát, s így a Kanizsay-birtokok és várak mind Orsika és Nádasdy Tamás kezén maradtak. Nádasdy Tamás az eljegyzés után kereste az alkalmat, hogy Ferdinánd király pártjára állhasson. 1554-ben Vásárhelyen a király megbízottai: Thur­­zó Elek és az egri püspök meg is kötötték vele az egyezséget. Eszerint Ferdinánd király is beleegye­zett abba, hogy Kanizsay László és Ferenc birtokai Orsikára és Nádasdy Tamásra szálljanak. Az egyezség után Nádasdy nagy pompával ülte meg lakodalmát Vásárhelyen. A menyasszony: Kani­zsay Orsika ekkor tizennégy éves volt. Áz a gyönyörű családi élet, amit az új pár élt, az a nagyszerű és minden ízében magyar udvar, amelyet ők tartottak, örök például szó Igálhat min­den idő főurának. S akár a XVI., akár a XVII. század emlékeit tekintjük, nem talál unk ahhoz a nemzeti kincshez hasonlót, amelyet ez a család ha­gyott ránk írott emlékeiben. Oly vonzók ezek, oly megragadó erővel hatnak ma is a magyar Iélekre s múltunknak annyi lélekemelő jelenségét őrizték meg, hogy az utókor "áldását és mély hódolatát min­den tekintetben kiérdemlik. Kanizsay Dorottya asszony ■ tehát jó földbe ve­tette erkölcsi oktatásának és eszményi gondolkozá­sának magvait. Sajnos, ezek az elhintett magvak csak akkor lettek gyümölcshozó fákká, amikor őt már a sír éjjele takarta. Meghalt_ ugyan, de hertl múlt el. Hiszen az örök életben való hit lelkét any­­nyira eltöltötte, hogy minden gondolata arrafelé terelődött. Élete tehát tartalmas volt, mert az örök elmúlás gondolatát nem ismerte; hite és meggyő­ződése ugyanis az örök életben, a jövő boldogság­ban összpontosult. A HIT CSILLAGTÁBORÁBAN Kanizsay Dorottyának az elmúlása is olyan volt, mint az élete. Sem az idők, sem az emberek nem változtattak rajta semmit ,sem. Végső intézkedései is teljesen összhangban varrnak azokkal a páratlan nagasztalásokkal, amikkel kortársai és az uralko­dók elhalmo^ták. Végrendelete terjedelmes füzet (libellus), amelyet ha figyelemmel olvasunk. Ka­nizsay Dorottya asszopy. egész, lelkivilága feltárul előttünk. ■ ■ . “ T*r * "* Dorottya asszony végső intézkedéséinek elkészí­tése után még évekig ólt. Mivel az élet hiúsága, a szereplés vágya nagyon távol volt tője, keveset hab latptt magáról. Neki eszményi, örök céljai voltak, egyszerű Jelképek mélységes hite folyton arra tü­zelte, hogy a minden szíveket látó Isten dicsőségét emelje s hogy a földi bajoktól zaklatott embertár­sainak vigaszt ,gs, enyhülést szerezzen. Amíg a be­tegség ágyba népi döntötte, el-ellátogat.ott azokba a templomokba, amelyeket alapítványaival és fé­nyes egyházi szerekkel gazdagított. Különösen ked^ velte a komárommegyei füzitői (Fyzegtw) egyházat, amelyet Mária. Magyarország Nagyasszonya tisz­teletére ő emeltetett. Szegény asszony, ha sejtette volna, hogy egész életének mtinkáját, templomait és alapításait né­hány év alatt elpusztítják, bizony kővé lett volna benne a lélek. Pedig hát ez hamarosan megtörtént. S ez az egyik ok, amiért Kanizsay Dorottyának a neve és tettei oly hamar feledésbe mentek. Csak a mohácsi nagy temetés emléke nem mosódott el. Erről még krónikásaink is ejtenek néhány szót. Megírják, hogy Kanizsay Dorottya, nemzetének gyászolója vetette az utolsó hantot elesett fiainkra. Ki tudja, a feledékenység ködén áttört volna-e em­léké, ha a nqgy temetést nem ő rendezi? De hát az emlékezéssel, a hírnévvel ő úgysem törődött. Lelke messzebb szárnyalt a földi elismerésnél. A hit csil­lagtáborában ütött tanyát, ahol az emberi hiúság­nak vége szakad. A talponállóban ketten beszél­getnek : — Lehetetlen manapság az em­bernek a két keze munkájából élni. — Na, azért, ha az ember meg­próbálja . .. — Ugyan, kérlek, ez csak olyan beszéd. Itt vagyok például én. Akárhogy is akarok, nem tudok a két kezem munkájából megélni. — Hát nem találsz sehol mun­kát? — Azt találnék, de mindig visz­­szatart valami. — Micsoda? — Az, hogy a rendőrségen is­merik az ujjlenyomatomat. xxx r Pistikét vendégségbe viszik, a­­hol a háziasszony a vendégek ked- , véért zongorázik. Pistike ott áll mellett, és hallgatja. — Hogy tetszik — kérdi tőle az ", anyja. —- Elég jó — feleli Pistike, a néni pedálon levő lábát figyelve —, csak sok gázt ad. ; xxx rb \ .. Az ifjú egyetemista albérleti szobát keres. Sok szobát néz meg, és egyre ingerültebb lesz. Az egyik nií helyen azt mondja a főbérlőnek: — Nem sül ki a szeme, ezer fo- -J rintot kérni egy szobáért, amely­nek a falán penészgombák nőnek. ■ — Nagyon sajnálqm —- feleli a ]' főbérlő r~f. de ennyiért igazán nem növeszthetek magának bazsaró­zsát. ’ i iX . A harmincas években két úgy­­nevezett közgazdasági hírlapíró ta­lálkozott az utcán, és beszélgetni i T IT OAu«: kezdtek. , } — Hogy vagy, hogy vagy — kérdi az egyik. — Nem jól, barátom, rosszul megy, soha sincs egy vasam se. .— Sajnállak. Látod, nekem jól megy, kapok pénzt bőven? — Honnan? — A bankoktól. j ' — Ne mondd, a bankóktól? Engem mindig kidobnak. —- De engem nem dobnák ki. mert be sem megvek. — ße sem mégy? Hát hogy szerzed a pénzC — Nagyon egyszerűen- Reggel kilenc órakor odaállok a bank fő­bejárata elé, és mikor egy-egy igazgató megérkezik, megfenyege­tem az ujjammal,1 és csak annyit mondok; na, nal • j , o L ' - És? — Másnap postautalványon ka­pom a pénzt. Márai Sándor: ESŐ Meleg ez az eső: meleg, mint a nők könnyei. Nincs íze, nincs illata, csak meleg. Estére már el is felejtjük. ízlelem az esőt, s eszembejut, hogy másféle vi­harra is emlékezem, másféle könnyekeP ízleltem, másféle végzett könnycseppjeit éreztem végigcso­rogni arcomon. Mindig emlékezem, minden emlé­keztet. GYÁSZ A gyász nem ünnepély, fellengző, feketeezüst kárpitokkal, zenével és tömjénnel, s hűvösen sza­bályos részvétnyilatkozatokkal. A gyász robbanás: a legnagyobb robbanás az életben. Minden gyá­szoló Jób kissé, a szemétdombom, vagyon és gyer­mekek nélkül, törmelékek között, az élet cserepei közepette, rühösen, s feltartja arcát a rongyos, fe­kete felhőkkel teleaggatott ég felé. Mélyen él az ember a gyászban, mosdatlanul, büdösen, valami­lyen avas és ocsmány magányban. Ennyi a gyász. Minden más csak gyakorlat. Két címtáblafestő dicsekszik. — A múltkor gyümölcsöket fes­tettem olyan élethűen, hogy rá­szálltak a madarak, és csipdesíék. — Én egy fél sajtot festettem, és képzeld, qiásnap kukqpos lett. x x x ■’>. » Valaki beállít az Autókerhez: — Mikor három héttel ezelőtt vettem egy autót önöknél, meg­ígérték, hogy minden törött részt pótolnak. — Igen uram. És mivel szolgál*­­hatok? — Ad ion nekem egy új lábszá­rat egy kulcsontot, három körmöt, egy felsőajkat, négy fogat és a feleségem részére egy új nyelvet. xxx A háziasszony rá támad az ab, bérlőre: — Maga már egy éve lakik ná-( lam, a lányommal is összeszűrte a > levet, és egy fillér bért nem fizet. Azt mondta, ha leteszi a doktorá-, tust, elveszi a lányomat és ime, most megbukott. — Nézze, asszonyom, ne beszél­jen velem így, mert pályát változ­tatok. — Na? — Beiratkozom a teológiára. Az öreg gengszter közeledni ér­zi a halálát. Körégyűlik a család, és ő diktál a a végrendeletét. — Egy briliáns nyakéket száz­ezer dollár értékben az én kedves fiamra és tanítványomra hagyok. — Papa — ragyog fel a fiú —, hol van ez az ékszer? >—* Rockefeller hál ószobájában, egy kis szekrényben, mindjárt bal­ra. ahogy az erkélyablakon be­­lépsz. v i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom