Magyar Újság, 1980 (70. évfolyam, 1-27. szám)

1980-03-13 / 10. szám

FT. KÓCZÁN BOLDIZSÁR Március 6-án a haldoklók szentségeinek áhítatos felvé­tele után a Szent János,kórházban csendesen elhunyt ft. Kó­­czán Boldizsár, a loraini Szent József egyházközség ‘ Pas­tor Emeritus -a. 1901-ben a soproni Hegykő községben szü­letett, középiskolai tanulmányait Sopronban és Győrött, hit­­tudományi tanulmányait Innsbruckban és Budapesten vé­gezte. Áldozópappá gróf Mikes János dr. szombathelyi me­gyéspüspök 1925 június 25-én szentelte fel. Egy évi káplán­kodás után püspökének engedélyével az Egyesült Államok­ba jött s 1926-tól 1950-ig a loraini Szent László és a cleve­landi Szent Erzsébet egyházközségeknél működött. 1930- ban visszatért Magyarországra, ahol a szombathelyi Szent Szív, majd ugyancsak szombathelyi Szent Angyalok egyház­­község plébánosa lett. I nnen 1948 karácsonyán kellett a I kommunisták elől elmenekülnie. 1949 augusztus 5-án a clevelandi Szent Erzsébet egy­házközség segédlelkészévé nevezték ki. Innen 1961 szeptem­berében a Magyarországi Szent Margit magyar egyházköz­­sé ghez, 1964 június 1 1-én pedig a St. Joan of Arc egyház­községhez került, mint segédlelkész. 1966 november 21-én hivatalosan is clevelandi egyházmegye papjai sorába iktat­ták. 1967 június 15-én a barbertoni Szent Szív egyházköz-] ség adminisztrátorává, 1967 szeptember 12-én pedig a lo­­raii Si. Joseph egyházközség plébánosává nevezték ki. 1975 január 2-án Pastor Emeritus címmel vonult nyugalomba. Földi maradványait március 11-én helyezték örök nyu­galomra a loraini Calvary-temetőben, ahová volt paptársai és hívei nagy számban kisérték ki. Emlékét kegyelettel őriz­zük. Béke poraira! *r HALOTTAINK Gyászolja felesége, Mária és nővére, Blackné Júlia. ÖZVEGY BALLÁ JANOSNÉ ANNA Gyászolja elhunyt nővérének 2 leánya. DÚS JENŐ Gyászolja felesége, Draxler Margit, 2 gyermeke, Lász­ló és Magyarországon Izabella, 7 unokája, 3 dédunokája. 95 éves volt, feleségével 66 évig élt boldog házasságban. A Bodnár A. Lajos és Fia I emetkezési Otthon (5929 Lorain Ave.) kápolnájából temették. FÜLÖP JANOS Gyászolja fia, ifj. János, leánya, Mayné Irén, 4 unokája , és 9 dédunokája 88 éves volt. Magyarországon született, 33 évig dolgozott Akronban, a Magyarház és az Öregameriká­­sok családja tagjaként működött, Mogacloreban lakott. A Kér tész Temetkezési Otthon (2433 Manchester Road) kápol­nájában ravatalozták fel és a Jézus Szíve róm. kát. magyar egyházközség templomából temették. KOCSAN ISTVÁN Gyászolja 6 testvére, Sminchakné Anna, Pleischlné Mária Kocsán Ágnes, Némethné Francisca, Kocsán Márta és testvéreinek gyermekei. ÖZVEGY MADÁR MIHÁLYNÉ Hudák Zsuzsanna. Gyászolja 6 gyermeke, 16 unokája és 7 dédunokája. MIKOLAY FERENCNÉ Hlebák Mária. Gyászolja fia, Ferenc, menye, Mikolay­­né Katona Carol, 4 unokája, 2 dédunokája és nővére, Miko­­lay Zsófia. OLÁH JÁNOS Gyászolja felesége, Schnierer Viktória, 2 fia, János és Péter, 4 unokája, testvére Edward és két menye. A Hart­man I emetkezési Otthon (11410 Buckeye Rd. kápolnájá­ban ravatalozták fel és az Első Presbyteriánus Egyház tem­plomából temették. OLÁH LÁSZLÓ Gyászolja felesége, Erzsébet, fia, ifjabb László, édes­anyja, Irén és nővére, Anna. ÖZVEGY POZSGAI BÁLIN I NÉ Oláh Margit. Gyászolja leánya, Rubertihoné Margit, 3 unokája, 3 dédunokája és Magyarországon 2 testvéére, O- láh Lá szló és Liptákné Anna. A Bodnár Á..Lajos és Fia 1 e­­metkezési Otthon (3929 Lo rain Ave.) kápolnájában ravata­lozták fel és a Szent Imre róm. kát. magyar egyházközség templomából temették. URBANCSIK ISTVÁN Gyászolja édesanyja, özvegy Urbancsikné Szőke Júlia, 3 testvére, Schneiderné Betty, Szaibelné Irén és Edward. A Magyaíországi Szent Margit római katolikus magyar egy­házközség templomából temették. MAGYAR ÜJSÄG 1980. MÁRCIUS 15. FERENC SOMOGYI, LÉL SOMOGYI: FAITH & FATE A SHORT CULTURAL HISTORY OF THE HUNGARIAN PEOPLE THROUGH A MILLENNIUM Most jelent meg ezzel a címmel angolul a magyarság rövid művelődéstörténete, amelyet Somogyi Ferenc profes­szor Somogyi Léi közreműködésével írt. A könyx a közi® mert Küldetés: A magyarság története című mű nyomdo­kai bar a magyarság • ezeréves történetét, • kultúráját és • külföld ön elért eredményeit tárja világos rövidséggel az olvasó elé. A 35 képpel és 11 térképpel, számos mutatóval és táblázattal bővített. 208 ol dalas luxus kiadású könyv ára vászonkötésben 7.95 $. kar­tonkötésben 5.95 $. Megrendelhető a Kárpát Publishing Co -nál. amelynek címe: P.O. Box 5348, Cleveland, ÖLI 44101, U.S.A. MEGRENDELEM: Somogyi & Somogyi: Faith & Fate c. kultúrtörténetét G vászonkötésben (7.95 $) □ kartonkötésben (5.95 $) Megrendelem még Somogyi Magyar nyelv és irodalom 1825-ig c. művét □ vászonkötésben (12.00 $) G kartonkötésben (9.00 $) és Magyar nyelv és irodalom 1825-tői 1925-ig" c. művének “Hagyományok” c. I. részét O vászonkötésben (12.50 $) Postaköltség kötetenkint 50 cent. Név:........................................................................................... Házszám és utca......................................................................... Város:.....................Állam: ....... ’Zap Code:............. MEGJELENT T. Dombrády Dóra: " Ö R K Ö " cimü könyve * Őrkő” Sepsiszentgyörgy, szülővárosom hegye, amely a Dfiién patak jobb partján emelkedik. Kúpulakú szikla­hegy, völgyében gyakorlatoztak időről-időre a katonák és a tetejéi ilyenkor olt lobogott a zászló, magyar vagy oláh, ahogyan a Nagyhatalmak intézték sorsunkat. Erdély ma kettős járom alatt szenved. Az elbeszélések^ ben székely sorsok, menekült életünk, emigráns hányattatá­­sunk küzdelmei elevenednek meg előttünk. Nehéz sors az emigrációban a magyar író élete. Faj­tájának ír, az elhagyott hazáról, véreinkről. Testvérem! Szeresd a magyar könyvet s benne édes anyanyelvűnket. A magyar könyv otthonod dísze, hovatar­tozásod mutatója. Áldozz érte, vedd meg szeretettel. A könyv ára vászonkötésben $9.00. T. Dombrády Dóra 1448 Alameda Ave. Lakewood, Ohio 44107. USA. Telefon: (216) 226-3029. MEGRENDELEM \ T. Dombrády Dóra: Őrkő című könyvét. Mellékelem a könyv árát, $9.004. Dedikálva kérem: G igen »— O nem. Kérem a következő címre küldeni a könyvet: Név: .............................................................................. Utca, házszám:....................................................................... ** • • • Város: ................................................................................................... Állam:..................................................Zip Code: • ....................... MAGYAR ÉS NÉMET KÖNYVEK, HANGLEMEZEK, KÁRTYÁK IKKA • TUZEX • GENEX CSOMAGKÜLDÉS KÉRJEN MAGYAR KÖNYV- ÉS HANGLEMEZ ÁRJEGYZÉKET KOSSUTH BOOKSHOP 14025 Lakota Avenue CLEVELAND, Oh. 44111 Tel.: 941-0654 Göre Gábor, Kátsa (8-cadik eresztés) 1.00 Kővári Károly S.J.: A turzovkai jelenések 1.25 Magyarország politikai térképe 1.00 Magyarország hegy- és vízrajzi térképe 1.00 Márai Sándor: Erősítő 6.00 Márai Sándor: Föld, föld 8.00 Márai Sándor: Rómában történt valami (regény) 9.00 Márai Sándor: Napló 12.00 Mindszenty-látogatás emlékalbuma 16.00 Mindszenty kép (nagy, 9x12, szines) 0.50 Pohárnok Jenő: A verhetetlen tizenegy 4.00 Prohászka: Diadalmas Világnézet 10.00 Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg 3.00 Somogyi Ferenc és Somogyi Lél: Faith and Fate fve. 5.95 u.a. kötve 7.95 Somogyi Ferenc dr.: Küldetés. A magyarság története 15.00 Somogyi Ferenc dr.: Magyar nyelv és irodalom 1825-ig 12.00 Somogyi Ferenc dr.: Magyar nyelv és irodalom 1825-től 1925-ig. I. Hagyományok 12.50 Szines levelezőlapok: Liszt Ferenc, Rákóczi Ferenc, Árpádházi Szent Erzsébet, Széchenyi István, Szent István szob­ra, Mindszenty bíboros, Szent Korona, Szent Jobb, Szent Jobb az ereklyetartóban, Deák Ferenc, Mindszenty József (szines fénykép) 0.20 Tormay Cecil: Bujdosó könyv 25.00 Tormay Cecil: A csallóközi hattyú 10.00 Tormay Cecil: A túlsó parton 12.00 Tormay Cecil: A fehér barát 15.00 Tóth Tihamér: Hiszem az Örökéletet 6.00 Vaszary Gábor: Édesanyánk 10.00 Vaszary Gábor: Nő a pokolban is ur 10.00 Vaszary Gábor: Ő 10.00 Vaszary Gábor: Pók 12.00 Wass Albert: Tavak könyve (meséskönyv) 1.50 William-Kótai: Máriának, Jézus anyjának élete 8.00 Postadíj az első kötet után $1.00, a következő kötetek darabonkint 50 cent. 10 kötet rendelésnél postadíjat nem számítunk. Virág Minden Alkalomra GAYEK’S FLOWER EMPORIUM 4714 Lorain Ave., Cleveland, O. 631-1882 KEGYELETTELJES TEMFTF.SRF.NDF.7FS TELJES FELELŐSSÉG HARTMAN FUNERAL HOME KELETI ÉS NYUGATI KÜLVÁRO­SOKBAN LAKÓKNAK KÉNYELMES LEHETŐSÉGEKET AJÁNLUNK FEL 11410 Buckeye Road Tel.: 791-8200 HA GYÁSZ ÉRS A CSALÁDOT I részletekig kidolgozza a VÉGTISZTESSÉGADÁS | minden tervét a család jóváhagyásával. | Minden inté?:kedés úgy történik, bogy a gyászoló | | család zavartalanul adhassa át magát az utolsó | | búcsú nagyon nehéz perceinek. | Gyász esetén szolgálatra készen állnak; | BODNÁR A. LAJOS | | ' TEMETÉSRENDEZÖ - BALZSAMOZÓ 13929 I-órain Avenue Tel.; 631-3075Í- FIZESSEN ElÖ! -A MAGYAR ÚJSÁG hetenhint jel enik meg Előfizetés egy évre $24.00, fél évre $13.00 Előfizetésem lejál. l G - . . . év .... hó . . . . n. G régi előfizető G új előfizető Mellékelten küldök .... dollárt a MAGYAR ÚJSÁG előfizetés éré Sajtóalapra .... dollárt. Nevem: ............... ..... ........................................................ Utca, házszam: ......................................................... ^........... Város: ............................................................................................ All int:........................... ........................Zipcode:...................­• Kérőik pontosan és olvashatóan kitölteni • ERDÉLYI LEVELEZŐLAP SOROZAT Most készült el nyomdánkban a 16 levelezőlapból álló ERDÉLYI LEVELEZŐLAP SOROZAT A képek Erdély nevezetességeit ábrázolják, valamint négy népviseletet —< mindegyik kép négy szín nyomásban. Az egyes lap ára 20 cent, a sorozat (16 lap) $3.00 és két sorozat 5 dollár. 10 sorozat 18 dollár, 50 sorozat ára 75.00. Postadíjat 10 sorozat vagy több vételénél nem számí­tunk, ennél kevesebbnél sorozatonkint 30 cent. Megrendelem az Erdélyi levelezőlap sorozatot: Név:........................................................................................................ Utca, házszám: ....................................................... ........................ Város: • ..................................................................................... KÁRPÁT Publishing Ca. P.O. Box 5348 Cleveland. Ohio 4410í MEGRENDELEM Somogvi Fr Somogyi ‘ Faith & Fate” című kultúrtörténetéi Kartonkötésben (5.95 $.) .... példányban................. $-érf. Vászonkötésben (7.95 $,).... példányban...................$-ért. Somogyi: Magyar nyelv és irodalom című művének * Ha­gyományok c. I. részét, példányonként 12.50 $-ért........... példányban ................... $-ért, összesen............. példányban . . . ........... $-éit Ezt az összeget a mellékelt csekkel (money orderrel) küldöm. Megrendelem az alábbi könyveket: A csekket mellékelem. Név: .................................................................................................. Utca: ............................................................................................. * k | Város: ..................................................................................... • . • ■ IÁllam:............................................. Zip codas .. ö. OLDAL- ITT VÁGJA KI ÉS KÜLDJE BE -ANGELA! AUTO BODY 6817 Lorain Avenue - Phone: 961-4725 Cleveland nyugati oldalának legrégibb magyar autójavító üzeme. Magyar tulajdonos: MAXIM ERNŐ KÖNYVISMERTETÉS Rákosi, a nemzet atyja gyászos korszakát már sokan elfelejtették, fiataljaink meg nem ismerik. Ezért mementó­­képp és egyben tanulságul a liatvlabb generációnak BERKES ÉS A SZERZETES V. , című új könyvében a toll nagy ,ies!ere és az írás közismert művésze, Fiala Ferenc öt elbf szélés keretében feleleveníti - a magyarírtó tömeggyilkos garázdálkodásait. A mester visz-[ szaforgatja életfogytiglanra zabolt fegyházbüntetésének szomorú emlékeit és elénktárja az öt legkegyetlenebb és Ieg­­aljasabban kitervelt esetet , mint szenvedő tanú. I A Ledermüller nyomdában előállított 260 oldalas könyv megrendelhető- 10.00 dollárért (plusz postaköltség) 66 Saarbrücken, Am Hagen 9 Redaktion, West Germarty címen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom