Magyar Újság, 1980 (70. évfolyam, 1-27. szám)
1980-04-24 / 16. szám
A Magyar Cserkészszövetség megrendülve és mély fájdalommal, de Isten kifürkészhetetlen akaratában megnyugodva jelenti, hogy vitéz kisbarnaki FARKAS FERENC szkv. m. kir. vezérezredes SZERETETT FŐCSERKÉSZÜNK folyó év április 14-én, életének nyolcvannyolcadik évében, visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. 1892 május 28-án született Kismartonban. Az első világháborút mint százados fejezte be, majd a vezérkari iskola elvégzése után vezérkari tiszt lett. Résztvett a magyarországi cserkészet megszervezésében és a szombathelyi 48 sz. Rákóczi cserkészcsapat parancsnoka volt- Ö szervezte meg az első nagyszabású magyar cserkésztábort is T ápol cán 1921- ben. Feledhetetlen érdeme 1953-ban a gödöllői világjamboree gyakorlati megszervezése. Egyébként ő volt a jamboree vezérkari főnöke is. Ugyancsak ő szervezte meg 1938-ban a budápesti Eucharisztikus Világkongresszus gyakorlati részét a magyar cserkésztiszti gárdával karöltve. 1942-ben, amikor a cserkészet politikai feszültség füzébe került, erélyes és bölcs feli epésével ő mentette meg a magyar cserkészetet Érdemei elismeréséül vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kományzója, a közjogi méltóságot jelentő Főcserkésszé nevezte ki- A cserkészetben múlhatatlan tekintélyt, tiszteletet és megmegbecsülést a gödöllői jamboree világraszóló sikerű megszerzésével szerzett. A második világháború után is ő indította el a külföldi magyar cserkészetet, amikor összehívta a Teleki Pál munkaközösséget Németországban az oda menekült magyar cserkészek közreműködésével. Emigráns életének legnagyobb részét a bajorországi Arnstorf városában töltötte. Ott is temették el A Magyar Cserkészszövetséget Jámbor Lajos szövetségi vezetőtiszt képviselte a temetésen-Gyászolja a Magyar Cserkészszövetség, de az egész magyar emigráció is. Izzó magyarsága harmincöt éven át példakép volt mindnyájunknak az emigrációban. A magyar fáról ismét letört egy ág, de hogy ez a fa mégis tovább él és zöldell, az éppen kisbarnaki Farkas Feretic érdeme, aki a cserkészet megszervezésével elindította a magyar jövőt az emigrációban. Emlékét minden cserkész tisztán őrzi a szívében Az Úr adjon örök nyugodalmat neki az örök hazában! FEKJüiNC SOMOGYI, LÉL SOMOGYI: faith rr; 'iw & FATE A SHORT CULTURAL HISTORY OF THE HUNGARIAN PEOPLE THROUGH A MILLENNIUM Most jelent meg ezzel a címmel angolul a magyarság rövid művelődéstörténete, amelyet Somogyi Ferenc profesz; szór Somogyi Léi közreműködésével írt. A könyv a kczi« mert Küldetés: A magyarság története című mű nyomdokaiban a magyarság • ezeréves történetét, • kultúráját és • külföldön elért eredményeit tárja világos rövidséggel az olvasó elé. A 33 képpel és 11 térképpel, számos mutatóval és táblázattal bővített, 208 oldalas luxus kiadású könyv ára vászonkötésben 7.95 $, kartonkötésben 5.95 $. Megrendelhető a Kárpát Publishing Co-nál, amelynek címe: P.O. Box 5348, Cleveland, OH 44101, U.S.A. MEGRENDELEM: Somogyi & Somogyi: Faith & Fate c. kultúrtörténetét G vászonkötésben (7.95 $) □ kgrtonkötésben (5.95 $) Megrendelem még Somogyi "Magyar nyelv és irodalom 1825-ig’ c. művét □ vászonkötésben (12.00 $) □ kartonkötésben (9,00 $) és "Magyar nyelv és irodalom 1825-től 1925-ig” c. művének Hagyományok” c. I. részét □ vászonkötésben (12.50 $) Postaköltség kötetenkint 50 cent. Név: ............................................................................................ Házszám és utca:..................................................................... Város:.....................Állam: ...... Zip Code:............. HALOTTAINK KOC1AN FERENC Gyászolja leánya» Méhesné Margit» 3 unokája, Méhes Pál dr-, Margit és Nancy, dédunokája és nővére, Korenné I- lona- A Hartman Temetkezési Otthon (11410 Buckeye Road | kápolnájában ravatalozták fel és a. Magyarországi Szent 1 Margit római katolikus magyar egyházközség templomából ' temették-MÉSZÁROS MENYHÉRT Gyászolja édesanyja, Mészárosné Anna és testvére, Mé- 1 száras Gyula. A Hartman I emetkezési Otthon (I 1410 Buckeye Road) kápolnájában ravatalozták lel és a Magyarországi Szent Margit római katolikus egyházközség templomából temették-MAGYAR ÉS NÉMET KÖNYVEK, HANGLEMEZEK, KÁRTYÁK IKK A • TUZEX • GENEX CSOMAGKÜLDÉS KÉRJEN MAGYAR KÖNYV- ÉS HANGLEMEZ ÁRJEGYZÉKET KOSSUTH BOOKSHOP 14025 Lakota Avenue CLEVELAND, Oh. 44111 Tel.: 941-0654 Lóric és elhunyt testvérének több MORWAY MIHÁLY Gyászolja felesége, gyermeke és unokája-PERHAY FERENC Gyászolja felesége, Bezek Dorottya» 2 gyermeke» Imre és McCrearyné Marianna» több unokája és 3 testvére» Baskóné Franciska, Dániel és Kurkovskiné Irma-VARGA RÓBERT Gyászolja felesége» Mária gyermekeivel- Az ohiói Akronban temették. LOVÁSZ JÓZSEF volt Dearborn» michigani lakos április 9-én 91 éves korában elhunyt. Temetése ápril s 12-én volt a John Molnár Funeral Home magyar temetésrendező halottaskápolnájából és a Szent Kereszt róm. kát. Egyház templomában ft. Csorba Domonkos plébános úr által végzett gyászszertartás után a Michigan Me morial temetőben helyezték örök nyugalomra- Gyászolják felesége, gyermekei, unokája, testvére és jóbarátai-SINAGEL MÁRIA volt Detroit, michigani lakos április 14-én 90 éves korában elhunyt- Temetése április 16-án volt a Sölösy K. János és fia magyar temetésrendező halottaskápolnájából és ft- Csorba Domonkos róm- kát- plébános úr által végzett gyászszertartás után a Woodmere temetőben helyezték örök nyugalomra- Gyászolják rokonai és jóbarátai. KEGYELETTELJES TEMETÉSRENDEZÉS TELJES FELELŐSSÉG HARTMAN FUNERAL HOME KELETI ÉS NYUGATI KÜLVÁROSOKBAN LAKÓKNAK KÉNYELMES LEHETŐSÉGEKET AJÁNLUNK FEL 11410 Buckeye Road Tel.: 791-8200 MEGJELENT T. Dombrády Dóra: " Ö R K Ő " cimü könyve "Örkő” Sepsiszentgyörgy, szülővárosom hegye,, amely a Debren patak jobb partján emelkedik. Kúpulakú sziklahegy, völgyében gyakorlatoztak időről-időre a katonák és a tetején ilyenkor ott lobogott a zászló, magyar vagy oláh, ahogyan a Nagyhatalmak intézték sorsunkat. Erdély ma kettős járom alatt szenved. Az elbeszélésekben székely sorsok, menekült életünk, emigráns hányattatásunk küzdelmei elevenednek meg előttünk. Nehéz sors az emigrációban a magyar író élete. Fajtájának ír, az elhagyott hazáról, véreinkről. Testvérem! Szeresd a magyar könyvet s benne édes anyanyelvűnket. A magyar könyv otthonod dísze, hovátartozásod mutatója. Áldozz érte, vedd meg szeretettel. A könyv ára vászonkötésben $9.00. T. Dombrády Dóra 1448 Alameda Ave. Lakewood, Ohio 44107. USA. Telefon: (216) 226-3029. MEGRENDELEM T. Dpmbrády Dóra: Örkő című könyvét. Mellékelem a könyv árát, $9.00-t. Dedikálva kérem: □ igen — □ nem. Kérem a következő címre küldeni a könyvet: Név: ................................................................................ Utca, házszám:..................................................................- .. . Város: ......................................................................................... Állam:................................................Zip Code:.......................... KÖNYVISMERTETÉS Rákosi, “a nemzet atyja” gyászos korszakát már sokan elfelejtették, fiataljaink meg nem ismerik. Ezért mementóképp és egyben tanulságul a fiatalabb generációnak BERKES ÉS A SZERZETES című új könyvében a toll nagy aestere és az írás közismert művésze, Fiala Ferenc öt elbr széles keretében feleleveníti a magyarírtó tömeggyilkos garázdálkodásait. A mester viszszaforgatja életfogytiglanira szabott fegyházbüntetésének szomorú emlékeit és elénklárja az öt legkegyetlenebb és legaljasabban kitervelt esetet , mint szenvedő tanú. A Ledermüller nyomdában előállított 260 oldalas könyv megrendelhető 10.00 dollárért (plusz postaköltség) 66 Saarbrücken, Am Hagen 9 Redaktion, West Germany címen. Göre Gábor, Kátsa (8-cadik eresztés) 1.00 Kővári Károly S.J.: A turzovkai jelenések 1.25 Magyarország politikai térképe L00 Magyarország hegy- és vízrajzi térképe 1.00 Márai Sándor: Erősítő 6.00 Márai Sándor: Föld, föld 8.00 Márai Sándor: Rómában történt valami (regény) 9.00 Márai Sándor: Napló 12.00 Mindszenty-látogatás emlékalbuma 16.00 Mindszenty kép (nagy, 9x12, színes) 0.50 Pohárnok Jenő: A verhetetlen tizenegy 4.00 Prohászka: Diadalmas Világnézet 10.00 Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg 3.00 Somogyi Ferenc és Somogyi Lél: Faith and Fate fve. 5.95 u.a. kötve 7.95 Somogyi Ferenc dr.: Küldetés. A magyarság története 15.Ö0 Somogyi Ferenc dr.: Magyar nyelv és irodalom 1825-ig 12.00 Somogyi Ferenc dr.: Magyar nyelv és irodalom 1825-től 1925-ig. I. Hagyományok 12.50 Színes levelezőlapok: Liszt Ferenc, Rákóczi Ferenc, Árpádházi Szent Erzsébet, Széchenyi István, Szent István szobra, Mindszenty bíboros, Szent Korona, Szent Jobb, Szent Jobb az ereklyetartóban, Deák Ferenc, Mindszenty József (színes fénykép) 0.20 Tormay Cecil: Bujdosó könyv 25.00 Tormay Cecil: A csallóközi hattyú 10.00 Tormay Cecil: A túlsó parton 12.00 Tormay Cecil: A fehér barát 15.00 Tóth Tihamér: Hiszem az örökéletet 6.00 Vaszary Gábor: Édesanyánk 10.00 Vaszary Gábor: Nő a pokolban is ur 10.00 Vaszary Gábor: ő 10.00 Vaszary Gábor: Pók 12.00 Wass Albert: Tavak könyve (meséskönyv) 1.50 William-Kótai: Máriának, Jézus anyjának élete 8.00 Postadíj az első kötet után $1.00, a következő kötetek darabonkint 50 cent. 10 kötet rendelésnél postadíjat nem számítunk. \ ANGELAT AUTO BODY 6817 Loraio Avenue - Phone: 961-4725 Cleveland nyugati oldalának legrégibb magyar autójavító üzeme. Magyar tulajdonos: MAXIM ERNŐ- FIZESSEN ELŐ! -A MAGYAR ÚJSÁG hetenkint jelenik meg Előfizetés egy évre $24.00, fél évre $13.00 Virág Minden Alkalomra GAYEK’S FLOWER EMPORIUM 4714 Lorain Ave., Cleveland, O. 631-1882 ERDÉLYI LEVELEZŐLAP SOROZAT Most készült el nyomdánkban a 16 levelező lapból álló ERDÉLYI LEVELEZŐLAP SOROZAT A képek Erdély nevezetességeit ábrázolják, valamint négy népviseletet — mindegyik kép négy szín nyomásban. Az egyes lap ára 20 cent, a sorozat (16 lap) $3.00 és két sorozat 5 dollár. 10 sorozat 18 dollár, 50 sorozat ára 75.00. Postadíjat 10 sorozat vagy több vételénél nem számítunk, ennél kevesebbnél sorozatonkint 30 cent. Megrendelem az Erdélyi levelezőlap sorozatot: Név:........................................................................................* ,. , Utca, házszám: ............................................................................. Város: ....................................................................................... KÁRPÁT Publishing Co P.O. Box 5348 Cleveland, Ohio 44101 MEGRENDELEM íiomogvi & Somogyi “Faith & Fate” című kultúrtörténetéi Kartonkötésben (5.95 $.) .... példányban.................$-érf. Vászonkötésben (7.95 $,).... példányban................$-ért. Somogyi: Magyar nyelv és irodalom című művének "Hagyományok c. I, részét, példányonként 12.50 $-ért........... példányban ................. $-ért, összesen .............példányban..................... $-ért Ezt az összeget a mellékelt csekkel (money ordnrrel) küldöm. Megrendelem az alábbi könyveket: ......................................................... . . A csekket mellékelem. Név: ............................................................................................... Utca: .............................................................................. Város: ......................................................................................... Állam ........................................ Zip cotWi •<>:.. ír * 6. OLDAL MAGYAR ÚJSÁG 1980. ÁPRILIS 24. TTVTrTvvvvvvvvwvvv^TVTT¥w vwYywywyvyyyvyyvvv HA GYÁSZ ÉRI A CSALÁDOT | részletekig kidolgozza a VÉGTí SZÍ ESSÉG ADÁS i minden tervét —» a család jóváhagyásával. I Minden intézkedés úgy történik, hogy a gyászoló j család zavartalanul adhassa át magát az utolsó I búcsú nagyon nehéz perceinek. Gyász esetén szolgálatra készén állnak: I BODNÁR A. LAJOS I ■ j TEMETÉSRENDEZŐ - BALZSAMOZÓ 13929 Lorain Avenue Tel.: 631-3075Í - ITT VÁGJA KI É5 KÜ1DJE BE -Előfizetésem lejár. 'O - . . . év .... hó . . . n. □ régi előfizető □ új előfizető Mellékelten küldök .... dollárt a MAGYAR ÚJSÁG előfizeté sére Sajtóalapra........... dollárt. Nevem: ...................................................................................... Utca, házszam: .......................„............................................. Város: ............................................................................................ Állam:.......................................... Zipcode;................. • Kértük pontosan és olvashatóan kitölteni • I , nraToo-'TT SZEREZZE BE A KÁRPÁT KÖNYVKIADÓ KÖNYVESBOLTJÁBAN.. A LEGSZEBBLEGHASZNOSABB AJÁNDÉK MINDEN ALKALOMRA..