Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)

1978-04-06 / 13. szám

1978. ÁPRILIS 6. _ MAGYAR ÜJSÁO 5. ÖLDAC Tormay Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV (Folytatás) A város is mintha várt volna valamit. Még az utcák is, mintha vártak volna. Legalább nekem úgy rémlett, Vá­rakozó hallgatás volt a reggelben. Újságok nem jelentek meg. Azt mondják, bérmozgalom miatt sztrájkolnak a sze­dők. A bankba mentem. A kormány letiltotta a betéteket. Nem adtak ki pénzt sehol. Lehúzták a vasredőnyöket. A megrémült emberek tolongtak, átkozódtak. Ellenőrizhetetlen hírek terjedtek el. Valaki mondta, hogy a kommunisták hadserege: a leszerelt katonák fenye­­getődző gyűléseket tartanak szanaszét a külvárosokban, ké­szülnek valamire. Kun Béla és társai szabadonbocsátását követelik. Károlyi Mihályról is hírlik. hogy tervei valamit. Gyű­löletében egyszer megesküdött, hogy elpusztítja Tiszát, még ha vele pusztulna a nemzet is. Tisza meghalt, de szelleme Károlyi ellen feltámadt az egész nemzetben. Es ma Károlyi új bosszúra készül. Ügy mondják nemcsak a magyarság ellen, amely már kiábrándultán megtagadja őt, de az antant ellen is, amely nem áll szóba vele. Mi vár reánk? Délután a Nemzeti Egyesülés Pártjának gyűlése volt. Néhány szót váltottam Bethlen Istvánnal. Azt mondta, nagy változások várhatók. Az antant-hatalmak megbízottjuk út­ján tudtára adták Károlyinak, hogy egy józan polgári kor­mánnyal szemben előzékenységet mutatnának. Hogy súlyt adjanak követelésüknek, Vyx francia alezredes útján új demarkációs vonalakkal fenyegetődznek. Bethlen István ma kevésbé látta sötéten a helyzetet, mint különben. Pillanatnyilag megnyugodtam. Ritoók Emmával jöttem haza a feltűnően népes utcá­kon át. Messze lakik, megkéstünk, nálunk maradt hát éj­szakára. Este felráztam magamat és együtt dolgoztunk az asszonyok kiáltványán. Éjfél felé járhatott az idő, mikor bejött hozzánk anyám és mint mindig, ha valamit írtam, most is megkérdeztem a véleményét és felhasználtam a ta­nácsát. Aztán kergetett, menjünk már aludni. Ritoók Emma elment, magamra maradtam és hogy nyugtalanságomat megvesztegessem, csiszolgatni kezdtem a kéziratot. Közben múlt az idő. Két óra lett. Egyszerre, ki tudja miért, megrohant a tegnapi vára­kozás izgalma. Felkaptam a fejemet. Messze, messze ha­rangzúgást véltem hallani az éjszakában. A torkom kiszá­radt. Vadul vert a szívem. Felrántottam az ablakot. De odakinn végtelen volt a csend. Csak képzelőd­tem . .. Egy darabig még mozdulatlanul hajoltam ki a hideg fekete utcába. Puskalövés dördült a Népszínház felől. Az­tán megint elhallgatott az éjszaka. Nem bírom tovább . . . A háború alatt de hányszor mondtuk ezt. Aztán jött az ősz vonagló összeomlása, jött a tél és darabokra tépték az országunkat. Nem bírjuk el. . . És bírtuk. És ki tudja, mit kell még bírnunk ezen a tavaszon? Nekidőltem az ablak deszkának és a sötétségen képek húzódtak előttem, mintha rémálmot álmodnám. Egyszerre megálltak a képek. Egy nagy kietlen házban láttam magam. Csupasz, meredek fa­laiban szokatlanul magas ablakok nyílnak. És mi az utolsó szobában ülünk és várunk valamire, ami elől nem lehet menekülni. A szobából nem vezet ajtó a szabadba. Odalenn tárva áll a kapu. Nincs, aki őrizze. A légvonatos kapualján lépések jönnek befelé és a lépéseket nem tartóztatja fel senki. Jönnek a lépcsőn. Már régóta hallatszik, hogy a ház­ban egyik ajtó nyílik a másik után. Még egy és még egy.. . sorra nyílnak az ajtók, egyre közelebb, közelebb. Nem bírjuk el tovább . . . Rémlátó végtelenbe nyúlnak a percek és mi még se mozdulhatunk, pedig már elviselhe­tetlen irtózat lesz a várakozás. Már az utolsó ajtó előtt této­váznak a lépések. Valami készülődik odaát. Még senki se látszik, csak a kilincs mozdul óvatosan, lassan és csikorog. A gyötrelem felhörög a lelkemen: — Nyíljék hát ki az utolsó ajtó! Történjék valami, akármi, de történjék végre! Március 21. Az eső esik, a lyukas ereszből csurog a víz. Az abla­kom bádogpárkányát verik a cseppek. És ez úgy hangzik, mintha csontvázak ujja kopogtatna, hogy beeresszék őket. A lépcsőházban csengettek. Gróf Chotek Rudolfné jött, aki mindig bátran és áldozatkészen állt a nemzeti esz­me mellett. Nagyobb összeget hozott a szövetség céljaira. Utána Mikes Árminné nyitott be az ajtón. Még kilenc óra se volt. A fülembe súgta: — Nagyon rossz híreim vannak. Beszélnem kell veled. Magamhoz vettem a pénzt, azután mentünk. A kocsi­ban elmondta, hogy egy megbízható egyén előtte való nap a kommunisták gyűlésén volt. A munkások nagy tömegei átmentek a kommunista-pártba. A vas- és fémmunkások is mind átmentek. És elhatározták, hogy most már nyíltan fel­lépnek a kormányzó pártok ellen és letörik az ellenforra­dalmat is. A keleties szemű démoni bűvölő, amelyik öngyilkos le­targiába zsibbasztotta a nemzetet, rátenné hát egészen a kezét tehetetlenné vált martalékára? A Magyar Asszonyok irodájában már ott volt Kállay Erzsébet. Alig hogy odaértünk, Batthyány Lajosné jött be sebesen és intett nekem. Az egyik sarokba húzódtunk. Csak akkor tűnt fel milyen megnyúlt és halálsápadt az arca. Ide­gesen beszélt: < A kormány lemond. Vyx alezredes egy ultimátumot adott át. Az antant megint előbbre tolja a demarkációs vo­nalat és semleges zónát is követel. Károlyi pedig — biztos értesülésem van < a kommunistáknak akarja átadni a ha­talmat. Ez hát Károlyi bosszúja . . . Kállay Erzsébet és buga is odajöttek hozzánk. Aztán elrohantak, József főherceget akarták értesíteni és Bethlen Istvánhoz is mentek, hogy kísérelje meg a lehetetlent az antant megbizottainál. Vyx alezredes az utóbbi napokban eltávolította Budapestről a francia csapatokat. Mindössze háromszáz spáhi lehet valahol a környéken. Ö tudta, hogy mi készül. Szándékosan fosztotta meg a város polgárságát az egyetlen védelemtől? Batthyány Lajosné felállt. Mielőtt indult volna, a fü­lemhez hajolt és azt mondta, hogy szökjem meg az éjszaka előtt, mert az első elfogatási listán rajta van a nevem. Hazamentem. Az eső egész délután zuhogott és verte az ablakomat. Telefonon hívtam a testvéremet. Anyám be­teg volt és ágyban feküdt. Ügy beszéltem a testvéremmel, hogy anyám meg ne hallja. Ö még nem tudott semmiről. Bánó Lászlóné jött és mondta: menjek el, mert ezek felakasztanak. Megint ott volt Chotek Rudofné. Visszaad­tam neki a pénzt; amit ma délelőtt a Szövetség céljaira hozott: ,—■ Nálam most már úgysem lenne biztonságban. Ö is ugyanazt mondta, amit Bánóné mondott. —« Nem megyek el, —< feleltem gyávaság lenne meg­futamodnom. Ha el akarnak fogni, hát fogjanak. Itt ma­radok. —- Még szükség lesz rád később, mikor újra dolgozni lehet, — mondotta vendégem és kedvesen rábeszélt. / Ma­gamhoz vinnélek, de ott nem lennél biztonságban. Gidáé­­kat nálam fogják keresni. Testvéréről, gróf Ráday Gedeonról kezdett beszélni. Aztán megint rám fordította a szót. Figyelmesen hallgattam és közben se félelmet, se izgatottságot nem éreztem, talán azért, mert sajátságosán megint úgy rémlett előttem, mintha nem rólam, hanem valaki másról lenne szó. Hét óra felé járt az idő. Cavallier József, egy fiatal újságíró, aki a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége ér­dekében sokat és önzetlenül dolgozott, halálsápadtan nyitott be hozzánk. Hirtelen behúzta maga mögött az ajtót és úgy nézett hátra, mintha attól félne, hogy valaki utána jön. A szeme egészen merev és üveges volt. Károlyi lemondott. mondotta szakadozott han­gon. — A minisztertanács Kunfit küldte Kun Béláért a gyűjtőfogházba. Kunfi aztán automobilon vitte magával Kun Bélát a miniszterelnökségre. A szocialisták és a kom­munisták megegyeztek. Direktórium alakult, az a hír jött, hogy Kun Béla, Szamuelly Tibor, Kunfi Zsigmond, Pogány József és Vágó Béla a direktórium tagjai. Forradalmi tör­­vényszé két állítanak fel. Ma éjjel sokakat elfognak. Mene­küljön. Ne adja oda magát prédául az ő bosszújuknak. Mialatt beszél, lövöldözés hallatszott odakinnről. Egy­szerre felrémlett előttem az éjszakai kép, a múlt éjszaka víziószerű képe. A nagy, kietlen házban, vagyunk és az utolsó szoba kilincse fordul és nyílik az utolsó ajtó. Egy borzasztó hang üvöltött végig az utcán: Éljen a proletárdiktatúra! . .. Március 21-ikének éjjelén. Egy pillanatra csend lett, olyan iszonyú csend, mint mikor a nyaktilón fennakad a bárd. A megkötözött emberi teremtés válla közé húzta a fejét, már csak ennyit tehetett önmagáért. És a hideg eső, mint a halálverejték szakadt lefelé a házak falán. Most. .. Odakinn megint elbődült a hang: >—> Éljen a proletárdiktatúra! Már a szomszéd utcák is kiáltották. Egy hirtelen le­rántott redőny hörgött a sötétben. Sietve becsapott kapuk döngtek. Futó lépések csattogtak a házak alatt és két szót gurítottak maguk előtt: Éljen!. .. Halál. .. Ezt nekünk szánták. A szegleten lövöldöztek. ~ Halál a burzsujokraí. . . Valamelyik golyó lámpa­­üveget talál. Az üveg csörömpölve repült szét az aszfalton. Egy kocsi ügetett. Megállították. Lárma hallatszott és a lövöldözés nyargalva távolodott a Rákóczi-út felé. A gondo­lat futott utána, ki a megtébolyított, világtalan városba. Mi történik ott? És túl és mindenütt? A kaszárnyákban, a kör­utakon? A belső negyedekben tengerészek fosztogatnak. A külvárosok lázadnak. Egy maroknyi bolsevista tábor hatal­mába kerítette a várost. Nincs hová menni! Az ember kezében mintha már csak egyetlen mozdulat lett volna. Egy gyámoltalan, szegény mozdulat, amely a lüktető halántékokhoz kap. A gödör fenekén vagyunk. Ez a gondolat mindennél gyalázatosabb és torzan mégis pihentető. Ez jobb a feltar­tóztathatatlan, hosszú, aljas lelelécsúszásnál. .. Mélyebbre már nem lehet süllyednünk. Kinn megint elhallgattak az utcák. És a csendet hirte­len apró szegekkel verte át az ember szíve lüktetése. Hát nem kerülhettük el.. . Elöntöttek a feltépett kanálisok. Un­­dorodást és szégyent éreztem. Károlyi Mihály kegyelméből cimborája, Trockij ágense, a munkáspénztárak sikkasztója: Kun Béla, uralkodik Szent István Magyarországa felett. És mindenütt történik valami és semmit sem lehet többé feltartóztatni. Nem tudom, mennyi idő múlhatott. Hallgattunk. Min­denki a saját kínjával vergődött. A lámpa csak alig hogy égett. Az óra megint ütött. Elkaptam a hangját. Egyiket a másik után kaptam el, mint a levegőbe repített rézkorongo­kat. Megszámláltam. Kilencszer pengett. Gróf Chotek Ru­dolfné, aki az előbb még ott volt, nem volt ott többé. Géza testvéremet sem láttam. Megint telt az idő. Olyan volt a szobám, mint egy homályos kép háttere. Alakok ültek moz­dulatlanul, aztán hirtelen kimentek a képből és ismét vissza­jöttek. Az ajtó nyílt és csukódott. Cavallier Józsefet megint ott láttam, ahol az előbb üresen állt a szék. Rábeszélt és nógatott: i—' Örült hírek keringenék a városban. Szörnyű esemé­nyeket jósolnak éjszakára. Vyx alezredest és az entente misszió többi tagját letartóztatták. A dunai angol monito­rokat is le akarják fegyverezni. Az orosz vörös hadsereg a Kárpátok felé törtet. A bolsevisták a területi integritás alap­jára álltak. Kun Béla direktóriuma hadat üzen az entente­­nak. Meneküljön... Még ma éjjel! Letartóztatják... Jöj­jön hozzánk. Anyám hivatott. Szorongva nyitottam be az ajtaján. Magasan feltámasztott párnái között szinte ült az ágyban. Az arca halvány volt és még keskenyebbnek látszott, mint különben. Ö is hallotta az utca ordítását. Ö is tudta már, hogy mi történt és mi vár reánk. Üldözött, szenvedő tekin­tetéből egyszerre erősebben és egyéniebben kezdtem érezni a sorsunkat. >—' Miért nem jöttök ide? Miért nem beszéljük meg együtt? Szavai nem akartak fájdalmat okozni és mégis, mintha éles, finom szerszámok lettek volna, átnyilallottak a mel­­lemen. Szegény anyám .. . Mikor Cavallier József ajánlatát elmondtam, megrázta a fejét: — Budán lakik? Ne menj olyan messzire ... ,— Hir­telen visszavette az önuralmát: Ügy esik az eső és egész délután hallottam a köhögésedet. A többiek is bejöttek a szobába. Mindenki mondott valamit. Béla öcsém felesége a testvérét említette: !—• Zsigmondyék a közelben laknak. Üzentek is. Csak anyám hallgatott. Nem bírta kimondani és mégis ő küldött legerősebben. Hosszú, szomorú tekintettel nézett rám. Ez eldöntötte a habozásomat. —' Egy-két napról lehet csak szó. Aztán, ha nem ta­lálnak itt, visszajöhetek ... Hittem-e, amit mondtam? így képzeltem-e el akkor? Vagy csak áltattam magamat, hogy viselni bírjam? Ekkor vettem észre, hogy valahonnan sajátságos, mély árnyékok vetődnek anyám arcára. A többi arcon is ott voltak a saját­ságos, okozatlan árnyékok, mintha hirtelen valamennyien megöregedtek volna. És pillanatok alatt rajtuk túl, a szom­szédban is, a szemközti házban is, az egész városban így öregednek meg most az emberek... Aztán mindenki elment. Egészen egyedül voltam a szo­bámban. Éreztem, hogy sietnem kellene és mégis, ki tudja, mióta álltam nyitott szekrényem előtt. Hányán állnak ma így, vagy hányán kapkodnak és futnak?. . . Vajon itt is úgy lesz-e, mint Oroszországban? Az ajtó halkan nyílt mögöt­tem. Anyám felkelt és jött, hogy együtt legyünk, hogy se­gítsen. — f'olytatjuk — TORMAY CECIL EMLÉKBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A Magyar Üjságban folyamatosan megjelent és még , megjelenő részletek könyvalakban való lenyomása részben befejeződött. A két kötetes mű első kötetét már karácsony előtt postáztuk a megrendelőknek, a második kötet nyomása folyamatban van, és kb. húsvétra terveztük a megjelenteté­sét. A januárban történt lábtörés azonban ezt a tervet kés­lelteti és kb. május második felére készül el a második kötet kötése. Elnézést kérünk a senkitől sem óhajtott akadály miatt! A múltban felajánlott előfizetési kedvezmény tehát módosul. A két kötet ára a megjelenés után 25 dollár lesz. Aki május 31-ig befizeti a II. kötet árát, 12.50 helyett 10 dollárt fizet csak. Ha szükséges az első kötet, azt már a rendes áron kaphatja, 12.50-ért. Megrendelem Tormay Cecil: Bujdosó Könyvét, Mellékelem a két kötet árát $25.00 helyett 22.50-et. Mellékel em a II. kötet árát 12.50 helyett 10.00 dollárt. Kérem az alábbi címre küldeni a könyvet. Név:................................................................................................... Utca, házszám: .............................................................................. Város: ............................................................................................... Állam:.........................................................Zip Code . » • • • MAGYAR TESTVÉREINK FIGYELMÉBE! Örömmel jelentjük, hogy a Mindenható Isten végtelen kegyelméből és a Boldogságos Szűz Mária segítő közbenjárásával, a Magyar Missziós Nővérek vezetése alatt, a máriapócsi kegyhely mellett, Clevelandtól kb. harminc mérföldre lévő 56 hold gyönyörű területen tervezett MAGYAR MINDSZENTY ÖREGEK OTTHONA építkezési munkálatai ebben az ébben, 1978-ban megkezdődnek. Kérjük azokat a magyar testvéreinket, akik vagy maguk szeretnének beköltözni, vagy is­mernek olyat, aki óhajtana ott lakást lefoglalni, Írjanak az alábbi címre, vagy telefonon hívják Flóra nővért az 1 -834-4078-as számon. Mindenkit a legnagyobb szeretettel fogadunk, akármilyen is legyen az anyagi helyzete, sőt: célunk az, hogy a legjobban rászorulóknak legyünk a segítségükre abban, hogy széppé és öröm­telivé tegyük öreg napjaikat. Isten legyen velünk. Cim: Social Mission Sisters 17486 Munford Road Burton, Ohio 44021. CSODÁLATOS DOLOG ' János, < szól az üzlet­vezető a / mulató főpincérjé­hez, — odaadta maga annak a vendégnek ott a sarokban, a számlát? Igen, igazgató úr! Furcsa, hogy az az em­ber még mindig jókedvűen, íütyörészik maga előtt... Considering College? Consider WASHTENAW COMMUNITY COLLEGE Whether you’re a high school graduate or high school dropout — a Veteran — a housewife — a senior citizen — we have something for you. Occupational Courses and Programs College Transfer courses and programs Black Studies Women's Studies Personal Enrichment Courses Tuition per Credit Hour: $14.00 - In-district $28.00 - Out-State, Michigan resident SPECIAL COUNSELING CENTERS FOR VETERANS For Further Information, Call 973-3640

Next

/
Oldalképek
Tartalom