Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)

Évfolyamtörténetek

"zöldfülűek", kissé furcsának és barátságtalannak talál­tuk e fogadtatás módját — először a reptériek, majd Kenese részéről —, mert a repülés és a repülőtiszti hi­vatás iránti érzelmeink, lelkesedésünk egyáltalán nem talált olyan visszhangra, amiben mi reménykedtünk. Ekkor láttam Kenese Waldemárt életemben másod­szor. Először 1929 júniusában a szombathelyi repülő­téren, mikor mint a kőszegi katonai alreáliskola elsőé­ves növendéke csoportos látogatást tettünk ott. Akkor bizony nem gondoltam volna, hogy ilyen körülmé­nyek között fogom viszontlátni. Eme emlékezetes találkozás után 1941 január elején találtam magam szemben ismét Kenese Waldemár — akkor már nyugállományból visszahívott — altábor­naggyal. Akkor már a második éve az 1. önálló távol­felderítő osztálynál teljesítettem szolgálatot Budaörsön. 1940 végével a népszerű vitéz Háry László ezredes, a Légierők parancsnoka, mindenki által használt bece­nevén "Tata", nyugalomba vonulni kényszerült, miután feletteseitől nem kapta meg az igényelt segítséget egy ütőképes légierő felépítéséhez. Kenését hívták vissza, hogy "csináljon rendet". Kenésének első tevékenysége volt, hogy a repülést — kevés kivétellel — letiltotta és meglepetésszerű szemléket tartott egyes repülőtereken. Budaörssel kezd­te. Osztálysegédtisztünk, Szemes István százados, a szervezési táblázatot saját előnyére módosítva "rend­szeresítette" a "másodsegédtiszt"-i beosztást, ehhez el­nyerte osztályparancsnokunk, Kazay Kálmán alezredes — "Kuli" — hozzájárulását. Ettől kezdve az első se­gédtiszt feladata a "reprezentálás" volt, a másodsegéd­tiszté pedig a "kulimunka" elvégzése. 1940 végén má­sodsegédtisztünk tragikus körülmények között elhúnyt. Szemes engem rendelt föl másodsegédtisztnek, aminek nem örültem ugyan, de belenyugvással fogadtam, lévén amúgy is repülési tilalom, tehát egyelőre nem estem el a repüléstől. Budaörsön az osztályparancsnoki iroda a forgalmi épület három helyiségét foglalta el: az osztályparancs­nok, az első segédtiszt, a másodsegédtiszt és imok iro­dahelyiségeit. A napirend kétórás ebédszünetet határo­zott meg, hogy a nős tisztek otthonaikban fogyaszt­hassák el ebédjüket. Ebédszünetekben a nős Szemes István irodájában tartózkodtam, hogy a telefon ne ma­radjon gazdátlanul. Ugyanekkor a nőtlen Kazay Kál­mán osztályparancsnok a forgalmi épületben lévő — köznyelven "Payer-művek" néven ismert — repülőtéri vendéglőben szokta ebédjét fogyasztani. Egyik január-eleji ebédszünetben — az osztály­segédtiszti irodában "telefonügyeleteskedve" — valami kürtszót hallottam a forgalmi épület hátamögötti körönd felől, de nem vetettem ügyet rá. Pár másodperc múlva kicsapódott az ajtó és feldúlt arccal Kazay "Kuli" jelent meg az ajtónyílásban. — Te ! Kenese altábornagy úr van itt és riadót ren­delt el ! Azonnal telefonálj körbe, riadóztass mindenkit, gépeket kitolni a hangár elé, személyzetek rep. ruhában a gépek előtt, a propellereket nem kell megindítani ! Mindjárt gondoltam, hogy nagy baj lehet, mert Kuli izgalmában "propellereket" mondott "légcsavarok" he­lyett. Gyorsan körbe telefonáltam, de — emlékezetem szerint — csak kb. fél tucat személyzetre-valót tudtam összeszedni, a többiek a városban ebédeltek. Mintegy 20 perc múlva ott álltunk a kitolt gépek előtt téli repülőruhába beöltözve. Kazay Kuli jelentett Kenésének, aki végignézett rajtunk, majd leléptetett minket és v. Kovács Endre őrnagy — későbbi távol­felderítő osztályparancsnok — parancsőrtisztje kísére­tében eltávozott. Érdekes megemlíteni a riadó lefolyását. Kenese altá­bornagy a meglepetésszerű szemlére való kijövetele­kor a Budaörsi úton lévő Károly laktanyától "kölcsön­zött" egy kürtöst. Mikor megérkezett a repülőtérre, a forgalmi épület és az út ellenkező oldalán lévő legény­ségi épület közötti autóbuszmegállónál kiszállította a kürtöst és a "Takarodót" — napközben a riadójelét — fujatta vele. Történetesen az autóbuszra várva ott állt Mersich Adorján százados a Légi Fényképező és Kiértékelő Csoporttól (LFKCs) és újságot olvasott. A repülési ti­lalom a LFKCs-ra nem vonatkozott. Mersich Adorján aznap titkos felderítő feladatot hajtott végre Jugoszlávia fölött. Már kora hajnalban kint volt a repülőtéren, s a jól végzett munka után indult haza. Kenese a gépkocsiban ülve várta ki a riadó kürtjei végét. Meglátta Mersich századost, amint újságot olvas az autóbuszmegállónál. Kiküldte parancsőrtisztjét: kér­dezze meg Mersichet: miért áll ott ? Mersich jelentette, hogy az autóbuszra vár, mert aznapi kijelölt feladatát végrehajtotta és hazamegy. Kenese ezt — úgy látszik — beleegyezőleg tudomásul vehette, mert a dolognak semmi következménye nem lett. A meglepetészszerű szemle kihatása néhány napon belül tudomásunkra jutott : új, de ismerős osztálypa­rancsnokot kaptunk Keksz Edgár alezredes személyé­ben, aki már 1937-től 1939-ig az osztály élén állt. Elve­szítettük az első század parancsnokát, Buday Lajos szá­zadost is, aki helyébe Kovács Elemér alezredes jött. Negyedszer kb. egy hónappal később találtam szembe magam Kenese Waldemár altábornaggyal. Em­lékezetem szerint egy februári vasárnap reggelen tör­tént. Repülőtér ügyeletes tiszt voltam, mikor Kenese gépkocsija behajtott a repülőtérre. Nem volt semmi baj, az őrség időben fegyberbe állt, Kenese megkapta a neki kijáró kürtjelet. Lejelentkeztem nála. — Küldjön Hughes táviratot a veszprémi repülő­térre : két óra múlva érkezem szemlére — mondotta, beült kocsijába és elhajtott. Ötödször és utoljára akkor találkoztam Kenese Wal-247

Next

/
Oldalképek
Tartalom