Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Évfolyamtörténetek
"zöldfülűek", kissé furcsának és barátságtalannak találtuk e fogadtatás módját — először a reptériek, majd Kenese részéről —, mert a repülés és a repülőtiszti hivatás iránti érzelmeink, lelkesedésünk egyáltalán nem talált olyan visszhangra, amiben mi reménykedtünk. Ekkor láttam Kenese Waldemárt életemben másodszor. Először 1929 júniusában a szombathelyi repülőtéren, mikor mint a kőszegi katonai alreáliskola elsőéves növendéke csoportos látogatást tettünk ott. Akkor bizony nem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények között fogom viszontlátni. Eme emlékezetes találkozás után 1941 január elején találtam magam szemben ismét Kenese Waldemár — akkor már nyugállományból visszahívott — altábornaggyal. Akkor már a második éve az 1. önálló távolfelderítő osztálynál teljesítettem szolgálatot Budaörsön. 1940 végével a népszerű vitéz Háry László ezredes, a Légierők parancsnoka, mindenki által használt becenevén "Tata", nyugalomba vonulni kényszerült, miután feletteseitől nem kapta meg az igényelt segítséget egy ütőképes légierő felépítéséhez. Kenését hívták vissza, hogy "csináljon rendet". Kenésének első tevékenysége volt, hogy a repülést — kevés kivétellel — letiltotta és meglepetésszerű szemléket tartott egyes repülőtereken. Budaörssel kezdte. Osztálysegédtisztünk, Szemes István százados, a szervezési táblázatot saját előnyére módosítva "rendszeresítette" a "másodsegédtiszt"-i beosztást, ehhez elnyerte osztályparancsnokunk, Kazay Kálmán alezredes — "Kuli" — hozzájárulását. Ettől kezdve az első segédtiszt feladata a "reprezentálás" volt, a másodsegédtiszté pedig a "kulimunka" elvégzése. 1940 végén másodsegédtisztünk tragikus körülmények között elhúnyt. Szemes engem rendelt föl másodsegédtisztnek, aminek nem örültem ugyan, de belenyugvással fogadtam, lévén amúgy is repülési tilalom, tehát egyelőre nem estem el a repüléstől. Budaörsön az osztályparancsnoki iroda a forgalmi épület három helyiségét foglalta el: az osztályparancsnok, az első segédtiszt, a másodsegédtiszt és imok irodahelyiségeit. A napirend kétórás ebédszünetet határozott meg, hogy a nős tisztek otthonaikban fogyaszthassák el ebédjüket. Ebédszünetekben a nős Szemes István irodájában tartózkodtam, hogy a telefon ne maradjon gazdátlanul. Ugyanekkor a nőtlen Kazay Kálmán osztályparancsnok a forgalmi épületben lévő — köznyelven "Payer-művek" néven ismert — repülőtéri vendéglőben szokta ebédjét fogyasztani. Egyik január-eleji ebédszünetben — az osztálysegédtiszti irodában "telefonügyeleteskedve" — valami kürtszót hallottam a forgalmi épület hátamögötti körönd felől, de nem vetettem ügyet rá. Pár másodperc múlva kicsapódott az ajtó és feldúlt arccal Kazay "Kuli" jelent meg az ajtónyílásban. — Te ! Kenese altábornagy úr van itt és riadót rendelt el ! Azonnal telefonálj körbe, riadóztass mindenkit, gépeket kitolni a hangár elé, személyzetek rep. ruhában a gépek előtt, a propellereket nem kell megindítani ! Mindjárt gondoltam, hogy nagy baj lehet, mert Kuli izgalmában "propellereket" mondott "légcsavarok" helyett. Gyorsan körbe telefonáltam, de — emlékezetem szerint — csak kb. fél tucat személyzetre-valót tudtam összeszedni, a többiek a városban ebédeltek. Mintegy 20 perc múlva ott álltunk a kitolt gépek előtt téli repülőruhába beöltözve. Kazay Kuli jelentett Kenésének, aki végignézett rajtunk, majd leléptetett minket és v. Kovács Endre őrnagy — későbbi távolfelderítő osztályparancsnok — parancsőrtisztje kíséretében eltávozott. Érdekes megemlíteni a riadó lefolyását. Kenese altábornagy a meglepetésszerű szemlére való kijövetelekor a Budaörsi úton lévő Károly laktanyától "kölcsönzött" egy kürtöst. Mikor megérkezett a repülőtérre, a forgalmi épület és az út ellenkező oldalán lévő legénységi épület közötti autóbuszmegállónál kiszállította a kürtöst és a "Takarodót" — napközben a riadójelét — fujatta vele. Történetesen az autóbuszra várva ott állt Mersich Adorján százados a Légi Fényképező és Kiértékelő Csoporttól (LFKCs) és újságot olvasott. A repülési tilalom a LFKCs-ra nem vonatkozott. Mersich Adorján aznap titkos felderítő feladatot hajtott végre Jugoszlávia fölött. Már kora hajnalban kint volt a repülőtéren, s a jól végzett munka után indult haza. Kenese a gépkocsiban ülve várta ki a riadó kürtjei végét. Meglátta Mersich századost, amint újságot olvas az autóbuszmegállónál. Kiküldte parancsőrtisztjét: kérdezze meg Mersichet: miért áll ott ? Mersich jelentette, hogy az autóbuszra vár, mert aznapi kijelölt feladatát végrehajtotta és hazamegy. Kenese ezt — úgy látszik — beleegyezőleg tudomásul vehette, mert a dolognak semmi következménye nem lett. A meglepetészszerű szemle kihatása néhány napon belül tudomásunkra jutott : új, de ismerős osztályparancsnokot kaptunk Keksz Edgár alezredes személyében, aki már 1937-től 1939-ig az osztály élén állt. Elveszítettük az első század parancsnokát, Buday Lajos századost is, aki helyébe Kovács Elemér alezredes jött. Negyedszer kb. egy hónappal később találtam szembe magam Kenese Waldemár altábornaggyal. Emlékezetem szerint egy februári vasárnap reggelen történt. Repülőtér ügyeletes tiszt voltam, mikor Kenese gépkocsija behajtott a repülőtérre. Nem volt semmi baj, az őrség időben fegyberbe állt, Kenese megkapta a neki kijáró kürtjelet. Lejelentkeztem nála. — Küldjön Hughes táviratot a veszprémi repülőtérre : két óra múlva érkezem szemlére — mondotta, beült kocsijába és elhajtott. Ötödször és utoljára akkor találkoztam Kenese Wal-247
