Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Kistelegdi Ernő: A Repülő Akadémia története
rancsnokságtól kapnak írásbeli értesítést, mikor, hová kell bevonulniok. Hetekig várták a 'Behívót' — hiába. Biztatást kaptak és türelemre intést azok, kik a Légierőkhöz vagy a Honvédelmi Minisztériumhoz fordultak tájékoztatásért. Hónapok teltek el az annyira várt behívó kézbesítéséig. Bevonulásuk után mindnyájan újonckiképzést kaptak. Ezután megkezdődött a repüléssel szoros kapcsolatban álló tantárgyak oktatása, és tovább folytatták a gyalogsági kiképzést. A repülés iránti rajongásuk változatlan maradt; szerintük Bücker géppel repülhettek volna, hiszen adva volt egy nagy kiterjedésű, sík terület. És ez így is volt. Máig ismeretlen okokból a felső vezetés részéről nem történt intézkedés. Igaz ha repülhettek is volna, harctéri szolgálatra alkalmatlanok voltak. Némelyeknél az elkedvetlenülés elkeseredésbe csapott át, és az előírásokkal nem törődve, megszöktek. Ennek következménye a Szabályzat szerint: tényvázlat felvétele és felterjesztése a Légierők parancsnokságához a hadbírói eljárás megindítása céljából. Csakhogy... a tényvázlatokat nem terjesztették fel. Néhány nap múlva 'visszaszivárogtak', s ezzel az ügy lezárult. Rövidesen olyan hír kelt szárnyra, hogy a pilótakiképzés elmarad és az Akadémiát a németek 'kívánságára' kitelepítik Németországba. Halvány remény, hátha ott mégiscsak repülhetnek. A közhangulat mégis romlott szemmelláthatóan. Repülésre semmi remény. Biztosan más célra akarják felhasználni őket. Aztán jött a nagy meglepetés : a vakvágányra vasúti szerelvényt tolattak ki. Újabb parancs : a vagonokba fekvőhelyül alkalmas ágyakat kell beépíteni. Faanyag volt bőven. Ez a tény már kizárt minden képzelgést. A kitelepítés biztos. Almuk, hogy tisztipilóták lesznek szertefoszlott. A hétköznapok teltek-múltak; gyalogsági kiképzés, elméleti oktatás a repüléssel kapcsolatos tantárgyakból, közreműködés a vagonok berendezésében. Be kell vallani, ebben az időszakban minden foglalkozás amolyan időtöltés volt; csinálták mert megkövetelték, Valójában mindenki várt (vagy álmodozott) valami csodára. Még nem veszett el minden.. Közben a vagonok berendezése elkészült. A szökések megszűntek. A századparancsnok kénytelen volt arra az álláspontra helyezkedni: a parancs az parancs. Ő éppen olyan kiszolgáltatott, mint alárendeltjei. A beosztott tisztek is végeztették az előírt foglalkozásokat, így aztán a rossz hangulat állandósult. Már említés történt arról is, hogy a repülőtéren egy gondnokság is volt. Tevékenysége a repülőtér akkori állagának megőrzése és az őrszolgálat ellátása. Az Akadémiától teljesen függetlenül végezte szolgálatát. De amit a következőkben megemlítünk, az mégis személyes vonatkozásban összefüggésben állt az Akadémiával. A Veszprémben állomásozó bombázó kiképző osztály az Akadémia kötelékében volt. Parancsnoka (a Szerző) 1944 tavaszán beteg lett; Budapesten operálták, melyet kétoldali tüdő és mellhártyagyulladás követett. Felépülése után felajánlották neki, hogy áthelyezik — kívánságára — az akkor már Körmenden és környékén elhelyezett Légierő parancsnoksághoz. Mivel akkor már tudta, hogy az Akadémiát kitelepítik a Berlin- Gatow-i repülőtérre, a Dunáitól nyugati részén lévő parancsnokságok és alakulatok Magyarországról való távozása csak idő kérdése a szovjet erők gyors előrehaladása következtében, másrészt ő elhatározta már jóval előbb, hogy családjával együtt nem hagyja el az országot, kérte, hogy helyezzék át az abban az időben alakult szentkirályszabadjai reptérgondnoksághoz. Megtörtént. Itt egy zászlós beosztott tisztje volt és...l 17 első világháborút megélt póttartalékos gyalogos 'veterán'; Zala és Vasmegyéből toborozták össze őket. Ők látták el az őrszolgálatot és az alkalmi teendőket. Egytől-egyig paraszti gazdálkodó emberek; otthon a munka az asszonyok nyakába hárult. A fiatal katonaköteles embereket behívták katonai szolgálatra. A nyugtalanító rossz közérzet szorongást váltott ki, a családjuktól elszakítva az emberek idegessé, türelmetlenné váltak. A harcok már Székesfehérvár környékén folytak. A gondnokság viszont parancsot kapott puskával felszerelten a reptér kör-körös védelmére (!). A gondnok látva az emberek életének feláldozási szándékát, határozott: tilalom ellenére kis csoportokban váltással hazaengedte 'öreg magyarjait', hogy civilruhát hozhassanak magukkal, s megnyugtatta katonáit, hogy még kellő időben átöltöznek és mindenkit hazaenged falujába; két tehergépkocsi a lakóhelyek főirányának megfelelően haza vagy lakóhelye közelébe szállítja őket. Figyelmeztette az örömtől elkábult katonákat, ha valaki elárulja ezt a tervet, hadi törvények szerint a következmények mindenkire végzetesek lesznek. A gondnok másik 'tette', hogy a repülőtér mozgatható anyagát rendelet értelmében ki kellett volna szállítani Németországba, erről 'megfeledkezett', a rendeletet elégette. A rendeletet tehát nem hajtotta végre. Aztán a váratlan változás. A gondnokot visszahelyezték az Akadémiára, helyesebben az időközben 'átkeresztelt' alakulathoz : az I. önálló Honvéd Repülő Alapkiképző Zászlóaljhoz. Az alakulat valójában ugyanaz maradt, ami volt. Parancsnoka is ugyanaz maradt, aki az Akadémia parancsnoka. A gondnokot pedig parancsnokhelyettesnek nevezték ki. A gondnok, illetve most már zászlóaljparancsnokhelyettes azonnal Sárvárra utazott, hogy kérje az áthelyezés hatálytalanítását. Kérését elutasították. Pár nap múlva a zászlóaljparancsnokot eltávolították, majd utána a gondnokot nevezték ki zászlóaljparancsnoknak. Ezután még egy kísérletet tett Sopronban arra, hogy az alakulatot ne telepítsék ki Németországba. Ezzel a lépéssel az azonnali letartóztatás veszélye járt. Abban az 215
