Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Gaál Gyula: Közelfelderítők 1941: Élmények
alkotott általános vélemény megváltozott : csúcsmagasság 7500 méter, tökéletesen bírta a teljes terhelést és a zuhanást 350-400 km/óra sebességnél, rezgés, remegés nélkül. A hajózok lassan megszerették a gépet. A délvidéki események miatt 1941 tavaszán riasztották a századot. Húsvétot már Mátyásföldön töltötték, ahonnan — bevetés esetén — Kecskemétre, illetve Szegedre települtek volna. Erre azonban nem került sor, mert a bácskai hadműveletek néhány napon belül befejeződtek és az egység visszatért Debrecenbe. Júniusban, a többhetes nyári hadgyakorlatok alatt Tömő egy Sólyommal képviselte a Légierőt. Ennek során a szolnoki dandár harcszerűen átkelt a Tiszán, amihez Tömő fényképezte a kiszemelt átkelőhelyeket; ennek alapján készült el a pontonhíd a gyalogság és tüzérség részére, míg a lovasság úsztatott. Szemléltetés - képpen a Sólyom bombázást hajtott végre, majd a zuhanóbombázó bemutatón az öszvetéssel oldott tíz bomba is célba talált. A hadgyakorlatot a június 26-án Magyarország és a Szovjetunió között beállott hadiállapot szakította meg. A hadgyakorlatból valóság lett. A személyzeteket és a gépanyagot már előzőleg hadilétszámra emelték, s így egy-két napon belül, a gyorshadtest felvonulásával egyidőben a földi rész gépkocsin és vasúton elindult a hadirepülőtér előkészítésére. Mintegy tíz napba került, amíg a földi rész elérte Kolomeát, de ekkor a Légierő Parancsnoksága visszarendelte a VI. közelfelderítő századot. Helyette a mátyásföldi I. és a szombathelyi III. közelfelderítő századokat indította útnak. (Ekkor ugyan már arab számmal 1., illetve 3. századnak jelölték őket.) Egyéb alakuHeinkel, He.46-os közel felderítő gép rajkötelékben. (Szerző gyűjteményéből.) latoktól is vezényeltek hajózó személyzeteket, sőt egész rajokat ezekhez az egységekhez, s Tömő így került júliusban három személyzettel az 1., majd szeptemberben három Sólyommal a 3. századhoz. Az 1. század Heinkel He.46-osokkal repült, tehát a három pilóta és a három megfigyelő gépek nélkül érkezett a hadműveleti területre. Vonaton utaztak a határig, onnan pedig gépkocsin és repülőgépen keresték alakulatukat, mert senki sem tudta, hogy az hol tartózkodik. Ráakadtak ugyan Vitán Béla százados bombázó századára, de ők sem tudtak segíteni; azonban néhány napon belül megtudták, hogy a keresett alakulat 500 km távolságra van tőlük. A bombázók azt javasolták, hogy álljanak ki az országútra és próbáljanak alkalmi kocsit kapni ("auto-stop"-pal utazni), de ezt a javaslatot elvetették azzal, hogy akkor talán a háború végéig vándorolgathatnak egyik helyről a másikra. Jószerencséjük Hehs Ákos mérnök százados képében jelent meg, aki a mozgó repülő javítóműhely parancsnoka volt és Caproni Ca.l01-es gépén "elfuvarozta" őket Pervomajszkba. Augusztus közepe volt, amikor lejelentkeztek Bibithy-Horváth László századosnál, az 1. közelfelderítő század parancsnokánál. Alakulata egyike volt ama századoknak, melyekben minden gépre két személyzet jutott. A századparancsnok alapos ember volt és néhány nap múlva próbarepülést végeztetett He.46-oson a raj mindegyik személyzetével. Következő nap Tömőt elküldte egy 500 kilométeres vándorrepülésre, nagyjából megadva az irányt — mert pontos térkép nem volt —, de figyelmeztette, hogy vigyázzanak, nehogy bele-kerüljenek valamilyen katlancsatába. Hogy ezek merre lehetnek, azt nem tudta. Tömő kiválóan képzett, gyakor- . lőtt megfigyelő volt, de rádió összeköttetése nem volt sem a földdel, sem pilótájával (egymásközti). A térkép sem volt más, mint egy 3 cm x 4 cm-es másolat, amin rajta volt a fél Szovjetunió. Tömő így emlékezett viszsza "legrosszabb repülésére": "Délután 17:00 óra körül szálltunk fel, a repülési idő mintegy két-két és fél óra, tehát célunkba már sötétedés felé érkezünk. Jártunk-e ellenséges terület felett, azt nem tudom, de hogy eltévedtünk, az biztos. Igyekeztem pilótámat mutogatásokkal irányítani, de nem sok sikerrel. 180°-kal tért el a repülési iránytól, bár az iránytű is megbízhatatlannak bizonyult, mert Ukrajna eme részén, Krivoj-Rog körül mágneses mezők voltak, amik mintegy 20-25 fokkal térítettek el a helyes iránytól. Ezt akkor még nem tudtuk. » Az eltelt repülési időből próbáltam kiszámítani, hogy hol lehetünk, ez azonban nem sikerült. Tépelődésemnek végül a hátunk mögé került orosz vadász vetett véget. Fiatal szakaszvezető pilótám teljesen megzavarodott 122
