Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Holéczy Dániel: Magyar vadászok a Nyugati Fronton
zament Magyarországra. "Karesz" nemcsak jó bajtárs, hanem kecskeméti összeköttetései révén századunk "hivatalos" pálinka beszerzője is volt, így távozását még a németek is sajnálták. A vadásziskola befejeztével aztán jött a nagy meglepetés : hazaszállításunk helyett a Braunschweigtől északnyugatra, kb. 50 km-re fekvő Celle melletti hadirepülőtéren elhelyezett és a "Reichsluftverteidigung" (Birodalmi honi légvédelem) céljaira bevetett német 11. Vadászrepülőezred III. osztályába (III./JG. 11.) osztották be csoportunkat. III./JG. 11. Celle 1944. novembertől december 16-ig. Ekkor az ezred — az elmúlt hónapok folyamán elszenvedett súlyos veszteségei miatt — harcból kivontán, "pihenőben" volt és új pilótákkal való feltöltésére várakozott. Talán ez is volt az oka annak, hogy a tölgyfalombbal ékesített lovagkeresztes ezredparancsnok, Specht őrnagy (32 légigyőzelem, ebből 15 négymotoros), noha a 11 magyar egyenruhás pilóta bevonulásán nagyon meglepődött, mégsem tett semmit a félreértés tisztázására. Most már világos volt előttünk, hogy a Delitzschben beadott kérvényünk "rossz kezekbe" került, ezért Békássy százados jelentette helyzetünket a berlini Magyar Követségnek. Azután egyre-másra múltak a hetek és mi közben jól beleilleszkedtünk itteni életünkbe, ami nem is volt olyan rossz. Ezen a hadirepülőtéren, ami csak egy nagy mező volt, egyedül a mi osztályunkat helyezték el. Az ezred I. és II. osztálya — mindegyik külön-külön — a közelünkben állomásozott. Nemcsak gépeink, de konyhánk, étkezdénk és szállásunk is a mezőt szegélyező erdőben, álcázva volt elrejtve. Harcoló alakulat lévén, jó és bőséges kosztot kaptunk. Mivel harci tapasztalattal nem rendelkeztünk, osztályparancsnokunk, a 136 légigyőzelmes, lovagkereszttel kitüntetett von Fassong százados, bennünket kettesével tapasztalt német pilóták rajába osztott be. Ezek az "öregek" mind vagány, légigyözelemmel rendelkező fickók voltak, akik minket szívesen és bajtársiasan bevettek soraikba. Különösen egy Schwarz nevű őrmesterrel barátkoztam össze, akit mi csak "Blacky"-nek hívtunk, s aki nagyon jól gitározott és énekelt. A többi új pilóta beérkezése után azonnal megkezdődött az ezred "összerázása" és előkészítése a bevetésekre. Az akkori elvek szerint az ellenséges bombázók megtámadása ezrednagyságú kötelékben történt. A mi esetünkben a FW.190-esekkel felszerelt I. és III. osztály egyszerre támadja a bombázókat, amig a Me. 109G-14K-4-es gépekkel ellátott II. osztály felülről vadászvédelmet biztosít. Az ilyen nagy alakulattal való bevetéshez szükséges start utáni gyors gyülekezést heteken át gyakoroltuk, először osztály-, majd ezredkötelékben. Specht őrnagy vagy földről figyelte, vagy maga vezette ezeket a gyakorlatokat és ha egy alegység, vagy egyes pilóta lassan zárkózott fel, akkor a leszállás utáni eligazításon véleményét nagyon nyersen mondta meg. Miután all. Vadászezred a múltban is a honi légvédelemben volt alkalmazva, biztosra vehető volt — a gyakorló repülések is erre utaltak — hogy a jövőben is ez lesz a feladata. Nagy volt a meglepetés, amikor december 15-én az esti eligazításon Specht őrnagy közölte az ezreddel, hogy másnap reggel áttelepülünk a Nyugati frontra. A III. osztály részére Frankfurttól délre, Grossostheim közelében lévő hadirepülőteret jelölték ki, ahová 16-án reggel osztálykötelékben repültünk át. Ekkor tudtuk meg, hogy hajnalban megindult a német hadsereg utolsó nagy erőfeszítése : az "Ardennek-i offenzíva", melynek támogatására tizenkét vadászezred áll bevetésre készen. Leszállás után, alighogy gépeinket feltöltötték, Küké hadnagy — akinek kísérője voltam — parancsot kapott, hogy rajával induljon a Luxenburg és Aachen közötti frontszakasz felderítésére, ahol von Rundstedt marsall egyik hadteste áttörte az amerikai arcvonalat. Alacsony felhős időben repültünk, ellenséges gépekkel nem találkoztunk, de mind a négyen lelőttünk egy-egy záróléggömböt. Visszatérésünkkor Békássy százados azzal a jó hírrel várt, hogy hazavezénylésünkre parancs érkezett és egy Ju.52-essel indulunk a wienerneustadti Messerschmitt gyárba, ahol 11 vadonatúj Me.l09G gépet veszünk át, amellyekkel — héthónapi németországi tartózkodás után — hazarepülünk Veszprémbe, a 101. "Puma" vadászezred kötelékébe. Utóirat. Hogy milyen óriási szerencsénk volt, azt csak később tudtuk meg. Az Ardennek-i offenzíva és azt 1945. január 1-én követő "Bodenplatte"fedőnév alatt intézett szövetséges repülőterek elleni alacsonytámadás alkalmával a német vadászerők 633 pilótát vesztettek el. A legsúlyosabb veszteséget all. Vadászezred szenvedte, mely ezen a napon a belgiumi Asche repülőtér elleni alacsonytámadás alkalmával nemcsak gépeinek 40 %-át, hanem ezredparancsnokát, a közelmúltban előléptetett Specht alezredest és a III. osztály parancsnokát, von Fassong századost is elvesztette. 120 Holéczy Dániel
