Magyar Szárnyak, 1993-1994 (22. évfolyam, 22. szám)
Steer János: Takács Sándor mártírhalála
Felvétel Takács Sándor mártírhalála 50-ik évfordulójának megünnepléséről. (Szerző gyűjteményéből.) Mindazonáltal a célt a Múzeum és Rév Pál elérte : Megemlékeztek Takács Sándor vértanú halálának 50-ik évfordulójáról. A Múzeum fotótárának 50. számú képgyűjteményi könyvében — valószínűleg az egyik résztvevő által készített — 24 mm x 36 mm méretű negatívról sok másolat található az ünnepségről és a résztvevőkről. A képek közül egyet bemutatok. Az ünnepség után Rév Pál a koszorúk szalagjainak begyűjtését kérte a Temetkezési Intézettől s azokat a Múzeum archívumában helyezte el: (1) Központi Repülőklub a Magyar repülés vértanúja halálának 50-ik évfordulójára. (2) Magyar Légiközlekedési Vállalat. (3) Megemlékezésül a repülés első magyar halottjára, B. H. E. Gagarin Repülőklub tagsága. (4) A repülés első magyar vértanújának a Magyar Közlekedési Múzeum. (5) Megemlékezésül a Magyar Légierőktől. (6) Kegyeletes megemlékezésül a K. P. M. Légügyi Főigazgatósága. A Légügyi Főigazgatóság fent közölt levelének második része különösen figyelemre méltó. A Rónai helyett aláíró Székelyhídi Hugó (azóta elköltözött az élők sorából) a Múzeum által 1962-ben kezdeményezett "Rákosmezei Repülési Emlékmű" ügyében kitérő választ adott. Mikor hosszú küzdelem után, 25 évvel később, 1987-ben felavatták az emlékművet, a kezdeményező — és a háttérben az ügyeket mozgató — Közlekedési Múzeum koszorúját az ünnepségre "nem igényelte" a Légügyi Főigazgatóság. Sokat járok a Múzeum közelében lévő Cházár András utca felé. ő 1799-ben kezdeményezte ez első magyar süketnéma intézet létesítését. Vagyonát hozzáadta az általa összegyűjtött 40,000 forinthoz, a cél érdekében. Amikor 1802-ben felavatták Vácott az intézetet, kit nem hívtak meg ? Cházár Andrást! Úgy látszik, vannak erős hagyományok. 64 éve foglalkozom honismerettel, hely- és üzemtörténettel. Rákosmező a kerületünkben van. Természetesen figyelemmel kísértem a repülési emlékmű felállításának ügyét is. Gyűjteményem — mely 51 újságcikket és egyéb iratot tartalmaz — borítólapján "Egy modem lucaszék : a repülési emlékmű" felirat mutatja az ügyintézés 25 éves történetét. Az 1969-ben elhelyezett dombormű a Múzeum falán "A 60 éves rákosmezei repülőtér emlékére" adott valami biztatást az eredményre. Valami hasonló történt Takács Sándor nagy ünnepélyességgel koszorúzott sírja ügyében is. Évek során a sír teljesen tönkrement, még a névtábla is leesett a helyéről. A 25 éves fennmaradási idő is lejárt. Ekkor határoztuk el ifjabb Prodam Guidoval, hogy a "Magyar Szárnyak" szerkesztőségétől — a pilóta sírok fenntartására küldött pénzből Takács sírjának a fennmaradását is meghosszabbítjuk. A hetvenötéves jubileum tiszteletére a sírt az addig hiányzó, szokásos négyoldalú betonszegéllyel rendbehozattam, a kiesett márvány táblát újra vésettem, s az új betonszegély keretre, a fejtáblába visszahelyeztettem. (Azóta sem kérdezte senki, hogy ki fedezte a költségeket.) Azt hittem, hogy valakinek eszébe fog jutni a hetvenötödik évforduló és az általam adott borostyánnal beülteti a sír tetejét. Bárkinek említettem a 75-ik évfordulót, nem tartották fontosnak. Bízom benne, hogy 2009-ben, amikor Takács sírjának fennmaradási ideje lejár — valamilyen "repüléstörténeti megszállott" meg fogja újítani a fennmaradási időt. Talán nemcsak az én véleményem : ma már a pilóta tudja, hogy az általa vezetett repülőgép alkalmas-e repülésre vagy sem, őt is hosszantartó kiképzéssel megtanították a repülőgép vezetésére. Amikor a rákosmezei úttörők lécekből, vashuzalból, vászonból, ócska motorokból, biciklikerekekből állítva össze gépeiket, abban a reményben dolgoztak, hogy munkájuk eredménye alkalmas lesz felszállásra és életük kockáztatásával kísérletezgettek a repülési technika elsajátítására, fejlesztésére, nem lehet elég tisztelettel adózni a megszállottak emlékének. Budapest, 1993. május 20-án Steer János 56
