Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Könyvismertetés
В0НСТ1вВМКТЕТЙ8 Bonhardt Attila/Sárhidai Gyula/ Winkler László — A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG FEGYVERZETE Zrínyi kiadó, Petőfi Nyomda Rt. Kecskemét, 1993. Kemény kötésű, 245 mm x 165 mm méretű, rövidebb mérete körül lapozható (album), 476 oldal teijedelmű munka, forgalmi ára: 615 forint A szerzők a munkát két főrészre osztották fel: (a) A páncélos fegyvernem és szállító-, vontató gép jármüvek (b) a légierő, a légierőnél rendszeresített repgépek tárgyalására. Terjedelmileg a két főrész majdnem pontosan két egyelő részre oszlik. Olvasóinkat elsősorban a repülő rész érdekli, így azt ismertetem röviden. A mű történelmi áttekintést ad a légierőkről a következő felosztásban: (a) A kezdeti időszak. (b) A légierő a teljes rejtés időszakában. (c) A fejlődés megindulása az ellenőrzés lazulása után. (d) A légierő nyílt szervezésének időszaka. Ezután fényképes, részletes ismertetés következik mindama típusokról, melyek a m. kir. honvéd Légierők által alkalmazva voltak (egyes esetekben nem voltak). Igen értékes, ismeretterjesztő, gazdag információs anyaggal rendelkező munka, a repüléssel foglalkozóknak beszerzésre melegen ajánlom. Sajnos a könyvkötő munkája kívánnivalót hagy maga után, mivel röviddel kézbevétel után — a legóvatosabb kezelés ellenére is — a kötés a "gerinc"-nél szétválik. Péteréi A. János Huszár János : Honvéd ejtőernyősök Pápán A pápai Jókai Kör kiadványa, készült a Jókai Mór Városi Könyvtár Kötészeti és Sokszorosító Műhelyében. Puha kötésű, 160 mmx 235 mm méretű, 300 oldal terjedelmű munka, melynek utolsó 64 oldala számos fényképet tartalmaz. Forgalmi árát nem ismerem, viszont ez év februárjában már megérte a második kiadást. A mű szerzője, maga is régi ejtőernyős, az Apáczaidíjas Huszár János történelemtanár, akinek neve nemcsak ejtőernyős, de repülő körökben is jól ismert. Huszár János a magyar királyi "vitéz Bertalan Árpád Honvéd Ejtőernyős Ezred" történetét — születésétől tragikus végéig — rögzíti meg élethűen, őszintén és minden részletre kiterjedően. Szépet, maradandót, értékeset alkotott, s ezt a remek könyvet mindenkinek szívből ajánlom : ismerjük meg igazán, közelről hős ejtőernyőseinket! Péterdi A. János Megjelent a m. kir. vitéz nagybányai Horthy István Repülő Akadémia 1942-44 évfolyamának EMLÉKKÖNYVE. "E könyvet ajánljuk mindazoknak, akiket még érdekel, hogy kik voltak azok, akik készek voltak a Hazának adni életüket, hogy megvédjék a hatalmas erőkkel rátörő ellenség ellen." Bajtársaink, olvasóink közül lapunk hasábjain az "Emlékek útját járva" c. könyv tulajdonosai már találkozhattak az utolsó, 1944. augusztus 20-án felavatott "Horthy avatás" repülőtisztjeivel. Most az 1942-ben beiskolázott 149 repülő növendék, majd hivatásos hadnagy, tartalékos zászlós Repülő Akadémián eltöltött és azutáni életüket ismertetjük. A könyv 190 oldalon, évfolyamtablóval és 88 képpel, 26 hősi halott, 38 elhűnyt, 68 élő, valamint 17 ismeretlenségben lévő évfolyamtárs személyesen, illetve a szerkesztő által írott életrajzát tartalmazza. A szerkesztő a könyv bevezetőjében az évfolyam tagjainak repülő szakmai végzettségét és hadifogságát, valamint életútjaik főbb jellemzőit foglalja össze. Hat parancsnokunknak (vitéz Csontos Ferenc, Békássy Antal, vitéz Elekes Jenő, Somorjay József, Hangyái Mihály és Tóth János) — eddig nem ismert, személyes hangvételű — életrajzával állít emléket A kiadást az évfolyamtársak, elsősorban a "floridai hetek" (Gótzy Pál és társai) adományai tették lehetővé. A kiadók : dr. Farkas Jenő és Gótzy Pál. A könyv szerkesztője dr. Farkas Jenő. A könyv ára 500 forint, vagy 10 US dollár. Befizethető csekken (Swift Code : BUDA HU HB 401-383-931-000469-000) Megrendelhető : Dr. Farkas Jenő, Gödöllő, Méhészet H-2101 HUNGARY címen. 265 Dr. Farkas Jenő