Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Panuska Gyula: Frontélményeim
a célt mind közvetlenül bombázás előtt, mind rövidesen bombázás után le kellett fényképezni, hogy a fényképkiértékelés alapján a bombázás hatása megállapítható legyen. Ez a felderítők részére is meglehetősen kellemetlen feladat, mert a bombázás után még túl éber a légvédelem és a vadászok is még a levegőben vannak. Az arcvonal és Kupjanszk között félúton volt egy ellenséges légvédelmi üteg és megfigyelő állomás: Tsugujev, melynek tüzérei átkozottul jól lőttek. Az ő szájukba is ugyan azt a magyar nótát adtuk, mint az "öreg" személyzetek kilenc hónappal korábban a Povorino-i (kb. 300 km-el a Dontól keletre fekvő fontos vasúti csomópont) tüzérek szájába, miszerint ezt énekelték volna a közeledő távolfelderítő gép személyzetének: 1943. június 3-a : a század 500-ik bevetése. Mannteufel ezredes, német összekötőtiszt (háttal) egy üveg pezsgővel ajándékozza meg személyzetünket. Balról : Gerley és Dákay főhadnagyok, Bütös szakaszvezető, Panuska őrmester. (Gerley Győző gyűjteményéből.) M "Nem vagy legény Berci, Nem mersz lejjebb jönni Nos, a feladatra úgy indultunk, hogy — Tsugujevet kikerülve — akkor éljünk Kupjanszk fölé, amikor a bombázó kötelék Tsugujev-et eléri. Tsugujev majd riadóztatja a kupjanszki légvédelmet és vadászokat, így miránk kevés figyelmet fognak fordítani. így is történt. Gyenge légvédelmi tűzben lefényképeztük Kupjanszk vasútállomását, majd attól keletre félrevonultunk megvárni, míg a bombázás lezajlik. Még láttuk, hogy az ellenséges vadászrajok felszálltak és a bombázók elé repültek. A bombázók rettenetes pusztítást végeztek. Amikor mi — kb. fél óra múlva — újból a célterület fölé repültünk, a vadászok részben már leszálltak, részben leszállóban voltak. A légvédelem is csak szórványos tűzzel fogadott bennünket. A leszállóban lévő vadászokat közben ránk irányíthatták, mert azok átstartoltak. Ez számunkra nem volt veszélyes, mert feladatunkat már befejeztük és teljes sebességgel hazafelé vettük az irányt. Mire a vadászok a mi magasságunkat elérték és bennünket üldözni kezdtek volna, már nagy előnyre tettünk szert. Üldözésünket fel is adták. Valószínűleg üzemanyaguk is már kifogyóban lehetett. Májustól kezdve sűrűsödtek a repterünk elleni légitámadások és az ellenséges légvédelem is megerősödött. Érzékeny veszteségünk is volt: május 8-án Satzger százados személyzete, 12-én pedig Jakab százados személyzete nem tért vissza bevetésről. Június első hetében a század 500-ik bevetésére készült, mely Dákay főhadnagynak, Bütösnek és nekem egyben az ötvenediket jelentette. Megfigyelőnk ezúttal is Gerley Győző főhadnagy volt. Kora hajnalban indultunk századparancsnokunknak azzal az utasításával, hogy pontosan hét órára térjünk vissza, mert az 500-ik bevetés alkalmából ünnepélyes fogadtatás lesz. Belgorod felé emelkedtünk és — mint annyiszor máskor — amíg a 4000 m-es magasságot el nem értük (míg a légzőkészüléket fel nem kellett venni) szájharmonikámmal szórakoztattam az álmos személyzetet. Belgorodnál ránk szabadult a pokol: a földről villanások, robbanások, a levegőben körös-körül robbanó légvédelmi lövedékek pamacsai, nyomjelzők, elsuhanó gépek árnyai, egymást űző vadászok, rombolók. Mint leszállásunk után megtudtuk : a németek nagyarányú bombatámadást hajtottak végre a Belgorodnál kiépített szovjet védelmi vonal ellen. Mintegy 80 Heinkel He.l 11-es bombázógép, hozzájuk csatlakozó rombolók és vadászok kíséretében hajtotta végre a támadást. Ezek keveredtek harcba a szovjet elhárítással. Éles kanyarral keletre fordultunk és hamarosan kikerültünk ebből a veszélyes káoszból. Feladatunkat végrehajtva, pontosan hét órakor leszálltunk és begurultunk a repgép-boxunkba. A gépet megkoszorúzták és egy nagy táblát — amire a nagy 500-as számot rajzolták fel — akasztottak a kabinra. A felsorakozott osztály előtt Mersich százados ünnepi be-202