Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Panuska Gyula: Frontélményeim
kocsi nyom vezetett. Ezt megbombáztuk. Nagy volt a felcsapódó tűz és füstcsóva, valószínűleg egy lőszerraktárt találtunk telibe. Miután eddig semmiféle mozgást nem láttunk, elhárító légvédelmi tüzet nem kaptunk, a fák lombjáig leereszkedve minimál sebességgel repülve "bogarászni" kezdtük az erdőt. Kell itt lenni embernek is! Egy hosszú erdő-nyiladék felett repülve koppanást hallottunk a gépen. Lenéztem jobbra s egy embert láttam, vállán puska volt. — A bal motor találatot kapott ! — halottam a repülőgépvezető hangját, aki gázt adva emelkedni kezdett. Alig nyertünk sebességet és magasságot, Dákay főhadnagy leállította a túlmelegedett bal motort A még ki nem oldott bombákat élesítés nélkül ledobtuk. így, egy motorral repülve, magasságot alig nyerve 200-300 m magasságban haza "vánszorogtunk" és egy motorral szerencsésen leszálltunk. Március végén a németek visszaszorították a Szovjeteket Charkov-tól keletre. Április elején visszaköltöztünk az osnavai repülőtérre, régi szállásunkra. Az arcvonal megmerevedett, ami a távolfelderítőknek azt jelentette, hogy egy pontos menetrend szerint és útvonalon kellett feladataiknak egy részét elvégezni. Az út- és vasút közlekedést folyamatosan kellett felderíteni, fényképezni, ami abból állt, hogy a nekünk kiosztott működési sávot naponta folyamatosan teljes egészében kellett szem előtt tartani, fényképezni, szemfelderíteni. A fontosabb csomópontokon az ellenséges légvédelem erősen kiépült. Amint egy gépünk az első ilyen csomópont felett átrepült, az oroszok az egész útvonalon riasztották a légvédelmet. Mi már előre tudtuk, hogy minden csomópontnál fogadni fognak bennünket a légvédelmi tüzérek. Az időjárás nagyrészt jó volt, így 5- 7000 m magasságban repültünk. Eleinte nem értettem, hogy a légvédelmi pamacsok miért a gép mögött 100- 300 m távolságban jelennek meg, soha közelebb. Később Dákay főhadnagy megmagyarázta ennek az okát. Az eligazító térképéről a miénkre pontosan bemásoltunk minden felderített légvédelmi állást. Amikor közeledtünk ilyen ponthoz, a pilóta lecsökkentette a sebességet, majd lassan gázt adva ismét megnövelte. így a légvédelmi műszerek által mért és betáplált sebességadat kisebb volt annál, mint amivel a gép — az újbóli gázadás következtében visszanyert sebességgel — repült, mire a lövedék felért és robbant: a pamacsok a gép mögött maradtak. Egyetlen egyszer kaptunk találatot egy újonnan telepített légvédelmi ütegtől, mely még nem szerepelt a térképünkön, így pilótánk sem hajtotta végre a fent leirt manővert. A gép orrán egy repesz szétverte a plexiüveg ablak egyik cikkelyét. Áprilisban Mersich Adóiján százados a LFKCs légi részének és a távolfelderítő pótosztálynak a parancsnoka átvette a század parancsnokságát. Személyzetünket ez annyiban érintette, hogy az időközben kiváló teljesítményt felmutató Bajnóczy Lászlót — ekkor már főhadnagyot — Mersich százados a saját személyzetébe osztotta be és mi egyelőre váltakozó, újonnan érkezett megfigyelőkkel repültünk, mígnem Gerley Győző főhadnagyot kaptuk meg állandó megfigyelőnknek. A továbbiakban csak néhány mélyebb nyomot hagyó bevetést említek meg, ami nem jelenti azt, hogy többi bevetéseink "sétarepülések" voltak, hanem azt, hogy — mint már említettem — az emberi természet sajátosságából kifolyólag a résztvevő az állandóan ismétlődő veszéllyel szemben közömbössé válik. Időközben előléptettek őrmesterré és egy újabb bronz vitézségi éremmel, valamint а П. osztályú német vaskereszttel tüntettek ki. Ellenséges vadászokkal — különös szerencse folytán — kevés alkalommal találkoztunk, első esetben valahol Belgorodtól északra. — Bütös hangját halljuk: — Hátul, alattunk egy vadász emelkedik... már itt is van ! A repülőgépvezető hirtelen rántással oldalt kicsúsztatja gépünket, az orosz vadász — hasát mutatva — megjelenik előttem. Ráeresztek egy sorozatot . . .A vadász most felülről támad. Géppuskatűzzel fogadom, mire eltűnik a mélyben, gépünk mögött. Nem láttuk, hogy füstcsíkot eresztett volna, sem becsapódni a földön, így nem jelentettünk légigyőzelmet. A különös az volt, hogy a gép kéttörzsű volt és igen gyors. Bevetésre indultunk Kurszk-Voronyezs-Oszkol völgye irányába. Kurszknál igen erős légvédelmi tűz fogadott és az attól keletre lévő reptérről vadászok felszállását vettük észre. A repülőgépvezető — kihagyva a reptér fényképezését — délkeleti irányba, "a napba" repülve folytatta a repülést. A vadászok rövid idő alatt velünk egy magasságba emelkedtek, de valószínűleg a nap elvakította őket és nem fedeztek fel bennünket, mert kis idő múlva eltűntek. Dákay főhadnagy úgy döntött, hogy folytatjuk a feladat végrehajtását, majd annak végén visszatérünk, lefényképezzük a kimaradt részt és a reptérre ledobjuk bombáinkat. így is történt. A kurszki légvédelem későn vett észre, de ahhoz elég korán, hogy irányt mutasson annak a hat emelkedő vadászgépnek, amiket Bütös vett észre és jelentett. Miután mindent, amit kellett, lefényképeztünk, Dákay főhadnagy a frontvonal irányában maximális sebességgel igyekezett kijutni a vadászok hatáskörletéből, ami sikerült is. A szovjet vadászok rendszerint csak a frontvonalig követtek bennünket, ott feladták az üldözést, sőt, ha harcban voltak, azt is. Májusban szaporodtak az ellenséges légitámadások. Repterünkre települt a magyar Ju.88-as "Boszorkány" zuhanóbombázó osztály, Sándor Béla és Ghyczy Tihamér századosok-vezette két századdal. Mielőtt az osztály Kupjanszk vasúti csomópont bombázására indult volna, a távolfelderítő századnak u. n. "hatásfelderítést" kellett végeznie. Ez abból állt, hogy 201
