Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Tanyasi: Barangolás a múltban
szárlaktanya mellett elhaladva, az örökké csillámló levelű fasor között elérje a volt reptér állomását, Genes községet. A régivágású, könnyen barátkozó vasi emberek fesztelen beszélgetése is segített a múltat idézni. A gencsi kis állomás is a régi volt, zölddel befuttatott kicsi házával, előtte a kispaddal, az udvarban gondtalanul kapirgáló aprójószággal, vonat érkezésekor a vigyázzban álló, munkáját komolyan vevő bakterrel, kezében az indulást engedélyező zászlóval és a kisház mögött mintegy ötszáz méterre elterülő, friss zöldbeboruló térséggel, mely a mi világunk volt egykor, melynek a túlsó végén sejlett elő Söpte falu, a felkiáltójelként kimagasló istenházával. Csaknem egy órába telt, míg a csendesen folydogáló Gyöngyös-patak mentén eljutottunk az Alpoknak itt már megszelídült nyúlványára támaszkodó Kőszeg városáig. Már másnap nekiindultam a várost körülvevő tölgy- és bükkerdőben kanyargó úton a Szabó-hegyre. Ott fönt, úgy 6-700 méter magasságban egy új, meglepően jó ízléssel tervezett, hangulatos szállóra bukkantam. Az ügyes kis túristaház teraszának elhelyezése is az építész jó szemét dicséri. A kellő hőmérsékletű pohár sör, mely a kiszáradt torokban egyslukkra eltűnt, a szálló gazdájának érdeme. Az idetévedt ember szeme elé most olyan panoráma tárult, mely feledtette az öregember tüdejének a hosszú és hegynek tartó út miatti zihálását, az olykor már rendetlenkedő szívének aritmiás dobogását. Bár volna olyan toliam, mellyel le tudnám írni a Teremtő által létre hozott itteni zöldbe borult napsütötte táj csodáját, az elszórt falvaknak, mint Cák, Velem, Bozsák, Nemescsó portái körüli virágba borult szépségét, az előtolakodó, rég elmúlt események tömegét és a valamikor itt együtt élt, azóta a világ minden tájára szétszóródott, vagy a már végleg elköltözött barátok, bajtársak sokaságát. Lelki szemeimmel máris látom a szigorú, de igaz magyar szívvel gondolkodó és élő Orosz Béla bácsinak reggelenkénti repülését. Nem akármilyen tett volt ez tőle, hiszen már idős törzstiszt volt akkor és olyan repülő balesetet élt át, amilyenből ritkán kerül ki ember élve. Látom a csupaszív Podhradszky Bandi bácsit, aki a В. B. gyakorlatra bevonult Szily Pistát viszi magával egy kis sétarepülésre. Amikor Pista meghatódottan a napsütötte táj szépségétől és a repülés részére nyújtott ritka gyönyörűségétől, elragadtatással kiált hátra pilótájának • Szép kék az ég ! — amit Bandi bácsi úgy értett, hogy "Ég a gép !" — és kikapcsolva motorját, símán leszállt Bückerével egy Acsád melletti réten. Hazatérése után Pista egy csokor virággal, némi cukorkával és egy üveg Somlai-val jelentkezett Bandi bácsi ötgyermekes családjának otthonában, ahol derűs hangulatban ünnepelték meg a délelőtti ártatlan kalandot. Látom az olykor morcos ábrázatú, de melegszívű Czapáry Zoli bácsit, akinek otthona mindig nyitva állt a jókedélyű, de illemet ismerő barátok előtt. Látom a Telbisz testvéreket, az idősebb, örökké szerelmes Imrét és a mindig mosolygó, példás férjet és családapát, Lulut. Látom a Korosy testvéreket, a komolytekintetű Bérit és a repülőgépével "minimálflugozni", de autójával száguldani szerető Jenőkét. Látom a drága jó Kálmán Paci bácsit és a kötelességtudás mintaképét, Mocsáry Pista bácsit, a Marosszéky testvéreket, a magabiztos Minyát — amikor a reptérről hazafelé tartó autóbuszról az örökké pajkos Galamb Tubi megpillantja az egyik megállóban várakozó Minyánét, Hédikét és szól: "Figyeljetek fiuk, mert most látjátok meg, hogy miként lesz pillanatok alatt egy főhadnagyból zászlós!" Látom a remekbeszabott termetű Tampit, aki a háború után Ausztráliában kötött ki és elsőként hagyta itt feleségét, Judithot, hat gyermekét és minket, mindanynyiunkat. És persze, előtűnik a múltból Inokai Bandi, akit a Légierők minden tagja ismert és szeretett, mert mindenütt, ahol csak megfordult, lelke volt az igazi repülő szellem kialakításának. Hogy mitől volt ilyen Bandi ? Talán a páratlanul szép mesterségének a tudatától, vagy szülei példamutató családi életének melegségétől, netán tündért felesége, Sárika inspirálta ilyenné, vagy az akkori haza földjéből sarjadó becsületes életérzéstől, avagy a Jóisten által megkívánt, megkövetelt szeretet érzése dogozott benne ? Nem tudom ! De eszembe jutott itt fönt a hegytetőn, hogy a háború utáni — akár kinti, akár itthoni — megpróbáltatásokkal teli életünkből fakadó egymás iránti ellazulásunknak gátat kell vetnünk és a Bandika lelkében megfogant és átadott, példaadó régi repülő szellemhez vissza kell térnünk mindaddig, míg közülünk az utolsóval is, egy más dimenzióban ugyan, de megbékélt lélekkel újra nem találkozunk. Post seriprtum: Talán fölösleges és lehet, hogy értelmetlen dolog is az én múltban való vájkálásom, de szabadjon nekem Janus Pannoniusra utalnom, aki ezt írta — mintegy 500 esztendővel ezelőtt • Jöjj te, segíts, oh istenek, emberek ős ura, Álom ! Jöjj ide, áldd lankadt izmaimat kegyesen ! no Tanyasi
