Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)

Papp Ferdinánd: Vigyázott rám a jó Isten

don siklott be a leszállójel mellé, majd kb. egy méter magasságból felemelte a gépet, egy bukfenc és abból máris leszállt, mintha mi sem történt volna. Szemiink-szánk tátva maradt a csodálkozástól. Ki más lehetett a gép pilótája, mint a mi legendás Bánhidi Tóni bátyánk, Bánhidi Pál testvérbátyja.

A Horthy Alap végeztével irány Szombathely. A REGVI-nél aztán komoly repülő elméleti és katonai kiképzés következett, majd Bücker Bü.131, Áradó Ar.96 és Nardi 315 típusokon megkezdtük a katonai repülő kiképzést, miközben remekül összekovácsolódtunk a fiukkal. Vidámak, egészségesek voltunk, mindent elviseltünk és kibírtunk. Egyetlen célunk volt : a Repülés, nagy "R"-rel írva.

Miticzky László őrnagy századparancsnokunk kemény, szigorú, de emberséges volt velünk, példamutató, katonás szellemben nevelt bennünket. Volt azért "lazítás" is, meg jó hangulat. Tréfára mindig kaphatók voltunk.

Történt, hogy Kovács Károly zászlós (Stuka) oktatónk, nőtlen lévén, odaát az "A" repülőtéren lakott. Bánatunkra az volt a szokása, hogy minden reggel ébresztőre többünket büntetésből odarendelt. (Valószínű, hogy nem volt órája.) Mi ezt úgy próbáltuk megoldani, hogy csak egy személy ment át. Elváltoztatott hangon mást és mást személyesített meg. Ment is ez egy darabig, de mit ad Isten : Kovács zászlós egyszer ki is nyitotta az ajtót. Inkább nem mondom tovább, hogy mi lett a nóta vége.

Bánatomra sérvvel megoperáltak. Hogy a műrepülő kiképzést folytatni tudjam, a repülőorvos fűzőt csináltatott részemre. Eredt is ebből nagy ugratás, móka, amikor társaim meghúzták a fűzőzsinórokat. Hiába, a repülésért sok mindent el kellett viselni.

1943 őszén Börgöndre kerültem a vadászrepülő iskolára. Parancsnokom Jablonszky Elemér főhadnagy (Jakab) volt. Egy WM.21 "Sólyom"-mal végrehajtott sikeres kényszerleszállásom után szárnyai alá fogadott. El nem múló hálám és tiszteletem emlékének ! Egy igen szép, Börgönd-Szombathely-Budaörs-Börgönd kis magasságban végigrepült vándorrepülésre vitt el magával. Szerencsére Budaörsön még majdani feleségemmel is találkozhattam.

A vadásziskolán több típus repülésével, változatos, szép fela-Arado Ar.96/B-ben a börgöndi vadásziskolán 1943-ban. (Szerző gyűjteményéből.)

datok végrehajtásával telt az idő. Egy alkalommal FIAT CR-42- es típussal műrepültem és belemerészkedtem egy nagy kiterjedésű felhőbe — minden vakrepülő kiképzés nélkül. Háton zuhanva estem ki a felhőből, de volt még megfelelő magasságom a kivételre. Ezért körbefutás a repülőtéren — ejtőernyővel fűszerezve — volt a büntetésem.

A műrepülést már a Horthy Alapnál elkezdtük. A REGVI-nél annyira megszerettem, hogy úgy mondjam, a vérembe ivódott. Mást sem tudtam elképzelni, mint hogy vadászrepülő legyek. Az is lettem. Szinte ez lett a kenyerünk a vadásziskolán. Rá sem tudtam nézni a nehéz kétmotoros gépekre, ami szerencsémre később mégis bekövetkezett.

A géppár- és kötelékrepülést szintén nagyon megszerettem, élvezettel csináltam. Később az Országos Magyar Repülő Egyesületnél (OMRE), majd a Kilián iskolán oktattam a műrepülést. Közben azért volt egy kijózanító esetem. 1949-ben Balatonkilitin, a repülési napok kezdetén minden oktató egy húszperces gyakorlórepülést — műrepülést, kötelékrepülést — végezhetett. A reggeli nyugodt levegőben a Balaton fölött úgy kötelékeztünk, hogy befűzve a szárnyak, elengedett kormánnyal ... leírhatatlan élmény volt.

Egy ízben kedvet kaptam arra, hogy földközelben háton repüljem végig a repülőteret. Ment is a dolog szépen, de a repülőtér keleti szélén lévő szőlődombokat kihagytam a számításból (pedig úgy ismertem a repülőteret, mint a tenyeremet — gondoltam én). Egyszerre csak előttem volt a domb ! Ösztönösen emeltem és fordítottam elfelé a gép orrát, a domb lejtését követve, határozott kormánymozdulattal. Ezt csak úgy lehet kifejezni, hogy megúsztam, de három hétig derékszögbe hajolva vonszoltam magam, annyira megrándult a derekam.

Ezek után is imádtam a műrepülést egészen az előrebukfencig bezárólag, de mindig szigorúan megfelelő biztonsági magasságban. Lecke volt ez egy életre.

Megtörtént az 1944. március 19-i német megszállás. Bennünket Börgöndről Pápára telepítettek. Ott Bánlaky György főhadnagy lett a századparancsnokunk. Eléggé melankolikus volt az általános hangulat, amikor váratlanul a parancsnoki irodába hivattak. Nagy meglepetésemre kezembe adták leszerelési okmányomat, ami a MÁV-nál egykor betöltött állásommal kapcsolatos intézkedésre történt. Bánlaky György főhadnagytól (a mi ”Gyurikánk"-tól) öleléssel váltam el. Sajnos, akkor találkoztunk az életben utoljára.

Repülő életem itt egy időre megszakadt, életemet más területen folytattam. 1944. április 21-én megnősültem, régi gyermekkori pajtásomat vettem el feleségül, aki jól ismerte eddigi repülő életemet és igen sokat segített a kiesés áthidalásában.

Nem sokáig voltam "civil". Még az év augusztus 1-jén bevonultam Pápára. A vadásziskola már feloszlott, engem azonnal a Mátyásföld-i Fővezérségi Futárszázad-hoz vezényeltek. így maradtam le a Messerschmitt Bf.l09-es átképzésről. Hosszas töprengés, csalódás után még örültem is, hiszen "haza" kerültem (Rákoscsaba csak 12 km-re van Mátyásföldtől), otthon laktam feleségemmel nagy boldogságban.

Az alakulathoz való jelentkezésem úgy kezdődött, hogy az elsőtiszttel, Jenik Győző tartalékos főhadnaggyal — aki a MÁV sportrepülőknél oktatóm volt — összetalkálkoztam. Haláláig atyai jóbarátom maradt.

E századnál találkoztam az első világháború legendáshírű pilótájával v. Fejes Istvánnal — Pista bácsival. Igen sok érdekes, lebilincselő élményről számolt be a repülés hőskorából és légigyőzelmeiről.

Mátyásföldön futár- és légvédelmi célrepüléssel, típusátképzéssel teltek a napok (Levente II, He.46, FW.58, Fieseler Fi.156 "Storch"). Az egyik légvédelmi célrepülésnél négyezer m-en róttam a köröket. Egyszer csak sztaniolcsíkok csillogtak körülöt-248