Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
Tomcsányi József: Vöröskeresztes légi sebesültszállítás
Kivérzett beteget nem lehetett szállítani, de a vértelenség egy bizonyos fokánál a szállítás mégis ajánlatos volt. A vér tömegét növelő injekciókat, infúziókat alkalmazva a sebesülik állapotát javítani tudták. — Étkeztetést illetőleg is különbözik a légi szállítás egyéb szállítási módoktól. A tapasztalat azt mutatja, hogy a sebesültek egyénileg különbözőképpen reagálnak a felvett ételekre. Vannak olyanok, akiknél az üres gyomorral való repülés váltja ki a legkínosabb hányingert. Hányásuk nehezen csillapítható. Viszont vannak olyanok, akik tele gyomorral nem bírják a repülést. Egészen különbözőképpen viselkednek az egyének az ételek összeállítását illetőleg is. Az egyik a darabos ételt nem bírja, a másik a folyékonyát. Legjobb, ha szállítás előtt közepes mennyiségű pépes, vagy már a gyomorban péppé váló szilárd ételt fogyasztanánk velük, például kekszet, vagy kétszersültet. — A repülés káros hatásai közül leginkább a magassági betegséggel és a hideg hatásával kell számolni. Mint ismeretes: ha a földön +15’C a hőmérséklet, 4000 méter magasságban normális viszonyok mellett (nemzetközi normál atmoszféra) -1 ГС-t mérünk. Ilyen magasságra pedig sokszor az időjárási körülmények felkényszeríthetik a gépet a Kárpátok átrepülésekor. A Kárpátok felett néhány sebesültön alkalmazni kellett az oxigén légzőkészüléket. Pár szippantás után a légszomjon kívül a didergés is megszűnt, s a sebesültek felmelegedtek. Igaz ugyan az is, hogy az esetek egy részében — fekvő betegeknél — az oxigén belégzés hányingert váltott ki. — A fekvő betegek — a súlyosabb sebesültek — általában jobban bírják a repülést éppen testhelyzetük miatt. Hasi-háti irányban ugyanis a hasi szervek lényegesen kisebb viszonylagos elmozdulása képzelhető el, mint fej-far irányban. — A légiszállítás előtt adott dolantin-injekcióval kiváló fájdalomcsillapítás volt elérhető, különösen szemsérüléscknél és a végtagok nagyobbfokú sérülése esetén. A tapasztalat azt mutatta, hogy a dolantin-injekció a fájdalomcsillapítás mellett a betegek repülést tűrő képességét is fokozta. Hideg levegőrétegben való huzamosabb repülés után egyik frissen sérültön nagy fájdalmak jelentkeztek, egyidejűleg hányinger, szédülés és hányás is fellépett. A dolantin-injekció az összes panaszokat egy csapásra megszüntette. — Bollobás doktor előadta tanulmányában, hogy a harcmodor változásával a sebesülések milyensége is megváltozott. Most már nem a lőtt sebek domináltak, mint az első világháborúban, hanem a tüzérségi lövedékek és repülőbombák repeszeitől származó sebesülések voltak többségben. — Végezetül a szerző megállapította, hogy bármily drága legyen is a repülőgép üzemanyaga, mégis gazdaságosabb minden más szállító eszköznél, mert a beteg néhány órán belül szaksebész kezébe kerül, aki idejében alkalmazott műtéttel az ápolási napok számát a minimumra csökkentheti. Dr. Bollobás orvos főhadnagy egy érdekes statisztikát állított össze a sebesültszállítógép és az alkalmi futárgépek által szállított sebesültek sebesülési fajtájára vonatkozólag : 12 % fejsérüléses 3 % mellsérüléses 23 % felső végtag sérüléses 31 % alsó végtag sérüléses 2 % gerincsérüléses 1 % nyaksérüléses 18 % többszörös sérült 10% egyéb betegek. A sérültek között öt szemsérülés (két retina leválás), egy-egy felső állcsont-, nyelv-, medencecsont-, máj-, bélsérülés, továbbá egy súlyos gát- és hólyagsérülés szerepelt. A sérülések 27 %-át gyalogsági lövedék, 20 %-át aknaszilánk, 29 %-át repülőbomba, 12 %-át tüzérségi repeszek és 12 %-át egyéb behatások idézték elő. Az orvosi tanulmány után térjünk vissza a sebesültszállító Ju.52-es üzemeltetésére. Sajnos, pontos adat nem maradt vissza arra vonatkozólag, hogy a gép hányszor fordult meg a front és Budapest között, csupán Bállá István hajózó távirász repülő leírásából — mely a gép repüléseinek csak egy kis részét tükrözi vissza — lehet következtetni arra. Feltehető, hogy a gép a Vöröskereszt égisze alatti működése idején 100-150 esetben hajtott végre sebesültszállító repülést. Meg kell azonban jegyezni, hogy nem mindenkor budapesti végcéllal, mert — különösen 1943 elején — sokszor szállított sebesülteket Charkovból Kievbe, a későbbiek folyamán pedig Kievből Lembergbe. Bizton mondhatjuk, hogy a géppel Bánhidi Antal végezte a legtöbb sebesültszállító repülést. Sajnos erről az időszakról nem maradt fel Írásbeli dokumentuma a repüléseket illetően, mint pl. repülő leírásban végzett bejegyzések. Csupán csak emlékezetből idézett vissza néhány kisebb történetet. Ezek közül az egyik : 1943 karácsonya előtt haza kellett volna már hozni a Ju.52- est motorgondozásra, leápolásra a sok repülés után. Megállapodtunk dr. Zsiga Miklós tartalékos főhadnagy hajózó távirászommal, hogy másnap hazarepülünk és leápoltatjuk a gépet. Este viszont beütött a mennykő ! Parancs érkezett, hogy hajnalban repüljünk át Berdicsevbe, mert a kórházat át kell telepíteni. Átrepültünk. Megrakodtunk emberekkel. Néztem a szállítandó embereket. Hát bizony ezek zsidó munkaszolgálatosok — állapítottam meg. A "betegek" átadója őrnagy, az átvevő orvos százados. Én, a gép pilótája csak főhadnagy voltam. Nem tiltakozhattam, mert én csak a gépért feleltem, a "szállítmányért" az orvos százados felelt. Elindultunk. Kis idő múlva jegesedtünk. Visszafordultunk és leszálltunk. Másnap újra startoltunk. Ugyanaz, mint előző nap, azzal a különbséggel, hogy az összes környező repülőtéren leszállási tilalom volt. Bár a felhő-, illetve ködréteg csak mintegy 200 m vastag volt, de a földre feküdt. Kiinduló repülőterünkről utasítottak, hogy várjunk ! Rádiónkból tudtam, hogy a nálam későbben érkező német gépet helyezik előnybe. Már vagy másfél órája köröztünk a felhők, illetve a ködréteg felett, s a német gép csak nem jött. Ennek ellenére sem kaptunk leszállási engedélyt. Már lassan besötétedett. Üzemanyagunk is fogytán volt, így elhatároztam, hogy mindenképpen leszálltaik. Úgy 30-40 m körüli felhőalap még volt, s sikeresen földet értünk. Végre a harmadik napon el tudtunk startolni és minden baj nélkül megérkeztünk Budaörsre. Nem tudom, hogy mi lett a továbbiakban a hazaszállított 17 munkaszolgálatossal, csak azt láttam, hogy gépkocsik várták őket. A gépet leadtuk leápolásra — fejezte be visszaemlékezését Tóni bácsi, Bánhidi Antal tartalékos repülő főhadnagy. Ennek a jobb sorsot érdemlő HA-JEA-nak is szomorú vége lett: 1944. október 12-én az amerikai Mustangok a csákvári repülőtéren — több más géppel együtt — alacsonytámadás közben szétlőtték. 176 Források és jegyzetek (1) Lásd : Kelemen Antal: Igazságkeresés, 1983-as MSZ 16-ik old. (2) Lásd : Majoros János : Szakvélemény a Savoia SM-75 eje. szállítógépről, 1982-es MSZ 84-ik old. Bállá István, Bánhidi Antal, özv. dr. Bollobás Béláné elbeszélése alapján. Magyar Szárnyak, Oshawa. Orvosi Hetilap, 1942.11. szám.
