Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
Vasváry József: Mégis újra repülünk
Vasváry József : HARCOLT, HŐSI HALT... A hódítókat az igazság felbomlasztotta, MÉGIS ÚJRA REPÜLÜNK Újra van Debreceni Repülő Club A MSZ 1990-es számának 50. oldalán a Debrecen repülőteréről szóló cikkemben írtam arról, hogy : 1931. szeptember 20-án repülőnap keretében a városba érkezett Mocsáry István vezetésével három Hungária gép légcsavarjához pezsgőspoharakat vágtak a kertesztanyák "ÉS MÉGIS REPÜLÜNK !" dacos debreceni jelmondat keretében és adtak neveket a várva-várt sportgépeknek. A HUNGAVIA "Új Szárnyak" 1991/11-12. sz. 55. oldalán a fenti címszó alatt kétoldalas cikk jelent meg : Berta Tibor ügyvezető elnök 1990. április 14-én (a megszüntetés 44. évfordulóján) újra bejegyeztette a Debreceni Repülő Clubot az új egyesületi törvény szerint. A Magyar Repülő Szövetségtől kaptak három db. nagyjavításra váró GOBÉ-t. A volt epreskerti repülőteret megkapta ideiglenes jelleggel a területet telekkönyvileg ma is birtokló Debrecen Városa. Az Önkormányzat helyreállította a volt parancsnoki épületet és 100 ezer forintot adott vitorlázó gépekre. Kaptak egyet a szovjetek által építtetett betonhangárokból. Szeptember 22-én, 53 évvel a nyulasi átköltöztetés után újra debreceni vitorlázógép szállhatott fel a repülőtérről. Nyíregyházáról vettek egy ócska csörlőt. Most a több évtizedes kényszerszünetről szeretnék száraz levéltári kutatásaim és helyszíni tapasztalataim alapján írni, annyival is inkább, mert a MSZ 1989-es évkönyvében "A magyar sportrepülés helyzetének alakulása : 1945 - 1980" — FIGYELŐ aláírással — a 47-51. oldalakon terjedelmes visszapillantás foglalkozott e korszakkal. Én pedig kizárólag Debrecenre vonatkoztatva szeretném eme "viharos évtizedek" sokak által nem ismert "fehér foltjait" feltárni és rögzíteni. Hütelen lennék a magyar katonai repüléshez, ha nem kapcsolnám össze cikkemet egy volt debreceni közismert bombázópilóta emlékével úgy, ahogy azt az 1989-es MSZ évkönyvben tettem vitéz Szentgyörgyi Dezső emlékének kapcsán írottakban. Vitéz Majoros Kornél repülő főhadnagy a debreceni 3/1 bombázó századdal ment ki a frontra, majd mint a 102/3 gyorsbombázó század pilótája, 1944. november 27-én lövészével, Szűkíts Imre őrmesterrel, Bátaapátinál hősi halált halt a haza védelmében, 287-ik bevetésén. Személyes jó ismerősöm volt. Míg a frontra ki nem vonult, többször együtt jártunk a Szent Anna templomba déli misékre. Áldozata — és a többieké — nem volt hiábavaló, mert hősi harcukkal bebizonyították, hogy akikkel szemben harcolni kellett, annak a hadseregnek világuralomra törő kormányzata, ideológiája, rengeteg tragédiát zúdított hazánkra és az egész világra, s most bebizonyosodott, hogy az ellenük folytatott harc jogos volt. Mert a diktatúrának törvény szerint össze kellett omlania, birodalmuknak szét kellett esnie. Ezt az összeomlást a Közép- Kelet európai moszkovita rezsimek bukása előzte meg. írásom tehát főhajtás Majorosék előtt és egy történelmi feltárás Debrecen sportrepülésének megszüntetéséről, objektív és szubjektív mondanivalóimmal. 1946 tavaszán amerikai hadifogságból való hazatértem után röviddel felkerestem a nyulasi és az epreskerti repülőteret, ahol annyi kedves emlék és élmény osztályrészese lehettem. A nyulasi volt HMNRA reptéren a beton héjhangárt felrobbantva találtam és nem Bücker gépeket, hanem — legnagyobb meglepetésemre — kiégett vázú FIAT CR-42-es gépeket találtam. Hogy ezek a gépek hogyan kerültek ide ? — az rejtély volt számomra. Azt viszont tudtam, hogy a Bückereket átrepülték Dunántúlra a REGVI és a HMNRA különböző bázisaira. A CR- 42-es gépeket miért hagyták itt ? Az epreskerti repülőtéren szovjet Li-2-es (DC-3-as) és Jak-9-es gépeket találtam szétszórva, a mikepércsi út mellett pedig több üteg légvédelmi ágyút és gépágyút láttam félig a földbe beásva —, mintha még akkor is tartott volna a háború, a hadikészültség. Rögtön megértettem : itt a szovjetek már berendezkedtek. Néhány éven belül a MALERT államosított utóda, a MASZOVLET belföldi utasjáratot indított, egyik állomás Debrecen volt, az epreskerti repülőtéren a szovjetek által engedélyezett területen. Nem volt hosszúéletű ez a polgári légiforgalom. Egy napon Győrből Pólyák Tivadar volt m. kir. repülő hadnagy (avatták 1944. augusztus 20-án 68-as rangszámmal) az egyik 177
