Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)

Horváth Sándor: A páholyban

Timler Ferenc szakaszvezető egy 500 kg-os "AB" bombán. (Szerző gyűjteményéből.)

Csak nem zuhantak bele a földbe ? Nem, az nem lehet. Az utolsó én voltam, legalacsonyabbra én kerültem. Becsapódást sem láttam.

Reménykedtünk. Még jöhetnek, van még benzin a tankokban. Eltelt egy negyedóra és megérkezett egy stuka. Vajon ki lehet ? Timler Feri volt. De hol van Pénzes Gyula ? A tragédiát Feri mesélte el.

Gyula gépét a légvédelem találhatta el. De repültek feléjük vadászok is, ők is lőttek. Gyula motorja leállt, kényszerleszállt, de a futóművet nem robbantotta le. A gép jó talajt fogott, szépen kifutott, de jött egy árok és annak a partján átvágódott. Német földi csapatok találtak rájuk és szedték ki őket a gépből, de Gyula már halott volt akkor. Gépe mellé temették. Tarlós őrmester fejsérülést szenvedett, öt hátraszállították. Később felgyógyult, de mindazt, ami ott történt, nem felejtette el. Bajtársa haláltusáját sokszor átélte, lázálmaiból izzadva ébredt.

Gyula halálával rajunk megbomlott. Mint az árvák, úgy hánykolódtunk.

Estefelé még volt egy bevetés a Lukewalezy erdőhöz. Nem volt megállás, repülni kellett. Egy bajtárs elvesztése nem számított. Háború volt. Esztelen, kegyetlen háború.

Július 18-án nem volt bevetés. Az előző napi felhők összezárultak s alacsonyan rohantak. Zuhanóbombázni nem lehetett. Csak a vadászok indultak, de ők sem dobtak bombát. Délután érkezett a hír, hogy megindult a mindent elsöprő orosz támadás. Irány Lemberg. Nincs aki útjukat állja. Az időjárás is nekik segít, bennünket földhöz köt.

Meggyógyult Lévay százados úr. Meggyógyult a fenét ! Egyszerűen levette sérült szeméről a kötést, hogy újra repülhessen.

Július 19-én egy áttelepülő bevetést hajtottunk végre. Stubnon aludtunk, de túl közel jött az orosz, gyerünk vissza Cuniovkára. A Lemberg irányába kezdeményezett támadás lelassult. Máshol fog támadni az orosz.

Július 20-ra jó időt jósoltak. Erős szél kerekedett, elsöpörte a felhőket. Ma kilenc gép üzemképes. Először Lembergtől északra, Astasov nevű faluhoz megyünk bevetésre. Sok ott a páncélos. Erdőszélen gyülekeznek és álcázzák magukat. Nagyon ravasz a muszka. Felrak a hátára mindenféle növényt, hogy álcázza magát. A magasból látni egy szénaboglyát, csakhogy a boglyának kétszínű nyomvonala van, ezt jól látni. Ahol a kétszínű nyomsáv találkozik, ott lapít a muszka. Elője megy, majd visszatolat, így keletkezik a kétszínű nyomsáv. És — bármit is rakott magára — ott kell lennie. Nem mozdul és ez lett a veszte. Bombarakományunk széjjel szedte.

A többi támadást Rava Ruska kapta. Ott rohant előre a muszka. Igen jól elbújtak. Bementek a házakba, de nyomvonalaikat nem tüntették el. így kénytelenek voltunk kisöpömi őket.

Ez a szegény város ma négy támadást szenvedett át. Rászórtunk több vagonnyi bombát, de mindez kevés volt, mert egyre előbbre jött az orosz. Mint a hangyák, annyian voltak. Majd hogy nem gyűrűbe fogtak. Szedtük az irhánkat, pucolás hátra, mert bezárják a gyűrűt és visznek Szibériába. Megelőztük őket, irány Jasionka. Megérkeztünk a kiinduló állomásra.

Mozgalmas napunk volt, nemcsak bombát dobtunk, de széjjel lőttük mindazt, ami útunkba került. Bizony vissza is lőttek, így érte találat több gépünket. Lövés érte Sztrókay Gézát és rádiósát. Géza a robanó lövedéket a fenekébe kapta. Megvédte a páncél, de át is ütött rajta. Nem tudott leülni, még a kosztját is állva fogyasztotta el és egész éjjel állandóan nyögött. Mi sem tudtunk aludni, s viszonzásképpen elláttuk ingyenes orvosi tanácsokkal.

Mikor végre elaludtunk, álmunkban láttunk újra kegyetlen világot.

Július 21 -én hajnalra megtelt repülőgéppel a Jasionka-i repülőtér. Rengeteg gépet irányítottak ide. Ha kapunk egy légitámadást, mindennek vége. Szerencsére az oroszok nem vették észre ezt a lehetőséget.

Ma egy bevetést repültünk nyolc géppel a Rava Ruska-i frontszakaszra. Ismét erős földi és légi elhárításban volt részünk. Gépünk több találatot kapott, de személyi sérülés nem történt.

Július 23-án öt bevetést repültünk. Hét géppel támadtunk, de csak századkötelékben. A németek nagyon megfogyatkoztak. Az ellenség több frontszakaszon támad.

Ma is az utolsó gépet vezettem, arra váltottam jegyet. A "páholyban” ültem, de nem bánom, már hozzászoktam. Jobbról és kissé magasabbról kísérek, hogy a lövészeknek biztosítsak helyet a kilövéshez. Innen fentről körbe tekinthetek. Elsőnek pillantom meg a támadó vadászokat. Ez az én posztom.

Gyorsan kell támadnunk, mert ha ezt a kis hétgépes köteléket elkapják a vadászok, az egész század könnyen odaveszhet. A Cobráknak ennyi gép vadászvédelem nélkül jó falat. És mert sokan vannak, egyből bekapnak. A gyors, fürge gépek körbefogják és egyesével lelövik a stukákat. Szerencsére ez alkalommal nem jöttek és zuhanás közben sem nyitott tüzet a légvédelem.

Zuhanunk lefelé, meglehetősen meredeken. Fejem tetején látom a páncélost. Elkanyarodik . . . utána fordítok. Megszökne, de nem hagyom. Gyorsan nő a föld, 1000 m-en vagyok ... 800 . .. 600 . . . oldok. Levált a bomba. Vízszintesbe veszem a gépet . . .160 m-en vagyok. De nem észlelek találatot, a páncélosok menekülnek, jól látom őket. Lefordulok és a legközelebbire tüzet nyitok. A páncélos álcázó állásból fehér füst csap ki, ez gyanús ! Földközelben ráfordulok, megnézem mi van ott ?

— Állj ! Ne lőjetek ! — figyelmeztetem a többi gépet. Ezek nem orosz páncélosok, hanem menekülő lengyel parasztok.

A támadás leállt. Az álcázás most valódi volt és a nagy fűben

155