Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Bajtársi levelek
1 Magyar Szárnyak igen tisztelt Szerkesztősége ! Kedves ismerős és ismeretlen volt Repülőbajtársaim ! Mindenekelőtt elnézést kérek, amiért csak ilyen sokára köszönöm meg az igen nagy meglepetést és örömet okozó küldeményt, az 1989. évi Magyar Szárnyak-at. Tulajdonképpen rögtön az első átolvasásakor elhatároztam és hozzá is fogtam, hogy egy levélben megköszönjem a megtisztelő küldeményt és kifejezzem őszinte elismerésemet mindazoknak, akik munkájukkal ezt a lapnak már nem is, inkább évkönyvnek nevezhető remek, tartalmas kiadványt létrehozták. Nagy nekibuzdulásomban még azzal a "nagyratörő" gondolattal is kacérkodtam, hogy — eleget téve a lapban megjelent felhívásnak — a magyar repülés történetének továbbításához felhasználható, néhány hiteles történeti leírással is kiegészítem levelemet, s ezzel némiképp én is kiveszem részemet ebből a nagy és érdemes munkából. Sajnos nagyratörő elgondolásaim mind a mai napig nem valósultak meg, "a dolog nem jött össze", ahogyan ezt manapság mondják a sikertelen vállalkozásra. Az akadályozó körülményeket nem akarom itt részletezni, de benne van a 73 éves fej gyatra emlékezete, a nyugodt körülmények, a depressziómentes hangulat hiánya is és még sok minden más. Visszatérve a küldeményre, — ahogy azt az előzőekben írtam — igen nagy örömet szerzett, nagy érdeklődéssel és élvezettel olvastam és olvasgatom még a mai napig is, de ugyanakkor szomorúságot is okozott sok régi repülőbajtársunk örökre távozásának hírével és az egyes régi, tragikus, hősi események felidézésével. Én ennek a kanadai Magyar Számyak-nak a hírét már régebben hallottam, de a korábbi számokat kézbevenni és elolvasni csak az elmúlt évben volt lehetőségem Tobak Tibor bajtársunk jóvoltából. A Magyar Szárnyak eddig megjelent számait és Tobak Tibor nagyszerű könyvét is elolvasva, rengeteg ismerős névvel, ismerős esemény leírásával találkoztam. Sok régi volt bajtársam sorsáról csak most, majd fél évszázad után, értesültem. Ezek az olvasmányélmények nagyon sok, már régen elfelejtett emléket hívtak elő bennem, amelyek egyébként talán már soha nem jöttek volna elő. Ez az utolsó, az 1989-es szám pedig különösen érdekes és kedves számomra, mert — többek között — olvashattam benne vitéz Vattay Ferenc és Háry Kálmán nagyon érdekes írásait is, akikkel valaha, katonai repülő pályám kezdetén — 1936/37/38- as években — együtt szolgáltam a szombathelyi 2/3 Könnyűbombázó Századnál, a sajnos nemrégen elhúnyt nagyszerű ember, kiváló parancsnok Czapáry Zoltán — akkor százados — parancsnoksága alatt. Ez az utolsó szám különösen érdekes számomra azért is, mert az ebben megjelent írásokban ketten is megemlítenek névszerint és egy hajdani "műalkotásom" fényképével is szembesülhettem benne. Hiába, úgy látszik, igaz a mondás : mindenkinek legszebb olvasmány a saját neve ! Nagy érdeklődéssel olvastam vitéz Vattay Ferenc "Repülő emlékeim" című írását. 1936. októberében, amikor 19 évesen mint korengedélyes sorkatona bevonultam az előzőekben említett Czapáry századhoz, Vattay Ferenc akkor, mint frissen avatott hadnagy lett az újoncszakasz-parancsnokom. Nagyon szerettük és mi "bundások" (ez volt az újoncok akkori neve !) is — magunk között — Ferike-ként emlegettük. Büszke öröm töltött el, amikor a 87-ik oldalon felfedeztem, hogy névszerint megemlít, mint a 2/3 Könnyűbombázó Század jelvényének — a bombán nyargaló ördögnek — tervezőjét. Csekély pontatlanság, hogy bár igaz hogy utolsó találkozásunk alkalmával — talán 1942-ben — én már délceg őrmester és "hadviselt" tábori pilóta voltam, de a "mű" alkotása idején, 1937-ben még mint "tojáshéjas", pántlikás sapkás harmadosztályú légügyi segéd, azaz őrvezető, repülőgépvezetö-növendék szolgáltam a hazát. Ez a körülmény talán némileg enyhíti azt a bűnömet, hogy az ördögöt akkor olyan anatómiai szörnyszülöttnek ábrázoltam, amit később — amikor művészeti anatómiai ismereteim némileg gyarapodtak — szerettem volna letagadni. Ma már mégis büszkén vállalom, mert ha mással nem is, ezzel a tettemmel némi halovány nyomot hagytam a magyar repülés történetében; ugyanis annak a jelvénynek kicsit egyszerűsített rajza, kissé pontatlan adatokkal, a többi századjelvénnyel együtt belekerült a Csanádi - Nagyváradi-Winkler : A MAGYAR REPÜLÉS TÖRTÉNETE című könyvbe. Ugyancsak ebben az 1989-es számban, dr. Pagáts Pál írásában, a 74-ik oldalon fedeztem fel nevemet, Csegezy József századosnak — az írásban idézett — visszaemlékezéseiben. Örömmel töltött el és büszke vagyok erre is, hogy az 1939/40/41-es években volt jó századparancsnokom is, aki — nagy szomorúságomra — ugyancsak nincs már az élők sorában, visszaemlékezéseiben megemlít névszerint, mint százada, a III. Közlefelderítő Század egyik pilótáját és a század új — sólymos — jelvényének megtervezőjét. Utoljára 1941. év végén, a harctérről visszatért századunk feloszlatásakor találkoztunk. Véleményem szerint ez így nagyon csekély tévedésnek számít, hogy visszaemlékezéseiben Józsefről Antalra keresztelt. Ugyanis annak idején századunk hajózóinak névsorában Árva Antallal — aki szintén szakaszvezető és tábori pilóta volt — nevünk egymás mellett szerepelt és nagyon gyakran összecserélték nemcsak a kereszt-, hanem vezetéknevünket is. Sajnos egykori jóbarátom és harcostársam Toncsi, akivel 1944. 161
