Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Tass Károly: A "Derventai Oroszlán" igaz története

mégis rászántam magam, hogy tisztázzam "kalandos repülésem" valódi történetét.

Habár rövidre szeretném fogni mondókámat, mégis, sokminden megértéséhez valamivel régebbről kell kezdenem az egészet. Tizenegy éves voltam, amikor a "Justice for Hungary" 1931. július 15-én átrepülte az óceánt. Ez oly hatással volt ifjú énemre, hogy attól fogva semmi más nem érdekelt jobban, mint a repülés. Ekkor határoztam el, hogy én is pilóta leszek ! Persze ez akkoriban, s főleg nekem, nem volt egyszerű dolog.

1938-ban, érettségi vizsga után hamarosan sikerült bejutnom a Weiss Manfréd gyár "Jupiter" repülő szerkesztési osztályába. Itt kezdtem pályafutásomat. A Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap (HMNRA) kiképzést 1941-ben Ferihegyen a Budapesti Sportrepülő Egyesület (BSE) keretnél végeztem — fizetés nélküli tanulmányi szabadság ürügyével — először ifj. Prodam Guido, majd Kőszegi Gyuszi növendékeként. Közben áthelyeztek a Dunai Repgépgyárba, ahol már az anyag előkészítési osztály másodfőnöki beosztásában ügyködtem.

1941. vége felé megkaptam a Légierő Parancsnokságától a behívót Szombathelyre a Repülőgépvezető Iskolához (REGVI). Szépen be is vonultam a 2/4 karpaszományos századhoz, amelynek parancsnoka Korosy Béla százados volt, elsőtisztje pedig Némethy Jenő főhadnagy. Szolgálatvezető : Szeidl őrmester.

Minden rendben is ment volna, de alighogy megkezdődött a tisztiiskola, közbeszólt egy Honvédelmi Minisztérium (HM) által kiadott leirat, ami kb. így szólt:

Tass Károly ... számú HM rendelet alapján azonnali hatállyal leszerelendő és póttartalékos állományba helyezendő, mint nélkülözhetetlen hadiüzemi alkalmazott, munkahelyére vezénylendő. (!?!?!?)

A parancsot végrehajtották és leszereltek.

Ne is mondjam : mintha egy ménykő csapott volna belém, hiszen minden vágyam és álmom az volt, hogy a Dunai Repgépgyárba már mint berepülőpilóta kerülök vissza. Azideig nem is tudtam, hogy — gyári állásomnál fogva — mindennemű katonai szolgálat alól fel voltam mentve. Annak tudtában minden bizonnyal jóval előbb lépéseket tettem volna felmentésem érvénytelenítésének érdekében. így azonban majd' egy hónapig futkostam a HM, a LEPSÁG és a Dunai katonai parancsnoksága között, mire sikerült a leszerelési rendeletet "megfúrni".

Végre sikerült egy újabb LEPSÁG behívóval — de már mint tartalékos — ismét bevonulnom a REGVI-hez. Közben persze a üsztiiskola már jó egy hónapja folyt. Sikerült ugyan elérnem azt a pontszámot, ami annak eredményes elvégzéséhez volt kötve, de tudtam, hogy én már el vagyok "fűrészelve". Innen ugyan — akadémikusok és karpaszományosok együttesen — a Veszprémbe helyezett Akadémiára lettünk vezényelve, de én kihallgatáson azonnal kértem az Akadémiáról a harckiképző századhoz való áthelyezésemet.

így kerültem Börgöndre, a már javában tartó közelfelderítő (KF) tanfolyamra, ami annak végeztével átalakult a 2/3 vadászkiképző századdá Kovács József, "Juszuf1 — akkor még százados — parancsnoksága alatt. Az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy egy alkalommal a következő sorrendben voltunk kiírva repülésre:

Csere-Csura, Tass-Tuba

Hála Juszufnak, pilótát faragott belőlem. Nemcsak kiváló századparancsnok, kiváló pilóta, hanem kimondottan pedagógus is volt. Sikerült évfolyamtársaimat messze megelőznöm repülés terén, mert amíg ők az Akadémián a tantermet nyomták, magolva a hadászati, harcászati és egyéb szabályzatokat, addig én már aranysasos Messerschmitt pilóta lettem, több mint 200 óra repülő idővel és 12 géptípust repültem.

Igen ám, de végzetem megint utóiért: valami újabb, felülről jött intézkedés értelmében újra leszereltek ... ! Vissza a Dunaiba ! 1943. őszén.

Egy ideig még csak bírtam együléses íróasztalom mellett, de a riadókat — helyesebben az óvóhelyet — már nem ! Amikor megszólaltak a szirénák, szinte fel voltam háborodva. Hát hol vagyok nélkülözhetetlenebb ? Itt, egy sötét búvóhelyen, vagy ott fent a kék égen, ahol bajtársaim élet-halálharcukat vívják ?!

A Dunai gyár már rég szét volt bombázva. Sokan haltak meg és sokan tűntek el a bombázások alatt. Mi lenne, ha én is eltűnnék ? .. . Döntöttem : én is eltűntem a Dunaiból, de megjelentem Veszprémben a Pumaszálláson.

így kerültem tízhónapos repülésből való kiesés után a Puma ezredhez, azaz a 101/2 "Retek" század állományába. "Odahelyezésem" pontos dátumára már nem emlékszem, de az egybeesett Balatonalmádiból a veszprémi várba való költözéssel, a kanonoki "palotába". Nem sok időbe került, mire újra uraltam a "Messer"t, de most már a Bf.l09G-6-ost. Századom majdnem minden tagjával vívtam gyakorló légiharcot. Ekkor még Papp Tibor főhadnagy volt a századparancsnok. Nagy büszkén vettem tudomásul, hogy a bevetések megkezdése előtt menjek el egy utolsó "légiharcra" Drumival — Tóth Lajos hadnaggyal, aki akkor már ász volt. Leszállás után Drumi csak ennyit mondott: "Gratulálok ! ... de mondd meg őszintén, hogy a fenébe sikerült a fenekembe kerülnöd ? ..." — Nem árultam el neki, hogy az elrepüléskor a kötelező tíz helyett csak ötig számoltam és máris egy jól behúzott amerikai fordulóval azonnal mögéje kerültem. Leráznia aztán már nem sikerült, azaz nem hagytam magam.

Átestem már azon a bizonyos első öt kritikus bevetésen, amikor elérkeztünk november 13-ához, ahhoz a bizonyos sokat vitatottjászberényi légiharchoz.

Feladat: Jászberény légterének biztosítása, azaz elenséges gépet nem lehet ebbe a légtérbe beengedni. A kötelékek a légtérben váltották egymást. Fábián őrmester, "Koponya" kísérője voltam. A századot Tóth Lajos hadnagy, "Drumi" vezette. Ekkor már 6 volt a "Retek" század parancsnoka. A légtérbe érve egy kétszeres túlerőben lévő Jak-9-es kötelékkel találtuk magunkat szemben. Rövid "szembeköpködés" után megkezdődött a "virbli". Hogyan csináltuk, nem tudnám megmondani, de egyből mögéjük kerültünk. (Lehet, hogy Drumi — a mi gyakorló légiharcunkon okulva — tőlem leste el ennek a titkát . . . sic/ . . .), de pillanatok alatt öt vöröscsőrű húzta a füstcsíkot és csapódott a földbe. Ezt mindannyian láttuk. Koponyával a jobbszélső géppárt képeztük. Mialatt 6 egy vöröscsőrűt "kalapált" fegyvereivel, annak kísérője kifordult jobbra és belefutott a Reflex Visier-embe. Minden fegyveremmel egyszerre tüzeltem. A szovjet pilóta rögtön húzta is a füstcsíkot maga után, de én minden ok nélkül — helyesebben oktalanul — tovább követtem és nyomtam bele a foszforcsíkokat. Mire észbekaptam és egy felrántott fordulóval vissza akartam húzni a kötelékbe, majdnem belerohantam egy vöröscsőrű Jak-9-esbe. Megnyomtam én ugyan mindent, de fegyvereim némák maradtak. Alig pár méterrel az orosz felett elrepülve sikerült elkerülnöm az összeütközést. A ruszki ellenkező irányba nézett és meg sem látott engem.Valószínüleg rádión figyelmeztették, mert határozottan láttam arckifejezését, amint rémülten fordította felém fejét. Arca valósággal eltorzult, amint meglátta, hogy egy "Messer" pár méterről oldalba kapta. Amint elhúztam felette, én is rémülten vettem észre, hogy három másik ül mögötte libasorban. Ahelyett, hogy menekülésre gondoltam volna, elkapott a harci láz és egyszerre akartam leszedni mind a négyet. Én, kis naiv !!! Azt reméltem, hogy sürített levegővel el tudom hárítani az akadályt fegyvereimből (ennek gombja a rádió gomb alatt van) és egy rácsapással mind a négyet leszedhetem (!). A bukóforduló és a rácsapás tökéletesen sikerült de mind géppus-70