Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Tass Károly: A "Derventai Oroszlán" igaz története

káim, mind pedig gépágyúm ekkor is némák maradtak. Gépemet viszont — mintha egy mozdony lökte volna oldalba — hatalmas rándulás érte. Azonnal "csavarra állítottam" Messerern : rá a "Not”-ot, be a Metanolt, ami szerencsésen kihúzott szorult helyzetemből, viszont benzinem percek alatt elfogyott. (Leszállás után láttam csak meg, hogy benzintankomat egy 20 mm-es lövedék átfúrta.) Hogyan kerültem el egészen Nyergesújfaluig, máig sem tudom, de ott tettem hasra gépemet, álló légcsavarral.

Négyen jelentették légigyözelmüket :

Tóth hadnagy, Szentgyörgyi zászlós, Fábián őrmester és Krascsenics szakaszvezető.

Mivel mindenki öt gép becsapódását látta és én nem tértem vissza, biztosra vették, hogy az ötödik csakis én lehettem . . . leírtak . . . Téves tehát az 1984-es MSZ 32-ik oldalán, a jobb hasáb tetején olvasható közlés, miszerint ”... Tass Károly tisztjelölt szakaszvezetö elszakadt bajtársaitól és hosszabb bolyongás után végülis horvát terület fölött ugrott ki ejtőernyővel az északboszniai Derventa város közelében."

Nyergesújfaluról még aznap éjjel egy stoppkocsival Budaörsre mentem, ahonnan 14-én hajnalban Veszprémnek géptávírón jelentettem kényszerleszállásomat és helyzetemet. Azt a választ kaptam, hogy maradjak Budaörsön, majd küldenek értem egy futárgépet. Egész nap viszont oly sűrű köd feküdt Dunántúlra, hogy hiába vártam. Másnap, 15-én hasonló volt az időjárás : alig láttunk pár méterre. Este már nem bírtam tovább, kimentem a Déli pályaudvarra és felszálltam egy Veszprémbe induló vonatra.

November 16-án, a hajnali órákban, éppen kapaszkodtam gyalog fel a veszprémi várba, amikor a reptéri buszok indultak ki a Papod tövébe. Nagy üdvrivallgással fogadtak : "Gyere Hubus, szállj föl és meséld el, mi történt veled !" — mondták. (Ebben az időben még "Hubus" volt a becenevem.) "Nagy volt a szőr, az biztos" — mondta Drumi — "és azt hittük, hogy kinyírtak, mert öt gép becsapódását láttuk." — Ekkor jelentettem, hogy azt az ötödiket én küldtem el alulról szagolni az ibolyát.

Nagyon fáradt voltam, kétnapi nem-alvás és a fent leírt események után. Arra kértem Drumit, hogy adjon pihenőt, ö azonban azt válaszolta, hogy aludni odakint a reptéren is tudok, most szálljak fel a buszra és meséljem el a részleteket is, ma úgysem ír ki bevetésre. Útközben elmeséltem mindent, majd kint a Retek barakkban azonnal rádobtam magam egy ágyra, de félálomban még hallottam, amint Drumi tartotta az eligazítást ... az eddigi jászberényi bevetések alapján tudjuk ... stb.... ma kb.

. . . órakor kerül ránk . . . stb. . .. miközben oly mély álomba merültem, hogy ágyúdörgésre sem ébredtem volna fel.

Mennyi idő telhetett el, fogalmam sincs, de arra ébredtem, hogy valaki kíméletlenül rázza a vállamat.. Azonnal öltözz be ! Jönnöd kell bevetésre ! — Szentgyörgyi Dezső volt.— Engem fogsz kísérni ! ... — és máris futott kifelé a barakkból. Útközben még valami olyasmit mondott, hogy Varjas szakaszvezetőt — állandó kísérőjét — átküldték Szentkirályszabadjára valami kijavított gépért, közben megváltozott a bevetési parancs ... — Na igyekezz ! — és elrohant kifelé.

Kábult fejjel, azt sem tudtam hol vagyok. Persze nem találtam semmimet! Na meg hol lehet Varjas gépe ? Végre megtaláltam mindent, de mivel Varjasnál jóval magasabb voltam, át kellett állítani mindent a gépben az én méreteimhez : az ülést, az ejtőMesserschmitt BÍ.109-G típusú vadászrepülőgép. (Szerző gyűjteményéből.)

ernyő- és a bekötöhevedereket. A motor sem akart egyből beindulni, közben a század elstartolt. Mire kiértem a startvonalra, már nem is láttam őket. Rádión hallottam a bejelentkezéseket, de mire utólértem a köteléket, teljes gázzal mindvégig, már a Duna is látható volt. Mivel a rádiótilalom már rég életbelépett, nem mertem semmit sem kérdezni, nehogy úgy járjak, mint egy fiatal hadnagy nem is olyan régen. Azt kérdezte a rádión : nem tölt a póttankom, mit csináljak ? — Erre egy öblös hang csak annyit felelt: "Nyalja ki a ... !" Erre ugyan sor nem került, de egy hétig nevetség tárgya volt a kérdező.

Szóval alig értük el a Dunát, egy Junkere Ju.87-es Stuka kötelék keresztezte útunkat. Nagy számybillegtetéssel még egy tiszteletkört is leírtunk körülöttük.

Már a start előtt elhatároztam, hogy úgy ragadok Dezsőhöz, mintha kötelékrepülésből kellene vizsgáznom, semmi körülmények között le nem szakadok róla. A látás nagyon rossz volt, felhőalap alig 5-600 m, agyam semmi mást nem kalapált bennem, mint ragadni Dezsőhöz és semmi vagánykodás !

Egyszer csak Koponya visítja a rádióba : "Ielcwók balra alattunk !" (Iljushin, II-2-esek. Szerk.) Drumi máris kalapálja az egyiket, de Dezső sem sokat kéreti magát: alábújik egy másiknak és halálos biztonsággal ül sorozata annak hűtőjében. Én továbbra is csak ragadok géppár parancsnokomhoz. Ugyanekkor újabb visítás : "La. ötösök mögöttünk !" — Dezső úgy rántja fel gépét, hogy mögéje kerülök. Egyszerre úgy kezdi tépni-rugni a gépet, mintha előlem menekülne ! Hiába ordítok a rádióba : "Dezső ne menekülj, Hubus ül mögötted !" — Lehet, hogy nem veszi adásomat, mert behúz a felhőbe. Én utána, de nem látok semmit, oly sűrű a tejfel. Elfog a pánik : össze is ütközhetünk, helyzetem elkeserítő ! Azt sem tudom, hol vagyunk, no meg vakrepülésre sem képeztek ki ! Nem bírom tovább ! Ki ebből a sötétségből ! ... és visszanyomom gépemet a felhők alá.

Síri csönd fogad : sehol senki . . . sehol egy Messer, sehol egy Stuka, de még csak egy vöröscsőrű sem ! Hol vagyok ? ... Első okos gondolatom, hogy az előbb még valahol itt köröztünk a Stukák körül a Duna mellett, mielőtt megkezdődött a "virbli".

Széles spirál körözésbe kezdtem ... Végre megláttam — akkori véleményem szerint — a Dunát. "Ráültem", hogy megállapítsam : északi, vagy déli irányba áll-e be az iránytűm ? De

71