Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Badiny Jós Ferenc: Amikor úgy volt, hogy megtámadjuk Romániát…

Úgy látszik a szél elnyomott minket balra, mert ott jobbra látszanak a Debrecen-i reklámfények .... és Mondok ráfelel:

— A repülőtér felett voltunk pontosan főhadnagy úr. Én debreceni vagyok. Átrepültünk a repülőtér felett, mely el volt sötétítve. Azok a reklámfények Berettyóújfaluban vannak ...

De már ott is voltunk azok közelében s gondoltam — csinálunk egy nagy kört és Mondok majd bedirigál a debreceni repülőtérre. beszállunk akkor is, ha nincs kivilágítva. Nyomom is a gázt előre, amikor a bal motorom elkezd pufogni. Nem húz. Leveszem a gázt, újra adom lassan, pufog — elfullad, s lent látok egy háromemeletes épületet kivilágítva, előtte egy hatalmas sötét folt. Ez a berettyóujfalusi laktanya. Itt szolgál az én édes Miklós Bátyám mint gránátos századparancsnok. Ez a feketeség alattam a gyakorlótér. Ezzel a motorral nem tudok Debrecenbe beérni... s a motorom már teljesen lefullad — nem húz.

— Leszállunk ide a gyakorlótérre ... mondom.

Perjési szól be :

— Hasraszállunk, vagy kiengedjem a futót... ?

Engedd ki a futószerkezetet. . . mondom s már fordulok egy motorral a gyakorlótér sarkára. Reflektort csavarom. Eszembe jut Dóczy :"... hármat tekerj vissza és szállj a fényre”... Leveszem egyetlen motorom gázát. . . siklunk a vasúti drótok felett. Már látom a fényt a földön és símán leül a gép a gyakorlótérre. Gurulunk, gyújtást zárok s valaki féljobbra lángcsóvával integet. Arra fordítom a gépet és fékezek, de érzem, hogy csúsznak a kerekek a felázott találjon. Az eső esik bőven. Aztán megállunk az épület előtt. Balra alattam a fényszóróm fényében géppisztolyos katonák irányítják a fegyvert rám :

— Adják meg magukat! — kiabálnak.

Hívjátok Jós százados urat . . . kiáltok vissza — mondjátok, hogy megjött az öccse.

Megfigyelőm, a tartalékos zászlós a nyakamba borul és sír.

— Isten áldjon meg ... azt hittem sohasem látom többé a feleségemet. Két hónapja házasodtam ...

Bátyám rohan az esőben s mindenki boldog. Ott áll az új "nyolcvanhatos" az épület előtt és mindenki csodálkozik, hogy milyen "hatalmas". A találkozás örömét nem írom le. Az olvasók úgyis tudják.

Másnap reggel, mikor napfelkeltekor kinéztem a harmadik emeleten lévő szoba ablakán, ahol szállást adtak — akkor láttam, hogy itt nem én szálltam le, hanem az Isten kegyelme tartott meg. Ugyanis két gyakorló bunker volt építve a gyakorlótéren és ezt én a sötétben nem láttam, de a gép úgy ült le és úgy gurult át a két bunker között, hogy egyiktől kb. egy méterre, a másiktól talán háromra volt a gép szárnya. A keréknyomok ott maradtak a sárban. Perjési őrmester és Mondok már dolgoztak a motoron és a sok jó katonakéz oldalra tolta a gépet és úgy állították startra, hogy a gyakorlótér jobb oldalán szerencsésen felszálltunk. Motorom azért állt le, mert a porlasztó úszója fennakadt és elfulladt az ömlő üzemanyagtól. Jó, hogy nem gyulladt ki.

Október 7-én reggel nyolc óra tizenöt perckor leszálltam a debreceni repülőtéren. Vitán Béla százados már ott volt szép rendben egymás mellett mind a kilenc gépével. A Czirfusz századtól én voltam az egyetlen, aki — mondhatni időre — megjött. Czirfusz leszállt rajával Mátyásföldön, Bácsi és Kálmán Budaörsön, a Jakab rajból pedig két gép összetört, mert a rossz idő valami mocsárba nyomta őket... A "felriasztást" pedig közben lefújták. Nem támadtuk meg Romániát. Egy kemény székelynek — Vitán Bélának — akartam emléket állítani ezzel a történettel.

A sors úgy akarta, hogy az öregség idején őrizzük ezt a beretytyóujfalusi emléket. Engem az ár ide, Dél-Amerikába sodort. Miklós Bátyám — mint alezredes — végigszenvedte a Rákosi korszak minden átkát. Ugyanúgy Bácsi is, aki mint Szánthó

Béla 83 éves nyugdíjas ma Berettyóújfaluban él és minden év októberében emlékezik az én "berettyóujfalusi újraszületésemről". Ez évben drága Testvérem, Miklós Bátyám az egymást szerető Lelkek égi közösségébe távozott. Bevonult Csaba királyfi hadseregébe. Szánthó Bácsi pedig — mint egyházgondnok — 1990. június 26-án meghúzatta Berettyóújfalu templomának harangjait délelőtt 11 órakor és azt írta ki a templom kapujára:

"Emlékharang — JÓS MIKLÓS — itt szolgált régi katona emlékére."

Katonaemlékek. Drágagyöngyök, melyek erőt is adnak az újraéledésre.

Szerkesztő megjegyzései

Ezúton köszönöm Badiny Jós bajtársunknak, hogy ránk, MSZ-га is gondolt és nekünk is megküldte ezt a szép visszaemlékezést leközlés céljából. Előzőleg már olvastam a cikket egy hazai sajtótermékben — nem emlékszem, hogy melyikben —, így tudom, hogy nem lapunk az egyetlen leközlésre felhatalmazott. Mindenesetre ki szeretném hangsúlyozni, hogy a cikket nem más laptól vettük át engedély nélkül.

Amint a kéziratot olvastam, ismételten meg kellett állapítanom : különösen régmúlt események felidézésében az azokban résztvevő, azokat átélő személyek más- és másképpen emlékeznek vissza. Akinek rendelkezésére áll még az 1987-es MSZ, javaslom, vegye elő, lapozza fel a "Háború előszele ..." c. viszszaemlékezést Dákay Ferenc és Ghyczy Tihamér bajtársaink — akik személyes részesei voltak az áttelepülésnek — tollából.

Bizonyos vagyok abban, hogy mind a három bajtársunk a legjobb emlékezete szerint írta meg az eseményeket, a történelmi hűség rögzítésére törekedve. Mégis sok mindenre másképpen emlékeznek. Ezekből a vitatható részletekből — melyek, szerintem egy előzetes eszmecsere útján tisztázhatók lettek volna — csak néhányat sorolok fel:

(1) Könnyű-, vagy nehézbombázó alakulat volt-e a tapolcai ?

(Ezt nem nehéz eldönteni, mert a szervezési táblázatból tudjuk, hogy könnyűbombázók voltak.)

(2) Rendes üzemi nap volt-e október 6-án, vagy díszebéd ?

(3) Indított-e Vitán Béla gépet 6-án délután ? (Ghyczy bajtársunk visszaemlékezéséből tudjuk, hogy indított, mert hiszen ő Vitán századában szolgált és 6-án startolt el Tapolcáról.)

A fenti eltérések az események felidézésében arra utalnak, hogy bizony — ennyi esztendő eltelte után — alaposan át kell gondolnunk, amit leírunk. Badiny Jós bajtársunk kéziratában egy helyen "november 7"-et ír október 7-e helyett. Természetesen ez nyílván elírás és az 6 megkérdezése nélkül helyesbítettem a dátumot. Más esetben azonban ezt nem merném megtenni. Például 6 úgy emlékszik, hogy allig két hónappal az esemény előtt érkeztek meg a Ju.86-osok. Dákay és Ghyczy bajtársaink leírásából úgy tudjuk, hogy már jóval korábban megkapták az alakulatok azokat. Magam is úgy vagyok értesülve, hogy az első gépeket már 1937 végén leszállították a németek.

Nagyban leegyszerűsítette volna e kérdések tisztázását, ha e három bajtársunk egyszer össze tudta volna dugni a fejét és kicserélték volna emlékeiket. De hogyan ? Egyik Dél-Amerikában, a másik Hollandiában, a harmadik Németországban él. Ghyczy és Dákay bajtársaink talán nem is tudtak arról, hogy Badiny Jós bajtársunk "megvan".

Végül: jó volna tudni, hogy Kazay Kuli "Rögtön keresztül lőlek" stb. fenyegetései valóban szívből jöttek-e, avgy az 6 hirtelen felfortyanásait — melyek után rendszerint azonnal lecsillapodott — jellemezték ? Indított-e valóban "haditörvényszéki eljárást" ? Úgy tudom, nem.

Remélem, hogy jövőévi számunkban ezeket a kérdéseket — közmegelégedésre — tisztázni tudjuk.

208