Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Sárvári Péter: Repülő pályafutásom 1939-1945
Л. л ••, ■••• •• ■'**** Középiskolás koromban Budapesten a Német utcai polgári iskolába jártam. Ennek az iskolának volt egy cserkészcsapata • "132-es Csilléri cserkészcsapat". 1938-ban felhívás érkezett a csapathoz, hogy lehet jelentkezni vitorlázó repülő kiképzésre. A jelentkezési lap kitöltése után behívtak beszélgetésre a Műegyetem alagsorában működö repülő egyesületbe. A beszélgetés végén közölték, hogy van lehetőség modellezésre, mert repülni csak 16 éves kortól kezdve lehet. Kissé csalódtam, de vállaltam a modellezést és vasárnaponként a gépek cipelését a hármashatárhegyi bázison. Bár már gyerekkoromban vonzódtam a repüléshez — látogattam a budaörsi és mátyásföldi reptereket — a modellezés megismerése után mind erősebb lett bennem a repülés utáni vágy. Végre, 1940-ben betöltöttem 16-ik életévemet és behívtak repülő sportorvosi vizsgálatra. A többórás vizsgálaton beváltam : megnyílt előttem az áhított út a "Hegyre". Már júliusban, rekkenő hőségben, sor került az első csúszkálásokra, melyeket a ma már csak hírből ismert "Zőgling"-gel végeztem el. Ezt követően — kb. 20-30 csúszás után —jöttek az ugrások, iránytartások, néhány másodperces repülések, nem kis örömömre, hibátlanul. Oktatóim példaként emlegettek a többiek előtt az önfegyelem és repülő fegyelem tekintetében (nem becsültem túl magamat). Főoktatóm Kemény Sándor volt, oktatóim közül Pál Istvánra és Quint Jánosra emlékszem. 1941. januárjában, egy havas vasárnapon küldtek az "A" dombra, ahol letettem az "A" vizsgát. Hatalmas büszkeséggel viseltem a parancsnok által mellemre tűzött jelvényt. Sajnos februárban Édesanyám halála nagyon megviselt; ezután félárvaként teljesen magamra hagyva nevelkedtem. Apám újra nősült, s én rokonoknál tengődtem megtűrtként. Vigasztalást a repülésben találtam és — ha lehetett — még jobban belevetettem magam a szakma elsajátításába. Minden időmet, gondolatomat, cselekedetemet a repülés kötötte le. Sem a barátok, sem a lányok nem zavarhatták meg e hatalmas szeretetemet a repülés iránt. Ha lehet így mondani: mindent feláldoztam a repülésért. 1941. év végén letettem a "B", nemsokára utána a "C" vizsgát. 1942. májusában teljesítettem a "D" vizsga egyik követelményét, a magassági repülést: 1000 m-re emelkedtem a hegytető felett. Ez a repülésem túl jól sikerült, mert 5 perc időtartam helyett 15 percet repültem ("mámorba estem"). A fent leírt időszak alatt a következő típusokat repültem : Zögling, Tücsök, Vöcsök, Wrona (lengyel), Pilis, Grunau Bébi, Meise, M-22. A távolsági repülésekre, sajnos a kialakult hadihelyzet miatt nem került sor. így csak a budai hegyekben, valamint a Duna szépségében gyönyörködhettem repülés közben. Még 1942. év elején felhívás érkezett: lehet jelentkezni haderőnkívüli motoros repülő kiképzésre a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alapnál. Jelentkeztem. Március 2-án behívtak Mátyásföldre a ROVI-hoz. A kb. egy hétig tartó vizsgálat a következőkből állott: pszichológia, bel- és ideggyógyászat, szemészet, laboratóriumi, általános csonttani, terhelési, fülészeti, gégészeti, egyensúlyérzéki, magassági és intelligencia vizsgálat. Harmincunkat vizsgáltak e hét alatt. A mi csoportunkból csak ketten váltunk be : Som Lajos és én. Sajnos, Som Lajos Marosvásárhelyen műrepülés köz-Marosvásárhely, 1942. augusztus 13. Egyedülrepülő lettem. (Szerző gyűjteményéből.) ben lezuhant és meghalt. Gödöllőn van eltemetve. 1942. július 2-án behívtak Marosvásárhelyre motoros kiképzésre. A reggeli órákban harminc legény érkezett meg — állítom — az eddig általam látott városok közül a legszebbe. Katonai behívóval utaztam a HMNRA kiképzési bázisára. Két napig tartott az út Budapestről odáig, melyből Kolozsvárig nem sokat láttam — lévén éjszaka. Gyönyörű, holdvilágos éjszakán repített az autóbusz az akkor még ismeretlen világba, ismeretlen kalandok felé. Tele ambícióval és reménnyel ("majd én meghódítom a levegöeget!")... Dédától ismét vonattal tovább. De milyen vonattal!? Dyet még sohasem láttam : Liliputi országba való kisvonattal. 168 cm-es magasságommal átláttam a kocsik felett. Végre megérkeztünk, s én — pesti srác — nagyot szívtam az erdélyi levegőből. Sok idő nem volt gondolkodásra, mert máris előállt egy szamár-vontatta négykerekű földi jármű egy tört magyarsággal beszélő románnal, aid a keret mindenese volt. Holmijainkat felraktuk és irány a néhány km-re fekvő reptér. Útközben megkezdődött az ismerkedés, mely alkalommal a társaság hangos nevetésre fakadt nevem hallatára: akkoriban még "Hallgass" névre hallgattam. Új barátaim azt mondták, hogy még a hóhér sem tudna felakasztani, mert nevem hallatára nevetőgörcsöt kapna. A reptérre való beérkezés után — úgy ahogy azt a leventéknél tanultuk — felvettük a "kincstári alakzatot", melyet rossz volt nézni. A keret vezetői sorban bemutatkoztak : Bánhidi Pál főfelügyelő, Pálóczi Ferenc oktató — aki később engem is oktatott — és még sokan mások. Beöltöztünk az Alap "hajózó" ruhájába és megebédeltünk. így kezdődött a háromhónapos kiképzés. Egy oktatóhoz 8-10 fiút osztottak be. Már másnap reggel ú. n. szoktató repülésre vittek bennünket. Amilyen szerencsés voltam, elsőnek én ültem Pálóczi elé a Bücker 131-esbe. Hogy merre repültünk és mit csinált, az csak később derült ki — bár vitorlázógéppel már "ezüstkoszorús" voltam. A motoros gép ... az más ! Nagyon élveztem a repülést, s örültem, hogy nem lettem roszszul, mint néhányan. Mindent kibírtam, mert fülembe csengett Horthy István szózata : "Ti vagytok a magyar ifjúság krémje." A következő napokban megkezdődtek a kétkormányos felszállások és az "emberré faragások". Az oktatók kemény emberek voltak, s bennünket is azzá akartak nevelni. Körletünk mellett volt egy szép tisztás, mely sokat tudna erről mesélni ... El is neveztük az "Olajfák hegyének". Mert amit mi itt átszenvedtünk az hasonló lehetett Krisztus urunk szenvedéseihez. Sok év múltán, mikor a mai ifjaknak elmeséltem egy-egy részletet, azt kérdezték ; miért csináltam végig ? — "Miért ? A repülésért !" — feleltem. Ma sem bánom és nem haragszom az oktatókra a sok "kibabrálásért" mert talán annak köszönhetem, hogy ma még élek. Mert minden egyes ilyen — sokszor drasztikus — testedzés az állékonyságot, akaraterőt, lemondást, egyszóval az edzettséget növelte, ami elkelne a mai fiatalság körében is ... Természetesen ilyen nagyarányú kiképzésnél óhatatlan, hogy hiba ne essék. Egy-egy rossz fel- vagy leszállás, vagy fegyelemsértés. Dyenkor jön az egyéni, vagy a kollektív megtorlás, "lelki ráhatás" — teljesen jogosan. Egy alkalommal, még kétkormányos koromban, túl nagy sebességgel jöttem be a reptérre és bakugrások sorozatában értem földet. Pálóczi oktatóm — kiválóan repülő volt DRT-s pilóta — kiszállított a gépből és háromszor körülfuttatta velem a repülőteret. A "szakember" tudja, hogy ez mit jelent. Mikor jelentettem, hogy a parancsot végrehajtottam, megkérdezte : fáradt vagyok-e ? — Nem ! — válaszoltam. Megkérdezte : hány kört tudnék fut-151
