Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

dr. Szabó Károly: Két év a 102. repülő dandár híradóival

Dr. Szabó Károly *

(1943. november 4 — 1945. november 4.)

Mint továbbszolgáló zászlós a 102. repülő dandár híradó századához hadibeosztásba 1943. november 4-én repültem ki Zsitomírba, Harsányi Gyula századparancsnokhelyettes leváltására. Ez időtől kezdve folyamatosan ennél az alakulatnál voltam — végig visszavonulásban — egészen a Pocking-i hadifogolytáborig, ahonnan 1945. november 4-én, a 8. számú szállítmánnyal tértem vissza Magyarországra.

Huszonnégy éve élek az Egyesült Államokban, ahová politikai menekültként jöttem. Semmit nem tudtam magammal hozni, így emlékezetből idézek vissza csupán néhány eseményt több, mint 45 év távlatából. De inkább csak a vidámabb, hangulatosabb élményeimet.

Zsitomírban Rasztovich százados fogadott — repülő berkekben "Szicsasz” volt a neve —, kinek mindjárt átadtam Ludányi alezredes írásban közölt fenyítését. Még a Ferenc József lovassági laktanyában a frontra történt kivonulása előtt nekem átadott zászlóalj sporttiszti szolgálata ideje alatt futball felszerelések hiányoztak. Ezekről sem 6, sem én nem tudtunk és a sportszertáros "semmi hiány nincs" kijelentésében bízva, az átadás-átvételt öt perc alatt elintéztük. Azonban az én sporttiszt utódom : Fejes szertiszt mindent felleltározott, s a hiány kiugrott, melyet Rasztovichnak és nekem fele-fele arányban meg kellett térítenünk.

Rasztovich — rövid szentségelés után — kioktatott, hogyan kell viselkednem Szirmay vezérőrnaggyal, kinek még aznap este a tisztiétkezdében be is mutatott. Elénekeltem neki : "Amikor majd nem leszek már, akkor tudd meg, hogy ki voltam néked". Annyira megtetszett neki a nóta, hogy mindjárt megtanulta — még zongorázni is — és azonnal "parancsba adta", hogy ez legyen az ötös (5) számú nótája. A négyes (4) számút Rasztovich vitte ki, illetve tőle tanulta : "Hiányzik valaki ebből az utcából".

Szirmaynak még három nótája volt (lehet, hogy a sorrendre nem jól emlékszem már): az egyes (1): "Simulj hozzám kicsike párom", a kettes (2): "Rég szakadt fel a szivemből az utolsó nóta", a hármas (3): "Az éjszaka nem aludtam egy órát, hallgattam a kisangyalom panaszát..." Ezen — az első — estén minden nótáját meg kellett nekem is tanulnom, az 6 zongorakiséretével. Utána Szirmay a jobbjára ültetett és folytatódott a "bolsoje praznyik", ahogyan akkor neveztük.

Be kellett mutatnom, hogyan tudok magyar táncot járni, majd Rasztovich is megverte a csizmája szárát és végül — szerintem a legjobb magyar táncos, vezérkari főnökünk, Balássy Miklós vezérkari őrnagy — "Micu" — mutatta be egyedülálló, igazi magyar tánckülönlegességét (az amerikai steppeléshez is valamelyest hasonló volt, de még soha senki mástól nem láttam és nem is tudtam megtanulni !). Az est végén mindnyájan összefogódzkodva énekeltük el a zárószámot: "A régi mániám, végighajtani a Stefánián ..."

Hát így kezdődött a hosszú frontszolgálat

Napokon belül éjszakai áttelepülés. Első megálló : Rovno. Itt éppen Szirmay hálószobája előtti szobában kaptam — többedmagammal — alvóhelyet. Reggel korán fejállással kezdtem a yoga-gyakorlatokat, amikor Szirmay éppen kijött a szobájából és megcsipkedett engem is, saját magát is, hogy vajon nem álmodik-e ?! Jót nevettünk az eseten.

Másnap továbbtelepültünk Lembergbe, ahova Hőhr Ferenc főhadnagy érkezett Rasztovich leváltására. Hőhr Feri "Króniká"-jában, amely a MSZ 1989-es számának 95-ik oldalán látott napvilágot — magáról nem sokat írt, így most rám marad a feladat. Kitűnő zongorista és tangóharmonikás volt (biztos még ma is az), így a híradó századnál Rasztovich alatt megalakult "zenekar" szakszerű vezetőt kapott személyében.

Szirmay "ujjfelmutatással” rendelte tőlük a nótát, így őnekik igazán kellett tudniok melyik nóta felel meg pl. a gyűrűs ujj felmutatásának (negyedik ujj = (4) nóta). Ezeken kívül persze számos egyéb számot is előadtak, mindnyájunk örömére.

A Drohobicz-i részleg parancsnoka lettem, ebből az időből maradt vissza egy vidám emlékem :

1943 Szilvesztere. Jó kis búcsúztatót rendeztünk az ó-évtől és úgy éjfél tájban odakerült — persze civilben — egy volt lengyel ezredes, 25 év körüli csinos lányával. Elmondta, hogy lányával együtt a németek ellen kémkedik, a magyar kormány részére is. Említette annak az ezredesnek a nevét is — amit azóta elfelejtettem —, akinek a jelentéseket leadja. Szerinte ez az ezredes képviselte a magyar kormányban az angolszász vonalat. Hát ilyen jó férfi táncossal — magyaron kívül — még nem találkoztam. Egymást váltottuk a bemutatóban, és el kell ismernem, hogy jobb volt mint én. Lánya még sokszor megjelent nálunk, de ővele többet nem találkoztam . ..

Másik Drohobicz-i emlékem:

Hőhr Ferivel együtt megismerkedtünk egy volt lengyel őrnaggyal, aki meghívott bennünket ebédre is, majd elvitt egy 40- 50 km-re levő rozoga, eléggé vizes, egészségtelen parasztházba, ahol az akkori idők talán legtehetségesebb fiatal lengyel zongoristája rejtőzött. A fiú — az őrnagy szerint — tüdőbeteg volt, vagy egy órán keresztül, kotta nélkül, gyönyörű hangversenyt adott nekünk. Nagyon nagy élményben volt részünk. Nem tudom él-e még, mi lett a sorsa, sajnos nevére sem emlékszem.

Hőhr Ferenc színes leírásához a Zamosc-Mokre-i áttelepülés kapcsán egy helyesbítést kell hozzáfűznöm : amíg 6 tárgyalt italozgatás közben a partizánokkal, én nem dobtam le géppisztolyomat, hanem 8-10 m-re tőle és a csoporttól — hogy úgy mondjam — teljes fegyverzetben "őrséget álltam". Ez nem zavarta a partizánokat. Tudták, hogy parancs nélkül nem fogok lőni, csak végveszélyben.

Feri szabadságon volt, amikor Zamosc-Mokre-ról Wittkoviczera települtünk át. Ekkor én voltam az áttelepülő részleg parancsnoka és itt folytatása volt a partizán tárgyalásnak. A partizánok ígérték Ferinek, hogy nem bántanak bennünket, ha mi sem bántjuk őket, sőt segítenek, ha kérjük őket. Megismerték a kocsikon lévő századjelvényt, nemcsak a kocsik színét, és a mieinket soha nem robbantották, csak a németekét.

Volt egy reptér karbantartó század is, két tartalékos hadnagy vezetésével a Zamosc-Mokre-i reptéren. Ennek a századnak gyalogmenetben kellett áttelepülni Wittkovicze-re. Nem érkeztek meg a várt időre, helyettük a reptérre beosztott kb. nyolcfős hiradóraj futott be csupán. Parancsnokuk — Kostyál tizedes — elmondotta, hogy mi történt a századdal : egy kastély állítólagos tulajdonosa beinvitálta a fáradt századot éjszakai pihenőre. A tiszteket vendégül látta. Éjfélkor az alvó parancsnokot felkeltette és pisztollyal kényszerítette, hogy századát vetkőztesse gatyára, szerelvényüket rakják egy csomóba, majd mezítláb, gatyában menjenek tovább. Kostyálnak eszébe jutott a partizánokkal kötött megállapodás. Szlovák származású lévén — ingben-gatyában — megérttette "vendéglátójával", hogy hová tartozik ő és raja. A "kastélytulajdonos" azt válaszolta, hogy válogassák ki holmijai-133