Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
dr. Szabó Károly: Két év a 102. repülő dandár híradóival
kát és fegyvereiket, majd 6 gondoskodik Wittkovicze-re való szállításukról. Kostyál biztonságosabbnak vélte, ha nem igényli a fegyvereket. Kapott egy "sajtpapírt" a partizán vezértől, melyet az első keresztárnál átadott egy fuvarosnak, aki a Wittkovicze-i új dandárparancsnoki szálláshely közeiéig elhozta az egész rajt Kostyál jelentése után Gátfalvy százados egy megerősített géppuskás szakasszal indult a gyalogos század megkeresésére, akik aztán meg is érkeztek. A két parancsnokot letartóztatták, további sorsukról nem hallottam. Ungvári tartózkodásunk alkalmával történt, hogy a dandár futárgépével (Szekeres Misi hadnagy volt akkor a pilótája) valamilyen feladatot kellett teljesítenem a debreceni reptéren. A dandár anyagi tisztje is velünk volt. Munkánk elintézése után egy kis kerülőt tettünk visszafelé. Egyszer csak kis beton bunkerekhez hasonló létesítményeket észleltünk, elég nagy magasságból. Nézzük meg közelebbről, mik ezek—javasolta Misi. Óriás dinnyék ! — észleltük lentebbről. Szálljunk le, vegyünk belőlük — mondta Misi. Le is szálltunk, de akkorra már a tanya tulajdonosa az összes munkásokkal, sőt talán orvossal is, ott volt, gondolván, hogy kényszerleszálltunk. Röstelkedve mondtuk, hogy a dinnyék miatt szálltunk le. A tulajdonos utasította a vincellért, hogy vágjon le számunkra hármat az érettekből, ajándékba adja a repülőknek. Nagyon megköszöntük, sajnos azonban a harmadik dinnyét nem tudtuk betenni a "Storch"-ba, hiszen mi is hárman voltunk már. Ungvárra érve, alig tudtuk kivenni a dinnyéket a gépből. A nagyobbikkat egy éppen kézreeső mérlegen megmértük. 70 kg-ot nyomott ! Ezt megosztottuk az anyagi tiszttel, a másik dinnyét, az 50 kg-osat, Misi kapta. (Megérdemelte, hisz' az 6 ötlete volt a dinnyeszerzés és 6 izzadt a túlsúllyal való nehéz felszállás közben.) Hőhr Ferinek mutattuk meg először a dinnyét. Másnap érkezett Ludányi alezredes Feri leváltására. Rettenetesen csodálkozott, mert még 6 nem látott ekkora dinnyét. Jóízűen fogyasztottuk a "bunkert", ami napokig eltartott. Csak a történeti hűség kedvéért, röviden folytatom ott, ahol Hőhr Ferenc "Krónikáját" abbahagyta, illetve befejezte. Abaújszántón ért bennünket az október 15-i kormányzói kiáltvány. Hamarosan további visszavonulás, ezalatt a németek állítólagos követelésére Szirmay ismét visszakerült a dandár élére — de már sokat veszített jókedvéből. (Abaújszántón egy ideig Németh János vezérkari ezredes volt a dandárparancsnok.) A Gödöllőre való áttelepülés idejében a híradó század zászlóaljjá alakult át, Dosvay parancsnoksága alatt. Gödöllőről Vácra települtünk — itt ért bennünket november 4- én a Margithíd felrobbantásának a híre. Vácról Esztergomon keresztül Tatára, majd pár nap múltán Balatonfüredre települt a dandár, a híradó zászlóalj pedig Tihany félsziget csücskére. Úgy emlékszem, itt már három századunk volt, az első — központos — századnak én lettem a parancsnoka. Emellett — mint volt sporttisztre — rám osztotta Ilosvay egy u. n. "rohamszakasz" kiképzését is. Ez 48 főből állt, belevaló fiúk voltak, volt köztük német vaskeresztes is — nevekre már nem emlékszem. Ez a rohamosztag kapta a feladatot a somogyi parton lévő vizijárművek áthozására, illetőleg elsüllyesztésére, valamint az oda beérkező szétszórt magyar katonai alakulatok átszállítására. Ez a tevékenység csak egy vagy két napig tartott, mert egyik reggel szovjet aknák ébresztettek bennünket. A zászlóalj azonnal kivonult a rév közeléből és Aszófőre települt át. A következő 36 órára az egész Tihany félsziget védelme az én "rohamosztagomra" hárult. Mindössze talán három géppuskánk volt a géppisztolyokon és pisztolyokon kívül. Nagy szerencsénk volt : repülőink alacsonytámadták a túlsó parton felvonuló szovjet alakulatokat igen hosszú időn keresztül, úgyhogy azok teljesen elcsendesedtek. Ezután semmi további támadás nem érte osztagunkat és másnap délután egy tartalékos hadnagy vezetése alatt álló gyalogos század váltott le bennünket. A parancsnok szerint igen rosszul voltak felszerelve. Szeretném megköszönni a bennünket segítő repülőinknek, hogy megmentettek bennünket a hadifogságtól, sőt esetleg a lemészárlástól. A dandár ezután Beledre települt. Központjaink, vonalaink általában jól működtek. így én az egész osztálytól Felsőpatyra vezényelt részleg karbantartását irányítottam. Március végén — Kopházáról indulva — Ágfalvánál léptük át az osztrák határt Dosvay százados, zászlóaljparancsnok vezetésével. Viszontagságos napok után — az én részlegem német fogságban is töltött pár napot Leobenben — jutottunk el Pockingba, ahová az összes repülő alakulatokat összetömörítették a németek. Május elején — amerikai hadifogságba kerülve — azonnal összeszedtem néhány önkéntest, akikkel megszerveztük egyrészt a külföldi hírszolgálatok rádióvételét (Reuter, stb.), melynek segítségével kiadtuk a "Pockingi Magyar Hiradó" című heti újságot, másrészt rendbehoztuk a németek által felrobbantott 300-as bunkerközpontot, összeköttetést létesítve az összes barakkok és tíz konyha között. Ma is szeretettel gondolok azokra a hivatásos géptávirászokra, — számosán a Posta alkalmazottai voltak —, valamint századom önkéntes vállalkozóira, akik segítettek abban, hogy a Pockingban lévő mintegy 10,000 magyar katona tárgyilagos képet nyerjen a nagyvilági eseményekről és tarthassák, bővíthessék az egymásközti kapcsolatot. Hajnal főhadnagy, a heti újság szerkesztője, egyben a színházi előadások főszervezője is volt, maga kitűnő zongorista, sőt operettszerző. Majd’ minden héten pazar előadásokat rendezett. Caligaris Carola kitűnő opera-áriákat énekelt, sőt egyszer egy remek hangú híres amerikai baritonista is szerepelt. A későbbi Állami Népi Együttes tánccsoportjának a vezetője — neve már nem jut eszembe — szintén táncolt ott. Egei ejtőernyős zászlós, aki később Budapesten egyujjas kézállásával szerepelt, ott egy háromtagú akrobata csoportban lépett fel, stb., stb. Nagybaconi Nagy Vilmos volt honvédelmi miniszter is tartott beszédet a színházban. Mindenkinek támogatását ígérte, ha hazatér Magyarországba. Persze ebből nem lett semmi, mert az ő szolgálatait nem vehette igénybe senki: a kommunisták félretették, bebörtönözték. Dosvay százados nagymennyiségű hiradó anyagot mentett meg, amit hazatérte alkalmával rám bízott azzal, hogy helyezzem el a megalakuló megőrző raktárban. Ezt meg is tettem, majd hazaérkezésem után Budapesten a raktározási papírokat neki átadtam. Később hallottam, hogy emiatt köszönet helyett majdnem lecsukta őt a kommunizmus felé haladó rendszer. öreg emberek szívesen gondolnak a fiatalságra, még akkor is, ha az háborús, fogságos volt. Talán emlékeim bennük is visszahozzák a fiatalságot,az a néhány nóta pedig vidám könnyeket fakaszt ma, amikor már szinte senki nem énekel. Szerkesztő megjegyzése: Sokan olvasóink közül talán a fejüket csóválják fenti viszszaemlékezés olvasásakor. Hát csak énekeltek és táncoltak, no meg dinnyét ettek a fronton katonáink ? A szerző védelmében megemlítem, hogy hozzám írt kísérő levelében kiemelte: "A cikkben szándékosan főleg csak vidámabb dolgokról írtam, már csak azért is, mert kellemes emlékeit idézi fel a visszapillantó a legszívesebben. Ne beszéljünk a szomorú emlékekről akkor amikor amúgy sincs sok vidám témakör manapság." 134
