Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
K. Z.: Két levél 46 év után
el is adtam az ördögnek, a lelkemet soha ! Kérem, szolgáljon eme őszinte pár sor annak igazolásául is, hogy miért ragaszkodom régi kedves ismerőseimhez, így Önhöz is. Fenti soraim befejezéseként "pár szóban" a kért 1949-től napjainkig eltelt időről, melyre nem szívesen emlékszem. Cséplőgépeink megvoltak, bár a traktorunk kerekét elvitték, az esztergapadunkat összetörték, de szegény Apám 66 évesen új kerekeket csinált és készült a további munkák, ártézikútfúró berendezések pótlására és és újra munkába-kezdésre. 1950-ben a meglévő kútfúróberendezést csövekkel együtt, térítésmentesen elvitték. Maradt még a cséplőgép. 1952 tavaszán a gyalázatos horda behívott harckocsivezetői kiképzésre, illetve átképzésre, s a következő napon elvitték a még megmaradt cséplőgépet is, ingyen. E katonaságomon könnyített, hogy saját motoromon (persze benzinemen is) a zászlóaljparancsnokkal jártam- ez három hónapig tartott. (Meg kell említenem : az egész egy politikai komédia volt. A tisztek képzettsége, intelligenciája általában messze volt a legénységi színvonal alatt.) E megdicsőülés után kiváltottam a megmaradt műhelyemre az ipart. Esztergályos és marós munkákat folytattam 1960-ig. Ekkor már erre a munkára óriási adót vetettek ki. A földet mindenkitől — az utolsó gebe lóval, rossz, lőcsös kocsival, tehénnel együtt — az önként be nem lépők megnyomorgatása mellett, elvették. Ekkor is, később is, Oroszországból ránk szabadíotott, hazaárulónak sem nevezhető gazemberek irányították az országot, de hová ? 1966-tól saját lakásunkban 2500 db. csirkét neveltünk, majd később 3200 db. tojótyúkot tartottunk, zömmel saját készítésű fém ketrecben, rengeteg munkával, 1974-ig. Ekkor ez is ráfizetéses lett. Volt egy szép nagy kertünk, egész le a folyópartig, irtózatos nagy munkával 1100 db. tőkeszőlőt telepítettünk bele. Ennek a munkálataiba belenyomorodtam, de még csináltam 1981-ig. Ekkor egy eddig még senki által meg nem állapított betegség fogott el. Hónapokon keresztül fel sem tudtam az ágyból kelni. Az orvosi kórházba-utalást halálom utánra hagyva (oda nem szabad menni), hol tűrhető, hol rossz állapotban vagyok, kínlódom. Szédülök (nagyon) a sok gyógyszertől, amit saját elhatározásomból szedek, fáj már a gyomrom. Rossz a szívem, magas a vérnyomásom, stb. Legújabb bánatom, hogy a jobb szememen szürkehályog van és "hál’ Istennek" nálunk még erre sincs orvosság, csak műtét, aminek én nem vetem alá magam, mert — tisztelet a kevés kivételnek — e sok kommunista vezérutód orvosról ne is írjak ! Kedves Százados Úr ! Fentiek után, igaz-e nem lettem pap ? Szíves engedelmével idézek még el nem felejtett és sokszor emlegetett megállapításairól : "Te H........ úgy vagy való katonának, mint a sündisznó s.....törlőnek. Nem katonának, hanem grófnak való vagy !” E feltételezések közül az utóbbi áll a legközelebb a valósághoz, bár az első is helytálló. Apám ugyanis a BÁNÁT színtiszta magyar lakosú tordai születésű közrendű családból származik, 1816-beli anyakönyvi kivonat szerint. A júliusi magyarországi repülő találkozóról. Nem tudom gondolatban sem elképzelni, hogy mi még találkozhatunk. Szívből sajnálom, hogy mikor itt tetszett lenni, nem találkozhattunk. Bár úgy sem tudtam vona fölfogni és átélni a hirtelen égből jött valóságot. A jelenlegi kilátást kívánom, hogy a "Magyarok Istene" engedje megérni mindkettőnk számára. Elmondtam Tobak Tibornak is, hogy milyen levelet kaptam, azt is hogy "szeretettel ölellek", ö is csak azt mondta, amit ön az én levelemre, hogy igaz-e, hogy nagyon örültél ? Öröm, meghatottság, sírás fojtogatott és fojtogat ma is ily hosszú idő eltelte után is — e levél olvasásakor. Tessék megengedni, hogy önben az elhalt Szüléimét tisztelhessem. Nem tudok szebbet és többet írni, ha pap lennék, talán igen. Befejezésül még magamról. Nem nézek televíziót, nem hallgatok rádiót, de úgy érzem lelkileg nem vagyok vele szegényebb. A magyar zene — de csak a régi — mindenem. Hat éves korom óta hegedülök, de csak a magam lelki kielégülésére. Ettől függetlenül voltam Budapesten igen neves cigányzenekarral egy koncerten mint prímás. Ä helyi rádióban a magyarságot, a magyar dalt dicsőítő műsoron tüntetőén kiálltam a hivatalból eltaposott műfaj mellett. Szerénységemből sokkal több megnyilvánulásra ennyi jutott. Kedves Százados Úr ! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő sorait, külön a fényképet. Az egész családjának és az ö, a drága "Zolika": családjának is megelégedett, boldog, hosszú életet, természetesen önnek az elképzelhető minden jót kívánok. Ha mégis e szerencsétlen, de drága Szülőföldünkre jönnének, testvéri szeretettel fogadnánk. Mindnyájukat őszinte szeretettel és tisztelettel ölelem, feleségemmel együtt V......... 1981. május 13-án. Aláírás Emlékül küldök egy régi és egy új fényképet és egy dal befejhező sorait: Szőke Tisza partján állok Keresek egy régi álmot, Ami nem jön vissza soh'se már. INNEN — ONNAN Keleti front, Ilovszkoje, 1942júliusa. A Repülő Csoporttal kivonult vadászosztály körletében. Balról: Fehér László légvédelmi tüzér főhadnagy, Kiss Zoltán százados, földirész parancsnok, vitéz Horthy István főhadnagy, kormányzóhelyettes. (Kiss Zoltán gyűjteményéből.) 132
