Magyar Szárnyak, 1986 (15. évfolyam, 15. szám)
Szokolay: A magyar ejtőernyősök lovagkora
ságát. Tassonyi Edömérnek viszont távoznia kellett. Egy régi síbalesetből kifolyólag megrepedt a mája, s nem bírta az ugrásokkal Járó megerőltetést. Azzal a reménnyel távozott, hogy egy-két év múlva visszatérhet, ha egészsége ismét rendbejön. Augusztus 1-én bevonult a 30 fős keretkiegészítés. Ugyancsak erre az időre esik a Hehs féle ejtőernyők egy nagyobb szállítmányának a beérkezése is. Most már Jutott ernyő mindenkinek, még tartalék is volt. Ez meg is látszott a további kiképzés ütemén. Augusztus hónapban 273 ugrást teljesített a keret az eddigi átlagos havi 50 ugrással szemben. A legégetőbb kérdés most már saját repülőgép beszerzése volt. Még mindig a bombázó osztálytól alkalmilag kölcsönkért gépekkel repültünk, s ez - tekintettel a megnövekedett létszámra - már nem volt elfogadható megoldás. Bertalan úgyszólván szakadatlan szervező útjai ismét eredménnyel jártak. A polgári repülés átadott a Légierőknek 5 darab Savoia Marchetti SM. 75-ös típusú utasgépet. Ezeket most már végre nekünk szánták. Egy gép meg is érkezett rövidesen. Igen nagy volt az öröm, hogy most már van saját repülőgépünk is, de ezzel együtt nőttek a gondok is. Ezek a gépek 24 utas befogadására voltak alkalmasak, de csak egy ajtó volt rajtuk. Ez az utasoknak megfelelt, de ha az ejtőernyősök egy ajtón keresztül akartak volna ugrani, ez az ugró köteléket túlságosan széthúzta volna. A legfontosabb változtatás volt a második ajtó beszerelése. Ezt az átalakítást az első gépen a szombathelyi Javító műhely el is végezte. Kivetettük a gépből a fotelüléseket, s helyükbe két hosszanti padot helyeztünk a gép törzsébe úgy, hogy a kiugrásnál két ember tudjon haladni egymás mellett a gépen végig, s ezzel is gyorsítsuk a kiugrás ütemét. De ez még csak a kezdet volt. Ennél még sokkal komolyabb átalakításokat is kellett végezni a gépeken, hogy azok mind ejtőernyős szolgálatra, mind pedig hadihasználatra is alkalmasak legyenek. A gépek aljába, a nehézfegyverek és egyéb anyagok ledobására alkalmas ledobószekrényt kellett beépíteni és a gépek védelmére géppuskaállásokat kellett beépíteni. Ezeknek a munkálatoknak az elvégzése már jóval túlhaladta a szombathelyi, sőt, még a székesfehérvári Javító műhelyek képességeit és így más kivitelezőt kellett erre a célra keresni. Ismét Hehs Ákos mérnök százados, a magyar ejtőernyő tervezője és kivitelezője - aki egvben berepülő pilóta is volt - sietett segítségünkre. О tervezte meg az átalakítási munkákat, a kivitelezést pedig - Bertalan hosszas utánjárásának eredményeképpen - a csepeli Weiss Manfréd művek repülőgép gyártó és Javító részlegére bízták. Egy évig tartott, míg ezekkel a munkákkal elkészültek. Egyes gépeket többször is vissza kellett küldeni Javítás céljából. Sok nehézséggel Járt és sok utánjárásba került ennek az átalakításnak a kivitelezése. Ezeket az ügyeket Bertalan intézte, met sokszor még az ő elismert munkája és tekintélye is kevés volt ezek rendezéséhez. Közben folyt a kiképző munka Szombathelyen. Most a fősúlyt arra fektettük, hogy a keret legénységi tagjai is tanuljanak meg pontos magasságra megszabott zuhanóugrásokat végrehajtani. Az ügyesebb embereknek átadtuk stopperóráinkat, hogy azokkal mérjék a magasságot. Ez a kísérlet csak egy-két embernél vált be. Többségük a kelleténél korábban, vagy - ami még veszélyesebb volt - későbben nyomta meg a stopperóra gombját, ezáltal meghamisítva az időmérést. Szerencsére már rendelkeztek annyi magasságbecslő gyakorlattal, hogy szemre is meg tudták állapítani a kritikus magasságot. Még így is volt egy-két vagány ember, aki felhasználta ezt a lehetőséget arra, hogy nagyon is a földközelben nyisson és így "rekordot" állítson föl, a stopperrel való tévedésre hivatkozva, így aztán Bertalan hamarosan beszüntette a legénység stopperrel való ugrását és ismét figyelmeztetett mindenkit, hogy rendre és rangra való tekintet nélkül, azt aki 500 méternél alacsonyabban nyit ernyőt, letiltja az ugrásról. Szükség is volt kemény fegyelmet tartani, mert az emberek - közel egy évi légjárás után - kezdtek könnyelművé válni. A tisztekkel ilyen tekintetben nem volt baj. Mi Bertalant nem csapatparancsnokunknak, hanem barátunknak, mondhatnám atyai barátunknak tekintettük. Nem találkoztunk még soha ilyen természetű parancsnokkal és ezt a legénység is érezte. Mindannyian tudtuk, hogy minden tekintetben számíthatunk rá mind szolgálatban, mind pedig szolgálaton kívül, ö már akkor tudta azt, amire mi csak évek múlva Jöttünk rá, hogy jó parancsnok csak az lehet, aki beosztottjainak minden gondját, baját ismeri és mindent megtesz annak érdekében, hogy ezeken a gondokon segíteni tudjon. Tudott nagyon kemény is lenni, de olyankor mindig igaza is volt. A nyár folyamán igyekeztünk a kiképzést minél változatosabbá tenni. A megengedettnél erősebb szélben is gyakoroltunk, mert háborúban nem lehet a szelet megrendelni. Ki kellett tapasztalni azt is, hogy a gyakorlott ugró milyen szélsebességet tud elviselni sérülés nélkül. Ekkor Jöttünk rá arra, hogy nemcsak a talajérés Jelent nehézséget, hanem a megszabadulás az ejtőernyőtől a földön, mert a szél-okozta erős húzás miatt nagyon nehéz az ernyőt lekapcsolni. Megtanultuk tehát az ernyőt gyorsan behúzni a zsinórok segítségével. Akinek ez nem sikerült, az utazott néha több száz métert is, mire talpra tudott állni. Néhány emlékezetes ugrást kell még megelmlítenem a zuhanóugrások közül. Csordás szakaszvezető egyszer egy 1000 méteresre tervezett zuhanóugrásnál hátonfekvő helyzetbe került és nem tudott megfordulni. Miután nem látta a földet, korábban nyitott ernyőt, aminek az lett a következménye, hogy a szél a parancsnoki épület tetejére terelte és fennakadt a távíróvezetéken. Nem történt semmi baja, csak az ernyőt nem merte leszedni, mert azt hitte, hogy elektromos vezetéken lóg. Czakó szakaszvezető mintaszerű ugrást végzett 2000 méterről 500 méterig. Ez alkalommal stoppert használt. Neki szabad volt stopperórával ugrania.-84-
