Magyar Szárnyak, 1985 (14. évfolyam, 14. szám)
Erdélyi József: Ejtőernyős
38 Ejtőernyős Erdélyi József verse Ejtőernyős, amott ni, lebeg egy katona! Mintha egy óriási napernyőt tartana, csipkés, fehér napernyőt, pedig az tartja őt. Ereszkedik az ember, messze van még a főid. Kirúgni a repülő hidat a láb alól, ahhoz már vakmerő ész, elszánt ember való, ejtőernyős bízva ami, majd, megtelik, ha az ember az égből zuhan egy ideig. A gép, az emberejtő símán repül tovább, s ereszkedik az ember lassan alább, alább. Mit érezhet magában, mikor maga alatt nincs főid?... Ott érzem én is lebegni magamat. Ahhoz akarat, élet és halálmegvetés, kötelességtudás kell. Könnyű a lebegés, de a beérkezés már nem egyszerű dolog, mert emberek vagyunk ám, nem szárnyas angyalok. Úgy érzem azt az érzést, hogy a talpam sajog. Hisz ember, aki ott csüng, s én is ember vagyok. De annál szebb a látvány, minél bátrabb a tett. Az ejtőernyős útja felséges út lehet. Felséges út az égből a főidre lengeni. Repülőgépben ülni az még csak emberi, de kiugrani, esni, zuhanni mint a kő míg megtölti az ernyő öblét a levegő. Kéz — láb könnyen kitörhet, nyak is törhet talán. Hány szem függ féltve ott fenn azon a katonán! Isten segítse szép sík mezőre szállani, s ép testtel, ép lélekkel fel, talpra állani. Megjelent a Pápa és Vidéke XXXVIII. évfolyam 40. számában. (1941. október 5. vasárnap, 3. oldal.) Ejtőernyős jelvény
