Magyar Szárnyak, 1983 (12. évfolyam, 12. szám)
Molto capeles? (Sok a cápa?) - Aszály Szolnokon
MOLTO CAPELES? ( A CÁPA?) 1940 nyarán Csukás Kálmán vk. őrgy. vezetésével Milánóba voltunk kiküldve a Capróni céghez a Ca. 135 bis bombázó repgép kipróbálására. A bizottság tagjai Subay József, Fridrich Dezső mérnök szds.-ok, Somorjai József és jómagam, mint berepülő pilóták voltunk. A géppel a hangárba kezdtünk barátkozni és mikor beültem a pilótaülésbe láttam, hogy az oldal kormány recézett alumínium borítása meglehetősen kopott. Kérdem az olasz szerelőt, hogy a gép nem új? Comandante — mondja ő — a gépet nem rég kaptuk vissza a jugoszlávoktól. Elálltak a megvételtől. Miután Somorjai Józsi és jómagam több órát repültünk a gépekkel, javasoltuk, hogy ne vegyük meg őket, mert nem hadi használható jószágok. A jelentésre otthonról jött a válasz, hogy a gépeket politikai és gazdasági okokból (sok olasz tartozás) meg kell venni! Tehát a megadott kísérleti repüléseket végre kell hajtani. A legutolsó feladat az volt, hogy a géppuskákat 6000 m-en ki kell próbálni, hogy nem fagynak-e be? Erre a repülésre egy nyári délutánon került sor. A pilótaülésbe a Caproni gyár világhírű főpilótája Colonello Mario de Bernardi helyezkedett el (Schneider Kupa-győztes). Én a jobb ülésben voltam. Start előtt felnézve a felhős égre (kb. 1000 m-es plafon) kérdeztem, colonello tud-e vakrepülni? (volo ceko?) Hát hogyne tudna, feleli a világhírű pilóta. Amint azonban belehúztunk a felhőbe, a gép kezdett tótágast állni, tehát átvettem a kormányt és kb. 3000 m-en kibukkantunk a felhőkből. Gyönyörű napsütésben repültünk a Tyrrheni-tenger fölé, ahol az éles lövés meg volt engedve. 6000 m-en a colonello kiadja a parancsot a géppuskákkal való tüzelésre. A géppuskák kifogástalan működése után hátraszól a rádiósnak, hogy adja le a furbarai reptérnek Nápolytól délre, hogy leszállunk. Kezdünk siklani, a part még jó 50 — 60 km-re van, de mikor a colonello gázt ad, a motorok nem akarnak felgyorsulni. A tenger veszélyesen kezd közeledni, a part még mindig jó 10 — 15 km-re van, mikoris kérdezem a colonellot, hogy tud-e úszni? Kérdem, hogy “molto capeles?” (sok a cápa?) Úgy látszik, a rádiós miután leadta, hogy leszállunk, a rádió kikapcsolását a főkapcsolóval oldotta meg. Lehet, hogy 6000 m-en az oxigén hiánya (légzőkészülékünk nem volt) csökkentette szellemi képességét. Molto, molto (sok-sok) feleli ő. A gép folyton sülylyed, a helyzet kezd kritikussá válni, a víz már 100 m-re sincs, mikor egy isteni sugallat folytán mellbe vágom a közöttünk kikukucskáló rádióst: “Prego elektricitaUr (kérek villanyosságot) felkiáltással. A rádiós hátranyúl, bekapcsolja a főkapcsolót és abban a pillanatban a légcsavarok kezdenek beállni a megfelelő lapát-szögre és mi 20 — 30 m-en a víz felett megkönnyebbülten repülünk a még mindig 5 — 8 km-re lévő furbarai reptér felé. Leszállás után colonello de Bernardi átölelt és olyan két cuppanós csókot kaptam tőle, mint még férfitól soha. Még egy pár napig voltunk Milánóban a Caproni gyár vendégeként Marosszéky Jenő 1982-ben és ezalatt banketteken és egyéb szórakoztató összejöveteleken a colonello mindig megkülönböztetett figyelemmel és szeretettel vett körül, de mikor valamelyik csinos “girl friend”-jével kölcsönösen kezdtünk érdeklődni egymás iránt, a leánykát rohamosan elmenekítette közelemből. Be kár! Be kár! Aszály Szolnokon Szabó Mátyás százados korában a 40-es évek elején repülőtér parancsnok volt Szolnokon. Ott szolgált akkoriban Zimonyi törm. mint hangármester. Hétpróbás vagány hírében állt. A “jó” CR gépek mindig szépen pörögtek a felállítási vonalon. Szép olajtócsák maradtak utánuk. Ziminek kisebb gondja is nagyobb volt, minthogy ezzel törődjön. A birkákkal edzett reptéri füvek sokmindent kibírtak, de az olajat nem bírták ki. Ez elkerülhető lett volna, ha a rendszeresített olajteknőket szépen a motorpróbázó gépek alá tették volna. Szabó Mátyás egy szép napon bejelentett inspekcióra érkezett a hangárokhoz. Köztudomású volt, hogy szerette a katonás rendet, mindent a maga helyén, még a repülőtér füvét is a maga helyén akarta látni. Zimi eléje pattant és jelentette a jelentenivalókat. Mi ez Zimonyi? — mutatott a kiégett foltokra Szabó Mátyás. Százados úr alázatosan jelentem, nagy a szárazság. Egy óra múlva visszajövök, addig a fű nójjön ki, vagy becsukatom! — mondta Szabó Mátyás. Ahogy Szabó Mátyás alakja eltűnt a parancsnoki épület mögött, Zimo-Szabó Mátyás szds. nyi szétzavarta a szerelőket gyalogsági ásókkal a szélrózsa minden irányába gyeptéglát ásni és hordani. Pontosan 60 perc múlva megjelent Szabó Mátyás. A kiégett részeken gyönyörű élénk zöld fű díszelgett. Zimi katonásan jelentkezett: Százados úr alázatosan jelentem, a fű kinőtt! Szabó Mátyásnak szeme se rebbent. “Fogdába!” — mondta. Mint kiderült, a rekkenő hőségben azzal jutalmazta Zimonyit, hogy a fogda hűvösében kialhatta magát. “Kék Tizenegyes" I
