Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)
A Szent László Hadosztály repülő lövészei
viszonyok miatt nem tudott támogatni. Egy kisebb orosz erő megkísérelte a balszárnyon lévő támpontunkat, a Juhász támponttól nyugatra kiemelni, de a betört oroszokat kézitusában kiverték. Kb. félórával ezután előbukkant a sötétből a balszárnyon lévő önálló géppuskás támpont parancsnoka és egységével bevonulását jelentette, azzal, hogy a megtámadott támpont parancsnoka rakétajellel adott visszavonulási parancsot. Később kiderült, hogy színvak lévén, a tűzigénylést kérő jelet félreértelmezte. (A konvencionális rakétajeleket az orosz félrevezetésére megváltoztattuk.) Rövidesen erről az elhagyott magasabb terephullámról orosz nehéz géppuskák tűz alá vették balszárny támpontunkat, a Juhász támponttól nyugatra. A támpont visszavételét rendeltem el a következő terephullámra, amit nehézség nélkül hajtottak végre a koromsötét éjszakában. Az éjszaka többi része lövés nélkül telt el. Éjjel kaptam meg a viszszavonulási parancsot, azzal, hogy másnap a reggeli órákban Zánkára vonuljak vissza, de a szorost "csak túlerős nyomás esetén lehet kiüríteni". A hegyi századot azonnal útba kellett indítani. Október 12-én (?) reggel, arcvonalunk előtt semmi mozgás nem volt, de távcsövön megfigyeltük, hogy balszárnyunkat az orosz gyalogsági tömegek a felsővereckei völgyben messze túlhaladták és bekerítéssel fenyegetnek. Előző nap a csapatok és harcoló eje. szd-unk Kisszolyva térségéből visszavonult. Juhász fhdgy. századát a Volóchoz vezető délkeleti völgy lezárására rendeltem, azzal, ha átkaroló orosz erők elvágják, akkor az Árpád állás Temnatik nevű magaslatára vonuljon vissza. A gyülekezést Volócon leggyorsabb ütemben végrehajtottuk, de a Juhász szd. nem jelentkezett, így feltételeztük, hogy az átkaroló orosz erők elvágták és útban van a Temnatik felé. Miután feltételeztem (mint kiderült, jogosan), hogy a Zánka felé vezető út el van vágva, az erdőn keresztül, egy cserkészutat kihasználva, a zánkai völgy déli oldalán, úgyszólván libasorban menetelve, a délután folyamán a hdt. harcálláspontjára, az Árpád állás mögé bevonultunk. A Juhász szd-nak nyoma se volt. Magas antennát felhúzva sikerült rádióösszeköttetésbe lépni. A Temnatikon védőállásban voltak, ahova terv szerint vonultak fel, miután egy kb. zlj. erejű orosz ék elvágta őket Volóc délkeleti kijáratánál a zömünktől. A védelemre rendelt hegyi alakulat ekkor a Temnatikra még nem érkezett be! A hdt-nek jelentettem a helyzetet és ez a szd. felváltása után aznap este bevonult. Az eje. csoportot Budapestre való szállításra Ungvárra irányították (Osszatelep-ről?). Lejelentkezésemkor Markóczy altb. hdt. pk. utasított, hogy a kitüntetési beadványokat mielőbb terjesszem fel, mert "az ejtőernyősök minden kitüntetést megérdemelnek". A sórs iróniája, hogy a zavaros időkben felterjesztett beadványom valahol elkallódott. Valószínűleg a hdt. pságot soha sem érte el. Ekkor ezzel nem sokat törődtünk, azzal a jelszóval, hogy ha háborút elvesztjük, akkor úgysem számít, ha normális idők következnek, utólag erre sor fog kerülni. Berakodás előtt időm volt Munkácsra elgépkocsizni. Meglátogattam sebesültjeinket a munkácsi hadikórházban. A kórház zsúfolva volt eje. sebesültekkel (emlékezetem szerint kb. 420). A heves és elkeseredett harcok sok áldozatba kerültek, de feladatunkat megoldottuk. Október 4 —5-én megakadályoztuk az orosz kísérletet, hogy Volóc irányában a hdt-et átkarolja és sikeresen fedeztük Volóc körzetében a hdt. visszavonulását, a támadó kb. hatszoros túlerőben és hatalmas tűzfölényben levő orosz erőknek súlyos veszteségeket okozva. Az orosz veszteségek a mi veszteségeinket messze meghaladták. Megemlítem, hogy Munkácsra menetben, rövid időre a szülőfalumba, Nagylázra is betértem, amely falucska Ungvár közelében, a műúttól 1 km-re volt. A családi birtokon nagybátyám gazdálkodott; Ruszinszko Oroszországhoz való csatolásakor ez a terület, a történelemben először, orosz uralom alá került. Ungvárról október 14-én indultak bevagonozott egységeink 3 szerelvényhez csatolva Budapestre, a parancsnokságom alatt. Meg kell jegyeznem, hogy az ejtőernyős harcokról a Kárpátokban, nyomtatott leírás nem jelent meg, Adonyi Ferenc: "A magyar katona a 2. világháborúban" c. publikációban (208. old.), a kárpáti harcokra való rövid utalása helytelen, mert azt a benyomást kelti, mintha a kárpáti harcokat Pokornyi őrgy. vezette volna, aki ott sem volt. (Folytatjuk) A SZENT LÁSZLÓ HADOSZTÁLY REPÜLŐ LÖVÉSZEI vitéz PÄLYI GYÖRGY szkv. szds. Pályi György beosztottjaival a szó szoros értelmében tüzön-vizen át együtt volt. Parancsnokai úgy vélekedtek róla, hogy mint bakába oltott repülő mindkét fegyvernem legjobb tulajdonságaival rendelkezett. Legmagasabb kitüntetését, a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét a hadi ékítményekkel és kardokkal, mint a Szt. László Hadosztály zászlóalj parancsnoka szerezte meg. Féltucat közelharcban vezette — mindig az élen — az embereit. Signumait, mint repülő felderítő tiszt szerezte. A németek a vaskereszt másod- és első-osztályával tüntették ki. 34-ben avatták gyalogos hadnaggyá. Később elvégezte a repülő megfigyelő tanfolyamot. Mint közelfelderítő megfigyelő tiszt részt vett a 41-es és 42-es oroszországi harcokban. 42-ben 75 bevetést hajtott végre. 43-ban közelfelderítő századparancsnok lett, majd a Repülő Akadémián a navigáció és a harcászati szabályzat tanára lett. 44 késő őszén kérte áthelyezését a Szt. László Hadosztályba. A Szt. László Hadosztály kötelékébe tartozó repülő lövész alakulatokkal harcolt a háború végéig. 1945. június 6-án esett angol fogságba. Szerkesztő SEBES VIZA GARAM, SIET A DUNÁBA. Az Úr 1944. évében, december havának 28. napján a szent Karácsony utáni héten történt. A Szt. László hadosztály repülő lövész ezrede már megvívta letkési csatáját. Kivérezve, de lélekben sértetlen harci kedvvel, még mindig bizakodva hittük, hogy erőfeszítésünk nem volt hiábavaló, hogy önfeláldozó harcunkkal megakadályozzuk a Dunántúl orosz kézre jutását. Tudtuk, hogy a háború elveszett, de reméltük, hogy a végső összeomlás hazánk területén fog bekövetkezni. 81