Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)
Nagy K. Gyula: Távolfelderítő harckiképzés Németországban
NAGY К. GYULA Távolfelderítő harckiképzés Németországban A keleti fronton bevetett 1. önálló Távolfelderítő század 1943 nyarán és őszén nagy veszteséget szenvedett. Mint utólag megtudtuk, egy AERO COBRÁ-val felszerelt francia vadászosztály került ellenünk bevetésre és hat gépünket elvesztettük. A veszteségek pótlására öt gépszemélyzetet vezényeltek az orosz frontra, de mivel a századnak csupán két gépe maradt, a Ju-88-as kiképzést a szd. parancsnoka, Mersich Adorján szds. nem vállalta. A felsőbb vezetés úgy döntött, hogy a német harckiképző alakulathoz vezényli az öt gépszemélyzetet a szükséges földi részleggel együtt. így kerültünk a 101-es német Fernaufklaerungsgeschwader II. osztályhoz kiképzésre Perleberg-be 1944. február 1-től március 31-ig. Az ezred pk. -a Schneider ezds., а II. Oszt. pk.-a Wagenfeld őrgy., szd. pk.-unk a lovagkeresztes Meisel szds., első tisztünk (verantwortliche Offizier) Wolfrum szds. voltak. Odautazásunk kellemesen telt, mert a Gazdasági Hivatalunk bőségesen ellátott bennünket felvágottal, töpörtyűvel, uborkával és még a német útitársunkat is megkínáltuk — ki a Balkánról ment haza szabadságra. Felmelegedett a szíve és mindenről őszintén elmondta véleményét, kilátásba helyezte a “Pápa úr” radikális elintézését is. Én csendesen megjegyeztem, hogy bizony a pápa még mindig Pápa úr lesz, amikor a jelenlegi német hatalmasok már sehol sem lesznek... (szavaim az egyik rangidős úr nemtetszését váltották ki). Berlin előtt hosszú ideig állt a vonatunk egy nagy légitámadás miatt. Ott kellett éjjeleznünk, mert vonatunk csak másnap indult tovább. A legnagyobb nehézségek (fel nem robbant bombák, földön fekvő magasfeszültségű villanydrótok) között botorkálva kerestük meg a Collégium Hungaricum épületét (tök sötétben), ahol szállást kellett volna kapjunk. Éjjel 2 órakor ébresztettük fel Farkas Gyula egyetemi tanárt, aki közölte velünk, hogy a légitámadás alatt az épület megrongálódott, ott nem alhatunk! Na ez is jól kezdődik — gondoltam magamban. Végre megérkeztünk Perleberg-be. Parancsnokunk a rangidős megfigyelő, v. Somody Ferenc szds. volt. Pilótája v. Ormay fózsef hdgy.; rádiós Simon Ferenc szkv., hajózó szerelő Kehrling szkv.. Sárkány Ervin szds. megfigyelő, pilótája Jankovich József hdgy., rádiós Pálinkás szkv., szerelő Janni szkv. Kiss Sándor fhdgy. megfigyelő, pilótája Szenner Jenő hdgy., rádiós Morvay szkv., szerelő — Bakonyi Kálmán fhdgy. megfigyelő, pilótája Baán László hdgy., rádiós...... szerelő .... Nagy Gyula hdgy. pilóta, megfigyelője v. Péter Imre zls., rádiósa Sinka Imre szkv., szerelője Turba Sándor szkv. A pilóták valamennyien repülték a Ju-86, a He-111, Nagy Gyula avatási képe a Do-215-ös gépeket és a tartalékos Jankovich hdgy. kivételével a Ca-135-őst; ugyanis mind a négyen a kassai Repülő Akadémiáról kerültek ki az 1943. aug. 20-i avatással. A pilótákat azonnal a Ju-88-as kiképzésre fogták mialatt a megfigyelők, rádiósok és szerelők a Keleti Tenger partján fekvő lőiskolát végezték el. Nekünk pilótáknak tökéletesen meg kellett tanulnunk a gépet. Volt egy géptörzs a tanteremben, amelyen mindent csukott szemmel ki kellett tudni tapintani. Amikor oktatóink meggyőződtek arról, hogy 100%-osan ismerjük a 88-ast, megkezdődtek a repülések. Február 8-án valamennyien 3 kétkormányos felszállást hajtottunk végre Straatmann törm.-el majd febr. 9-én egy szerelő törm. kíséretében 9 egyedüli felszállást végeztünk. Utólag tudtuk meg, hogy ez a szerelő egy not pilot volt: csak akkor kellett volna a vezetésbe nyúlnia, ha a pilóta ügyetlensége miatt géptörés veszélye fenyegette (ezt Szenner Jenő hdgy. fedezte fel). Azonban erre soha nem került sor: a kiképzés alatt egyszer sem fordult elő velünk a forgatónyomaték okozta “kitörés’! Ennek megakadályozása igen egyszerűen a magassági kormány teljes előrenyomása által történt (ami tekintélyes erőkifejtést igényelt): ez által az oldalkormány mentesült a “szélárnyéktól”; mint mondtuk, lobogó farokkal nem volt nehéz egyesen startolni. Tehát már febr. 9-én valamennyien egyedül repültük ezt a kiváló, de nagy repülési tudást igénylő gépet. Az egész kiképzés alatt nem történt baleset — egy lényegtelen incidenstől eltekintve. — A kiképzési tervben szerepelt egy alacsonyrepülés bemutatása német pilótával. Erre két részlegben jelölt ki bennünket a szd. elsőtisztje; az elsőben v. Ormay, Szenner és Jankovich hdgy.-ok repültek. A “hivatalos” parancs ötven méter magasságot rendelt el — de Wolfrum szds. (nem hivatalosan) utasította a pilótát: menjen le kb. 20 méterig, ami meg is történt. Miután kiszálltak, az első tiszt megkérdezte: “Herr Szenner, wie hoch sind Sie geflogen?” (Milyen magasan repültek?) Jenő nem akarván bajba hozni a német pilótát fejét csóválva ennyit mondott: “Ungefär fufzig Meter!” Miután a magyarok leléptek, az elsőtiszt elővette a német pilótát: “Mit parancsoltam én, meddig menjen le?” A törzsőrmester kétségbeesetten mentegetődzött: ő pontosan teljesítette a parancsot! Wolfrum szds. nem hagyta annyiba a dolgot. Wagenfeld őrgy. engedélyével a vagánykodásért repülésről letiltott Stellbring őrmestert jelölte ki Baán hdgy. és számomra pilótának, hogy bemutassa, mit tud a 88-as — azzal a figyelmeztetéssel, hogy most aztán se szem se gatya szárazon ne maradjon. 19