Magyar Szárnyak, 1982 (11. évfolyam, 11. szám)

Szerelmünk: HA-NNI

tunk, a közönség biztonságos közlekedéséért is. Hála Istennek, minden tökéletesen sikerült, baleset nem történt. A külföldi lapok csodálattal írtak a jólképzett, vakmerő magyar pilótákról. Mindez akkor már a kommunista rendszer világraszóló dicsősége volt, Horthy Miklós pilótáival. Akik otthon maradtak, azokat békességben meghagyták, így mindenki azt remélte, hogy lesz még sportrepülés, a Repülő Alapra keresztelt és egyelőre csak három sportgéppel rendelkező társaságnál. Később kiderült, csak addig volt rájuk szükség, amíg az új rendszer új pilótáit kiképezték.

Amikor mi HA-NNI-val Kassára repültünk, akkor ez a szép magyar város egy rövid időre ismét Hazánk területe volt. A Horthy Miklós Repülő Alap tagjainak évente egy meghatározott óraszámra, szabad repülés járt. Almunk az volt, hogy minden évben megnézünk egy európai országot sportrepülőgéppel. Sajnos, erre sohasem került sor, mert a háború már elkezdődött, a helyzet bizonytalanná vált, leghosszabb utunk Kassa volt.

Országon belül sokat repültünk és — bevallom, hogy néha szabálytalankodtunk. — Megstruccoltuk a bulgár konyhakertben dolgozókat, voltak, akik hasravágták magukat a fejük felett alacsonyan szálló gép miatt. Egyhalomba lerakott ruhájukat felkapta a légcsavar szele, aztán egyenként szétszóródtak a földön. Fiatalok voltunk, szerettünk jókat nevetni és nem gondoltunk arra, hogy szegény emberek fárasztó munkáját megzavartuk. Egy másik alkalommal, két magányos jegenyefa között akartunk átrepülni, de Zoltán rosszul becsülte meg a fák közötti távolságot. Csak akkor vettük észre, amikor a fák már előttünk álltak, hogy nem férünk el közöttük. Úgy repültünk keresztül, hogy Hanni egyik szárnya az ég felé állt, a másikkal majdnem a földet súrolta. Aztán úgy mentünk meredeken fel az ég felé, mintha nyílból lőttek volna ki minket. A magasban aztán jót nevettünk, hogy “megúsztuk” baj nélkül.

Nem féltem a kritikus helyzetekben, mert már életem első repülésénél — minden átmenet nélkül — “Koponya ” volt olyan kedves és megismertette velem a műrepülés tudományát. Már írtam erről, de akkor

azért nem neveztem meg a tettest, mert rendes nevét nem tudtam. A Magyar Szárnyak 1978-as évkönyvében ráismertem felejthetetlen barátomra: Fábián István volt!

Az én állandó pilótám Fekete Zoltán volt, akinek tudását, merészségét csodáltam és ifjú szívem szerelmét fokozta, hogy nem egy földön kódorgó alakot, hanem egy égben röpködő, bravúros pilótát választottam magamnak!

Anyai nagyanyám Kassán született és én minden iskolai szünetet rokonaimnál töltöttem. Amikor Kassát visszakaptuk, Zoltán, mint tartalékos tiszt szabadságot kapott, így egyenruhában, de saját kocsiját felvirágozva mi is bevonultunk. Felejthetetlenül szép volt az ünnepélyes bevonulás, örömtől síró emberek meghatottan ölelgették egymást.

Amikor eljegyzett mennyasszonya lettem, ezt meg kellett ünnepelni úgy, hogy repülőgépen is bevonuljunk Kassára! HA-NNI-t kaptuk az útra.

Az indulás napján, boldog izgalommal érkeztünk a budaörsi repülőtérre. A sporthangárok előtt, Hanni pörgő légcsavarja hasra fektette a fűszálakat. A szerelők odajöttek és közölték, mindent átvizsgáltak, a gép üzembiztos.

— Köszönöm fiúk! — mondta, aztán én kaptam meg az utasításokat: — Te leszel a navigációs tiszt, én a parancsnok! Nem makacskodhatsz, úgy csinálod, ahogy mondom.

“Te Jóisten! — gondoltam magamban —, akkor sohasem érünk Kassára, ha én fogok navigálni...”

— Nem lehetne mégis úgy, hogy én lennék a parancsnok és te navigálj?

Erről szó sem lehet. Nem tudod, hogy mindig a pilóta a parancsnok, mert az felel a gépért és az utasáért? (Nem tudtam...) Ne félj! Könnyű munkád lesz! — Kiterítette a térképet a gép szárnyára. — Most itt vagyunk, ezen a vonalon kell repülni Kassáig. — Piros ceruzával behúzta a vonalat. (Semmit sem láttam belőle, mert úgy fújt a szél, hogy mindig felhajtotta a térképet.)

Városok fölé nem repülhetünk. (No, még azt sem...) A légvédelmi tüzérséget értesítik merre repülünk, de azt mondták jobb, ha a városokat kikerüljük, nehogy valaki buzgóságában ránk lőjjön. Ha eltérnék az iránytól, a jobb kezeddel ints, hogy

12

jobbra tartsak. A ballal, hogy balra menjek.

Új fehér kosztümömben, fehér pilótasapkámban beültem az első ülésbe. Zoltán bekötözött, ölembe tette a térképet.

— Majd meglátod, hogy fog ez menni! Alul ugyanúgy látod a tájat, mint a térképen. — Megcsókolt és a hátsó ülésbe ült.

Nem voltam biztos abban, hogy navigációs minőségemben megfelelek. Felülről már jól megismertem a városokat, mindegyiknek meg volt a jellegzetessége, épületeivel együtt, de ezek fölé nem repülhettünk.

Előttem pörgött Hanni légcsavarja, egyenletesen duruzsolt a motor. Körülölelt a fény, ketten utaztunk a végtelen égbolton, egy más világban, mint ami alattunk volt. Ott fenn a kék égben a lélek megtisztul. Isten csodálatos útjain jártunk, amelyet egy nagy gép utasai sohasem érezhetnek. (Zoltán térkép nélkül is jól tartotta az irányt. Hátrafordultam és intettem, hogy minden rendben van. Már jó ideje repültünk, amikor valamit mondott, de nem értettem a gépzúgásban. Kezével mutatta, hogy a térképet akarja. Pontosan a kijelölt úton haladtunk. Összehajtottam a térképet és hátra adtam neki. Elégedetten bólintott, visszanyújtotta nekem, de mielőtt megfogtam volna, elengedte. Kibomlott és kiterítve mellettünk lebegett. Kétségbeesve néztük, de ha közelítettünk, akkor a papír is távolabb lebegett, még mindig velünk egyvonalban. Intett, hogy próbáljam elfogni. A térkép alá süllyedtünk, aztán felemelkedtünk, de kettőnk között elrepült. Újra megpróbáltuk. Megint a fejünk fölé került, de a légcsavar szele elfújta. Lemondóan intett a kezével, ismét emelkedtünk és repültünk tovább.

Zoltán kopogott a szélvédőjén, aminek én háttal ültem és egy cigarettás dobozt nyújtott át. “Mit akar...? Cigarettázzak?” — nem értettem. Aztán láttam, hogy a doboz tetejére azt írta: “Eltévedtem. Mit csináljunk?” Ráírtam a bölcs választ: “Menj vissza odáig, ahol kiismered magad.” Elolvasta, aztán ráírta: “Az, a budaörsi repülőtér!” Hátra fordultam és mind a ketten nevettünk, mentünk tovább.

Balra a hegyek között kis város, templomtorony és egy folyó látszott. Egy másik cigarettás dobozt kap-