Magyar Szárnyak, 1980 (9. évfolyam, 9. szám)
Borsányi Julián: Ismét Krúdy Ádámról…
ként dolgozott San Diegoban. Az F-102 és az F-106 (jet vadászok) nagyobb szerkezeti részeinek a tervezését végezte. A General Dinamics Astronauticsnál kutatásai és kísérletei az asztronautikai üzemanyagokkal és az ezekkel összefüggő problémákkal foglalkoztak. (Designs of propulsion systems and investigations of problems and systems operations.) Kezdettől fogva (1961) résztvett a Saturn S-IV B. programban. Analizáló és tervező feladatokat irányított a cyrogenic (alacsony hőfokú) üzemanyagok meghajtási problémáival kapcsolatban, különös tekintettel a folyadékoknak az alacsony gravitációs körülmények közötti viselkedésére, valamint az orbit szisztémáknak és a környezetnek az egymásra gyakorolt kölcsönhatására. Számos tudományos munkának a társszerzője. Ezek mind az űrhajózás üzemanyag problémájával foglalkoznak. Önálló írásai a “Cyrogenics” (1968) és a “Space and Astronautics" (1969) szaklapokban jelentek meg. 1973-ban vonult nyugalomba. 6. "A rend kedvéért meg kell, hogy említsem” — írja Majoros János, — “hogy én erre a küldetésre nem vállalkoztam, nem jelentkezten és nem is kerestem az alkalmat erre. Rám esett a választás.” 7. Az olaszországi repülő küldetésről készült fényképeim mind "elvesztek”. Amikor 1946-ban az ÁVO pribékjei összeesküvés címén letartóztattak “elvitték” a fényképeimet is. 8. Majoros János díszokleveleinek a másolatait, köztük a NASA-ét is, (Awards and Citations) a Repülő Múzeum archívumában helyeztük el. (Szerkesztő) Ismét Krúdy Ádámról. Semmi kétség: nem egy bajtársam sokallja Adámmal kapcsolatos közléseinket. “Hát nem hagyod a szegény Krúdyt végre békén?” — írta a kassai akadémia egyik volt alezredes-tanára, a Krúdy személyével kapcsolatosan hozzá intézett kérdésemre. Miután tudomásom szerint én voltam az első, aki a Krúdy Ádám 1941. június 26-i állítólagos szereplését kolportáló otthoni hírek-beszámolók valótlanságát és e közlések politikaiideológiai célzatát kimutattam, szeretnék pár szót szólani arról, hogy a negyvenedik évforduló előtt miért maradt számunkra — a volt honvédség tagjai számára — változatlanul időszerű a “Krúdy-kérdés”. Arra, hogy miért vetettem fel Krúdy szereplését, otthon Ölvedi Ignác ny. “hadtörténész-ezredes” adta a legegyszerűbb választ. Mert gyűlölöm Krúdyt, írta. Azt is megmondta, miért gyűlölöm. Mert (Olvedi szerint) Krúdy még a halálos ágyán, utolsó szavaival is, a “fasiszták” ellen hadakozott. Családtagoktól tudjuk, hogy ebből a meséből egy szó sem igaz. Ami pedig az Ölvedi által vélt “gyűlöletet” illeti, én Krúdyt személyesen nem ismertem. Csak bajtársai egyhangú ítélete alapján írtam róla könyvemben, hogy elsőrangú tiszt, kiválóan minősített repülő és általánosan kedvelt bajtárs volt, családjának, nevelésének megfelelő kitűnő modorral. A baj máshol van. Odahaza, nemcsak a sajtóban, de a történelmi tanulmányokban, sőt az iskolai tankönyvekben is (!), mint bizonyítást nem kívánó axiómát, mint vitát nem tűrő dogmát hirdetik, hogy a hazánk szerencsétlenségét elindító kassai bombatámadást a magyar és német katonai vezetés közösen tervezte, hogy ezzel a kormányt háborúba kényszerítse. Bizonyítékul, első helyen, Krúdy valóságos, vagy szájába adott közlései szerepelnek. E beállítás ellen otthon — az átlátszó valótlanság ellenére — még a legkitűnőbb történészek sem mernek szót emelni. Bizonyos, hogy elsősorban az itt, nyugaton megjelent közlések (Pl. Magyar Szárnyak) hatása alatt, ma már otthon sem érvelnek Krúdy kalandos felszállásával, üldözésével, de a nevére, szerepére való hivatkozás változatlan! Elég a pesti Zrínyi kiadónál “Magyarország felszabadítása” című, pár hónappal ezelőtt harmadik kiadásában megjelent tanulmány-gyűjteményre hivatkoznom. A “hadtörténész-törzstisztek” eme szerző kollektívájában, ugyancsak Olvedi, ismét Krúdyt szerepelteti a “magyar—német katonai cinkosság” koronatanújaként. Igaz, hogy Ölvedi Krúdy-hivatkozásai (egy részüknek se fülük, se farkuk) könnyen cáfolhatók, de ezek a cáfolatok a hazai betűknek kiszolgáltatott olvasótábort csak felettébb körülményes módon, vagy egyáltalán nem érhetnék el. Fel kell ezért készülnünk arra, hogy a negyvenedik évforduló előtt Krúdy hazai szerepeltetése újból erőre kap. Kérdés, hogy a háború — még a legügyesebb és legszerencsésebb politikai vezetést is feltételezve — egyáltalában elkerülhette volna-e országunkat? Valószínűleg nem. Ettől függetlenül azonban azt sem lehet vitatni, hogy katonai vezetésünk — bár a nemzet érdekében vélt cselekedni — helyzetmegítélésével és a kormányra gyakorolt nem megengedhető nyomásával a nemzeti tragédiánkhoz vezető hibát elkövette. Ezért — a történelem örök “vae victis” törvénye szerint — a felelős vezetők életükkel fizettek, az otthon maradt bajtársaink zöme pedig a Krúdy A dám 42 éves korában, 1949-ben. (A múzeum gyűjteményéből) megpróbáltatások és megalázások kálváriáját járja. Katonai becsületükön, emberi tisztességükön azonban nem esett olyan folt, mint amilyent a kassai támadás tudatos megrendezése, az abban való tényleges vagy eszmei résztvétel jelentett volna. Ezt, az egykori honvédségünk egészének tisztességét bemocskoló foltot kívánják azután a Krúdy állítólagos szereplését, állítólagos nyilatkozatait, jelentéseit kolportáló cikkeket és tanulmányokat állandósítani, tudatosítani és ez ellen kell az igazság ismételt és ismételt hangoztatásával védekeznünk. Erről van szó. Nem többről és nem kevesebbről. Borsányiju lián szkv. hmtk. alez. 21
