Magyar Szárnyak, 1980 (9. évfolyam, 9. szám)
Mozaikok egy távolfelderítő pilóta frontélményeiből
MOZAIKOK EGY TÁVOLFELDERÍTÖ PILÓTA FRONTÉLMÉNYEIBÖL Dákay Ferenc már a kora harmincas években rabjává vált a repülésnek mint tevékeny vitorlázó repülő. 1936/37-ben nyert pilótakiképzést a nyíregyházi Repülőgépvezető Iskolában. Innen a tapolcai bombázókhoz osztották be. 1940-ben a Légi Fényképező és Kiértékelő Csoporthoz helyezték át. Számos titkos bevetést hajtott végre Románia és Jugoszlávia felett célfényképeket készítve. 1943 elején került ki a Keleti Hadszíntérre a TF. osztályhoz. Dákay Ferenc szkv. fhdgy. jelenleg Nyugat-Németországban él, ahol mint művész, főleg szobrászattal foglalkozik. Alkotásai mind gyakrabban tűnnek fel Stuttgartban és környékén. 1943 februárjában történt. Poltawan kellett jelentkeznem Ju 88-as személyzetemmel. Rossz volt az idő. Sűrű havazást kaptunk. Parancsot kaptunk, hogy az utánpótlási vonalakat minden körülmények között fel kell derítenünk, hogy felderítési eredményeinkből következtethessenek a várható orosz előretörés, illetve a támadás súlypontjának a kialakulására. Magnus őrnagy a német alakulat parancsnoka ment bevetésre ugyanezzel a feladattal, de nem tért vissza. Személyzetem a következő volt: Bajnóczy László fhdgy. megfigyelő, Pannuska László szkv. rádiótávirász, Bojtos Mihály szkv. szerelő lövész. A Charkow—Bjelgorod közötti terület felderítését kaptuk. A havazás fokozódott. Bjelgorodnál kezdtük a terület átpásztázását. Csupán szakasznyi bandukoló gyalogsággal és egy két lóvontatta szánkóval találkoztunk. Körülbelül három órai repülés után, Charkowtól északra, alig 50 m-en repülve az igen rossz látási viszonyok miatt, a hómezőben vánszorgó mintegy 60 — 80 főnyi csoportot fedeztünk fel. Pokrócba, rongyokba voltak bebugyolálva. Nyugat felé tartottak. Szánkó nem volt velük. Az volt az érzésünk, hogy lemaradt menekülő csoportot, talán magyarokat látunk. Egyszer-kétszer körülrepültük őket. Nem integettek. Mintha észre sem vettek volna bennünket, úgy viselkedtek. Fékszárnyat eresztve, lecsökkente« sebességgel, alig 50 méteren, oldalról közelítettük meg őket, hogy jobban szemügyre vehessük a csoportot. Lerepültek a pokrócok és a rongyok és egy pokoli géppisztolytűzbe kerültünk. Hallottuk a gépet ért becsapódások koppanásait. Gázt adva tovább húztunk. Hamarosan megállapítottuk, hogy a hydraulika vezetékét átlőtték. Ezzel voltunk egy ideig elfoglalva. Még mindig egészen alacsonyan repültünk. Egy kis magányosan álló épület mellől egy “Pack” (4 csövű 20 mm-es gépágyú) tüzelt ránk. Újra csattant valami, a függőleges vezérsík tövében volt a találat. A fémlemez borítás egy kis helyen szétnyílt. A sérülés mértékét nem lehetett megállapítani. Fojtott gázzal, kis sebességgel repültünk hazafelé Borispolba. Itt ért a meglepetés. A futószerkezetet semmilyen módon nem tudtuk kiereszteni. Kilövettem a vörös rakétát, kioktattam a személyzetet a hasleszállás előkészületeire. Nyugtattam az embereimet: “Semmi izgalom; olyan sima lesz, mint egy vitorlázó gép leszállása. ” A segélykocsik kigurultak. A drukkoló nézők száma egyre szaporodott. Nyugodt, szabályos siklással közeledtünk a leszállójelhez. Kikapcsoltam a gyújtást. “Vigyázz Pannika” — mondtam —, “ha földet ‘fog’ a gép, a tetőt el!” Már vártam az első súrlódás zaját, amikor a gép égnek emeli az orrát, majd sebességet vesztve balszárnyra lecsúszik. Nagy recsegés-ropogással földet érünk. Senkinek semmi baja. Laci arcán kis karcolás volt. Ahogy később rekonstruáltuk a történteket, rájöttünk, hogy Pannika nem bírta idegekkel; hamar engedte el a tetőt. Az nekivágódott az amúgyis megsérült vezérsíknak, azt keresztbe állította. “Kedves” volt a szűkszavú Bojtos megjegyzése: “Hallja főhadnagy úr. Azok a vitorlázórepülők ugyancsak furcsán landolnak. ” Az oroszok a Brianszki Erdők déli nyúlványa mellett egészen a Desnaig nyomultak előre. Kurszkból kiindulva megkíséreltek egy áttörést nyugat felé. A németek visszaverték őket. Az orosz visszavonulás után az ehhez a területhez csatlakozó erdőkben partizánokat hagytak hátra. Ezeknek a felderítése volt a feladatunk. Alacsonyan, 200 — 400 méteren, zárt felhőzet alatt, zuhogó esőben hajtottuk végre a feladatot, természetesen szemfelderítés-Bajnóczyflidgy, Pannuska szkv, Bojtos szkv, Dákay fhdgy. sei. Bunkereket láttunk. A hozzájuk vezető jól kitaposott csapások árulták el ezeket. Találtunk egy nagyobb bunkert, ahová sok csapás és gépkocsi nyomok is vezettek. Ezt megbombázzuk — határoztuk el. A vakszerencse inkább, mint a bombázó tudásunk ( hiszen TF-ek voltunk, célzó berendezés nélküli gépben) velünk volt. A két darab 50 kg-os telibe találta a célt. Nagy füst, majd felcsapódó lángnyelvek arra engedtek következtetni, hogy lőszervagy üzemanyag raktárt találtunk el. Miután eddig semmiféle mozgást nem láttunk, egészen a fák lombjáig leereszkedtünk. Minimális sebességgel repülve “bogarászni” kezdtük az erdőt. Ezért a könnyelmű meggondolatlanságért egy igen nehéz félórával fizettünk meg. Egy hosszú erdőnyíladék felett repülve balról, élőiről egy embert látok meg. Hirtelen puskát emel a vállához. Látom a villanást és ugyanakkor hallok egy csattanást balról, élőiről a gépből. Bojtos még odaeresztett egy 9
