P. Szalay Emőke: Református egyházművészet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 24. (Debrecen, 2012)
Úrasztali ezüst edények
A debreceni ötvösséggel kapcsolatban szintén előkerült egy jelentős edény, ez a beregszászi gyülekezet kókuszdió serlege. A XVII. században kedvelt volt különféle ritka anyagok felhasználása az ötvösművészetben. Ilyen az elefántcsont, a kagyló, a kókuszdió, amelyet nemesfém foglalattal láttak el. A beregszászi gyülekezet edényének további fontosságát az jelenti, hogy HG jelzése alapján egy olyan XVII. század legelején működő debreceni mester, Hősek Gáspár munkája, akinek eddig még nem ismertük fennmaradt készítményét75(88. kép). A munkácsi gyülekezet egyik kelyhe ismét arra példa, hogy számos igényes ötvösmű készült jelzés nélkül. Talpán áttört virágdíszes sáv felett a reneszánsz jellegzetes díszítőelemei, domborított szárnyas angyalfejek láthatók, az öntött nódusz virágdíszes. A kuppát áttört applikáció - rátétes díszítésű kosár fogja körül. Készítési helyének meghatározása további kutatás feladata (89. kép). Az összeírásban talpas pohárnak nevezik, ez azt jelenti, hogy ezzel a megnevezéssel illették a XIX. század elején a ke- helyformát is. A XVI. században Németalföldön alakult ki a kettőspohár, amelyet ikerpohárnak is neveztek. Két azonos méretű és díszítésű poharat szájuknál illesztettek össze, a felső talpa felülre került. A macsolai gyülekezet klenódiumai közé tartozó ikerpohár igen díszes kivitelű öntött, domborított díszítményével (90. kép). A benei gyülekezet ikerpohara szerényebb, a szalag és érmedísz, virág és gyümölcscsomók mind a reneszánsz kedvelt díszítőelemei. Mivel jegy nélküli, készítési helyét illetően szintén csak feltételezéseink lehetnek. Német felirata alapján felvetjük, olyan központban készülhetett, ahol a mesterek anyanyelve német volt. 1594-es évszáma arra utal, hogy a XVI. század végén készülhetett. Kassa ötvöseinek legnagyobb része ekkor még német származású volt, ezért feltételezzük, hogy a kassai ötvöscéh egyik mestere készíthette (91. kép). A XVII. század tárgybeli gazdagságával szemben a XVIII. századból csupán három tárgy maradt fenn a beregi gyülekezetekben, kettő közülük egyenesen a század végéről származik A mezővári gyülekezet kelyhének anyaga aranyozott vörösréz. A kehely talpán, szárán csavart bordák futnak végig, amelyek a rokokóra jellemzők. Ez a stílus nem elégedett meg a formák mozgalmasságával, amit a felületeken megjelenő bordák adtak, hanem azt tovább fokozta, csavart egyet rajtuk. A nóduszon szintén az aszimmetriát láthatjuk. A talpon, a nóduszon, a kuppán fülkagylók, rocaille-k, levelek díszlenek. Készítési idejét ezek alapján a XVIII. század közepe utáni időszakra tesszük (92. kép). A mezőgecsei gyülekezetben az 1779-es szintén „pohárénak nevezett ezüst kehely ismét arra példa, hogy az összeírásban a kelyhet is pohár névvel illették. Ez a kehely 75 P. Szalay Emőke 1997. 361-366. 54^
