P. Szalay Emőke: Iparművészeti emlékek a drávaszögi, vajdasági, muramelléki és felső-őrségi magyar református gyülekezetekben - Magyar Református Egyház Javainak Tára 12. (Debrecen, 2007)
Szerbiai Református Egyház - Kelyhek a Vajdaságban
zik, a szája még erősebben kihajlik, mint a XVII. század második feléből ismerteké.69 A pohár talpát és derekát öntött kötélsodrásos, liliomos pártázat övezi. A szájperem külső oldalán vésett leveles reneszánsz mustra fut körbe, amelyet kettős vonalú száron háromujjú levelek, akantuszlevelek és kacsok alkotnak. A díszítés a formához hasonlóan ellent mond annak, hogy a felirat évszámát fogadjuk el készítési idejének, hiszen ez szintén a XVII. századra, annak is inkább az első felére utal. Alján vésett M:J: jelzés látható. Ez a mesterjegy egyelőre ismeretlen, eddig még ilyet nem közöltek. A XVII. századtól kezdődően Debrecen a Tiszántúlon a református vallás központjává vált. Ez nemcsak vallási és kulturális szempontból nyilvánult meg, hanem ipar- művészeti vonatkozásban is. Természetesen vonatkozik ez a Nagykunságra és benne Kunhegyesre is.70 Ezért talán nem megalapozatlan az, hogy úgy véljük, a kunhegyesiek szent edényeik beszerzésekor más református gyülekezethez hasonlóan a debreceni ötvösöket keresték meg. Ez a kis pohár is feltehetően debreceni ötvös munkája. A XVII. században egy MI névbetűs debreceni ötvösmestert ismerünk, M Istvánt, akiről 1656-1679 között van adatunk. A mester nevéhez jelenleg négy edényt kapcsolhatunk, ennek alapján határoljuk be működési idejét. A négy tárgy négy különböző formát mutat. A XVII. század második felében megjelenő szalagdíszes pohárforma mellett a XVII. század legelterjedtebb és legkedveltebb formája a talpas pohár volt. A másik M István nevéhez kapcsolt kehely már ritkább volt a debreceni ötvösök fennmaradt edényei között, bár tudjuk, hogy ezt is jelentős számban készítették. A negyedik edény, amelyen megtaláljuk mesterjegyét a debreceni ötvösök legreprezentatívabb edényformája, a híres oszlopdíszes kannák egyike. Az ezeken látható jelzéstől eltér a kunhegyesi poháron található jegy, azonban a névbetűk alapján, ha debreceninek véljük a készítőt, csak vele tudjuk összekapcsolni ezt a poharat71 (II. jegyzék 1.1. kép). A bácsfeketebegyi gyülekezet másik tölcséres pohara, ahogyan a felirata is megörökíti, hasonmása az előbbinek, ebben az esetben tudatos másolásról van szó.72 Evszá- ma szerint 1935-ben készíttették a feketicsiek, hogy viszonozzák a 150 évvel azelőtti nagylelkűséget, amely révén magukkal hozhatták az eredeti poharát (II. jegyzék 2. sz. 2. kép). 69 Lásd erre példaként Pesti Máté vagy Pesti Mihály 1656-os hetei poharát P. Szalay Emőke 2002. 167. 70 Örsi Julianna 1998. 13. 71 P. Szalay Emőke 2002. 46-47., 155. 72 A gyülekezetek részéről egy edény másának elkészítése nem új keletű kívánság. A debreceni ötvösök munkái között is ismerünk erre példát. A XVIII. század legismertebb debreceni ötvösétől, Büttösi II. Istvántól maradt fenn a tiszaszöllősi gyülekezetben egy tölcséres pohár, amely másolata az egyház korábbi poharának. P. Szalay Emőke 2000. 374-375. 73
