P. Szalay Emőke: Iparművészeti emlékek a drávaszögi, vajdasági, muramelléki és felső-őrségi magyar református gyülekezetekben - Magyar Református Egyház Javainak Tára 12. (Debrecen, 2007)
Iparművészet a XIX. század második felében, a XX. század elején
IPARMŰVÉSZET A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN, A XX. SZÁZAD ELEJÉN A XIX. század utolsó harmada Magyarországon is a felgyorsuló kapitalizálódás időszaka. A társadalmi fejlődés, az anyagi megerősödés kihatott a tárgyi kultúra alakulására, az iparművészet fejlődésére is. Ez abban mutatkozott meg, hogy megnőtt a kereslet az iparművészeti alkotások iránt. Míg korábban ezeket a tárgyakat a kézműipar állította elő, ebben a korban már gyáripari termékként jelentek meg. Ezek a termékek azonban csupán mennyiségi növekedést jelentettek, a minőség háttérbe szorult. „Míg a régi korokban az ember által létrehozott tárgyi világ, az építészet és a kézművesek termékei így vagy úgy a művészet szférájába is tartoztak, most e második természet tárgyi világának a túlnyomó része minden művészi vagy esztétikai jelentést nélkülöző termék, használati tucatcikk” fogalmazta meg Németh Lajos.1 A keresletet a kézműipar és műipar nehezen tudta kielégíteni, ezért a „díszműcikkeket manapság legnagyobb részben a szomszéd Ausztriából és külföldről kapjuk.”2 Ezt a korszakot a művészettörténet a historizmus korának nevezi, az iparművészet alkotásai is ennek jegyében születtek. A századfordulóig a tárgyalkotó művészet is a historizmus révén különféle neostílusokhoz kapcsolódott. A kor iparművészete még jórészt feltáratlan, nincsenek olyan kutatások, amelyek alapján meg lehetne állapítani, hogy voltak-e a historizmusnak a nagyművészetekhez hasonló olyan szakaszai az iparművészetben, amelyek esetlegesen az egyes neostílusokhoz, mint neoreneszánsz, majd neobarokk kapcsolhatók, vagy a naturalizmussal elegy keverék stílus csupán a teljes eklektizálást, az egyes művészeti stílusok elemeinek rendszer nélküli egymás mellé állítását jelentette3. A XIX—XX. század fordulójának alkotóiban már megfogalmazódott a kérdés. Külön foglalkoztak az iparművészeinek az egyházban betöltött szerepével, ezzel kapcsolatban a Magyar Iparművészet 1912-es évfolyamában több cikket is közöltek4. A változások a kutatók szerint az ötvösség és a fémművesség területén jelentkeztek erőteljesen, ahol igen érezhető volt a gyáripar előretörése a kézműiparral szemben. Különösen nehezen indult az új úton az ötvösség, amely a céhrendszer megszűnésével átmeneti válságba jutott. Az ipari előállítású fémtárgyak egyre nagyobb és szélesebb körben terjedtek el, ez az ötvösség színvonalának egyre mélyebbre süllyedését eredményezte. A mesterek legnagyobb része csupán az átlagos igényeket elégítette ki. A historizmus szellemében kezük alól kikerültek tárgyak azonban jó technikai tudást 1 Németh Lajos 1974. 10., Magyar Művészet 1981.215. 2 Kiss Ákos 1974. 12. 3 A kérdéssel bővebben foglalkozik P. Szalay Emőke 1999a. 199-402. 4 Ismertetésüket lásd P. Szalay Emőke 1999b. 497. 9
