P. Szalay Emőke: Iparművészeti emlékek a drávaszögi, vajdasági, muramelléki és felső-őrségi magyar református gyülekezetekben - Magyar Református Egyház Javainak Tára 12. (Debrecen, 2007)
A református egyház klenódiumai
A református egyházban az úrasztali borospoharak mellett nagyobb méretű boroskannák is tartoznak az úrasztali felszerelési tárgyak közé. Ezek az edények évszázadokon át leginkább ónból készültek, más anyagúak - ezüst, kerámia, réz — jóval kisebb számban fordultak elő. Legnagyobb számban nagyméretű ónkannákat őriznek a gyülekezetek. Ezek az impozáns edények a megterített úr asztalán álltak, belőlük töltötték a bort a szertartás során az úrvacsorázó híveknek körbeadott poharakba, kelyhekbe. Az ónedények különösen érzékenyek a hő hatására, anyaguk puhasága miatt köny- nyen horpadnak, deformálódnak. Mivel az alapanyag értékes, ezért az ónművesség virágzásának időszakában általános volt, hogy a sérült edényeket újraöntötték. Ez természetesen azzal járt, hogy az esetek többségében az újonnan készített edények a kor divatos formáit követték. Napjainkban a magyar ónedény állomány legnagyobb részét a református egyház birtokában lévő edények alkotják. Az ónművesség kutatása szempontjából döntő a jelentősége ennek a napjainkig csupán nagy vonalakban ismert anyagnak, hiszen az egyes edények sok olyan információt hordoznak, amelyek a további kutatáshoz kiinduló pontot, segítséget jelenhetnek. Fontos tehát, hogy a református gyülekezetekben megőrzött ónedény állományról minél több részletes feldolgozás készüljön. Az úrvacsora osztás következő szertartási tárgya a kenyérosztó tányér. Ez a tányér, mivel az úrvacsora osztás alkalmával kenyérdarabok jelképezik Krisztus testét, nagyobb méretű, mint a katolikus egyházban használt patenák. Az említett rendelkezések értelmében az úrvacsora osztáskor használt kenyérosztó tálak, tányérok semmiben nem különböztek az asztali edényektől. Anyaguk a poharakhoz hasonlóan általában fém, a XVII—XVIII. században többnyire ón, de gyakori volt az ezüst tányér is, a XIX. században különféle ezüst, ezüstözött, nikkelezett fém. A keresztelökészletek anyaga többnyire szintén fém. A korábbi időkből, főként a XVIII. századból jelentős számban maradtak fenn kisméretű ónkannák, kancsók. A XIX. század végén kialakult formájával találkozunk, ez más felekezeteknél - római katolikusoknál, görögkatolikusoknál is elterjedt volt. A poharakat, tálakat, kannákat évszázadokon keresztül féltő gonddal őrizték a gyülekezetek. Belőlük a hívek áldozatkészsége mellett a kor iparművészeti arculatára is következtethetünk, így a kutatás számára nagy a jelentősége ennek a jobbára ismeretlen, kiemelkedő értékű kincsállománynak. Mivel a gyülekezetek ragaszkodnak az őseik által adományozott, évszázadok óta tulajdonukban lévő edényekhez, azok napjainkban is alig kerülnek be a múzeumi gyűjteményekbe. Ezért az elmúlt évszázadhoz hasonlóan továbbra is az ismeretlenség homálya veszi körül őket. 12
