P. Szalay Emőke: Ónedények a kárpátaljai református gyülekezetekben - Magyar Református Egyház Javainak Tára 6. Kárpátaljai Református Egyház 6. (Debrecen, 2004)
Az ónművesség kutatásáról
Onedények a református gyülekezetekben A XVI. században a református egyház megszervezésekor a zsinati előírások az úrvacsoraosztáshoz használt edények esetében semmilyen megkötést nem tettek. Az erről először szóló Debrecen-egervölgyi zsinat 1562-ben így rendelkezik: ,Az írás Íróeszközről vagy pohárról emlékezik. Tehát mindennémű edényeket, akár üveg akár fa vagy arany, ezüst és cserép legyenek vagy rézből, vagy bármiféle ércből készültek, elfogadjuk, csak a visszaélés, fényűzés, babona és botrány legyenek eltávoztatva. A pápista kelyheket, tányérokat elvetjük a babonás visszaélés miatt”.20 Mivel a szent cselekmények, az úrvacsora osztás és a keresztelés céljaira használt tárgyakra semmilyen előírás nem vonatkozott, természetes, hogy a hívek olyan edényekkel tisztelték meg egyházukat, amelyeket értékesnek és méltónak véltek. Ezért a református egyház klenódiumai közé az évszázadok alatt minden olyan anyagú és formájú edény bekerülhetett, amelyet megfelelőnek éreztek ezekre a célokra. Ebből következik, hogy a gyülekezetekben a mai napig előfordulnak az elmúlt századok mindennapi asztali edényei. A református egyház ónedény állományának jelentősége Különösen felbecsülheteden az előbb említett tény jelentősége az ónedények vonatkozásában, amelyek egykori elterjedtségük ellenére már a XIX. század folyamán is kis számban maradtak fenn. Ennek magyarázata, hogy a XVIII. század végétől kezdődően az ónedényeket a mindennapi életben kiszorították az ún. keménycserép edények, amelyek fehér színük miatt a porcelánra emlékeztettek, de annál jóval olcsóbbak lévén, széles rétegek számára elérhetők voltak. Viharos gyorsaságú elterjedésüket az is elősegítette, hogy a korábban kedvelt ónmázas fajansszal szemben a használatra jobban megfeleltek, mivel annál keményebbek voltak, mázuk nem kopott, a hő hatására nem repedezett meg. A gyáriparnak az ón, mint alapanyag felhasználása iránt megnyilvánuló igénye 20 Kiss Áron 1882. 152. 14
