P. Szalay Emőke: Ónedények a kárpátaljai református gyülekezetekben - Magyar Református Egyház Javainak Tára 6. Kárpátaljai Református Egyház 6. (Debrecen, 2004)

Az ónművesség kutatásáról

Az ónművesség kutatásáról

Magyarországon a XVI. századtól kezdődően kezdett elterjedni az ónedények használata, majd a XVII-XVTII. században meghatározó szerepet töltöttek be a mindennapi életben.

Bár nem tekintjük feladatunknak a magyar ónművesség kutatás teljes körű ismertetését, azonban a kutatás eddigi irányainak vázolását nem mellőzhetjük.

Először művelődéstörténeti munkákban szerepelnek ónedényekre vonatkozó adatok. Ezek azonban nem összefoglaló, áttekintő jellegűek, hanem csupán adatközlések edényekről, használatukról. Többnyire csak megemlítették őket, mint a mindennapi élet, a háztartás részét, de nem foglalkoztak érdemben velük, a figyelem alig irányult rájuk.1

A magyarországi ónművesség problémakörét a XIX. század végétől kezdődően művelődéstörténeti és iparművészet szempontból egyaránt vizsgálták.

Eleinte inkább a művelődéstörténeti érdeklődés nyilvánult meg, amelynek keretében főként az elmúlt századokban jelentős ónművességgel rendelkező városok múltjának kutatói közöltek adatokat, rajzoltak képet a helyi kannagyártó céhekről. Az iparművészeti kutatásokban ekkor még inkább csak jelzésszerű említések foglalkoztak a XVII-XVIII. század ónművességével.

Az első vázlatos összefoglalás az Iparművészetek Könyvében jelent meg Éber László tollából, amelynek keretében a bronzművesség ismertetése mellett csupán az európai ónművességet tekintette át röviden, a magyar ónművességgel egyáltalán nem foglalkozott, ami azt mutatja, hogy erről a területről nem állt rendelkezésére ismeretanyag.2 Divald Kornél ugyancsak csupán említésre vállalkozott.3 Csányi Károly közölt először ónjegyeket az Erdélyi Múzeum óntárgyairól.4 Majd az 1930-as években már az egyes központokkal fog1 Erről részletesen Németh Gábor 1981. 171.

2 Éber László 1912. 130-196.

3 Divald Kornél 1929. 69.

4 Csányi Károly 1919. 88-109.

11