Kárpátaljai Református Egyház 5. Tanulmánykötet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 5. (Budapest, 2002)

Felhősné Csiszár Sarolta: XVII-XVIII. századi úrasztali terítők a kárpátaljai református templomokban

Török paprika vagy körte motívumos hímzések Török paprika motívum díszíti a salánki egyház 1774-es, kis batisztterítője vi­rágbokor mintáit, amelyek a terítő négy sarkát ékesítik (17. sz. rajz). A fogazott szélű, pettyezett belsejű török paprika motívumok kis kacsokkal kapcsolódnak az U alakú indás szárhoz, amely kis csigavonalból és levélből ki­induló rövid száron áll. Az inda két vége egymás fölé hajlik, mindkét szárvégen egy-egy pettyezett belsejű mintával. A rövidebbik szár végén lévő motívum az indák által bezárt üres teret tölti ki. A közepes méretű térítőt sötétkék selyem­szállal, ezüstskófiummal, laposöltéssel és száröltéssel hímezték. Ezen kívül török paprika motívum van a munkácsi fehér vászon, peliká- nos abrosz mintájában is (18. sz. rajz), valamint a bükéi terítő csigavonalas mintájában (19. sz. rajz, 9. sz. fotó). Tulipánábrázolások A bokorminták ágainak a végén a tulipánt mindig metszetben és igen nagy változatossággal ábrázolják. A bokorminta szerkezetéből adódik hogy egy- egy mintában általában 3, ritkábban 4 - rendszerint egyforma - tulipán van. Két nagy fogazott szélű tulipán és három kisebb virág ékeskedik a forgolányi terítő sarkait díszítő bokorminta ágainak végén (20. sz. rajz). Ugyanezt a mintát hímezte 1757-ben Pásztai Anna, csak ciklámen és ezüst színekkel a péterfalvi egyház térítőjének sarkaiba. Ismert minta volt, Bihartordán, Berettyőszentmártonban és Kismarján van ilyen tulipános terítő.20 Három tulipán és egy elhajló leveles ág díszíti az aklii terítő sarkaiban lé­vő bokrokat (7. sz. rajz). Négy laza rajzolatú, bogyós külsejű tulipán van a munkácsi terítő sarkaiban (26. sz. rajz). 3-3 tulipán kapcsolódik a fancsikai, a beregújfalui, a csepei, az ungtarnóci (9. sz. rajz) és az egyik salánki terítő sarok­mintájának bokraihoz. Nagy hasonlóságot mutatnak a tulipán megformálásában a csepei, beregúj­falui és fancsikai térítők mintái. A tulipán belsejében látható bibét mind a három térítőn hullámvonalas alakzattal ábrázolták, a hullámvonal ívében pettyekkel. Mind a három minta teteje kis páros kacsokban végződik. A tulipánokon kívül a bokrokhoz a beregújfalui mintán egy, a csepei és fancsikai mintán két piciny kis bimbó is kapcsolódik. Mind a három terítő szélének oldalvonalán egy-egy hul­lámos közepű tulipán áll. A beregújfalui terítő szélén a következő felirat olvas­ható: „KOMLÓS1 LÁSZLÓ, ILOSVAI JULIÁNNÁ 1748. 4. júni." A salánki tulipános terítő' tulipánjainak a közepén egy kis ovális keret ve­szi körül a bibét, amelyet kis vonalka és két oldalról két-két petty mintáz. A tulipán tetejét koronaszerűen három kis ívelő levél zárja. Oldalvonalának közepén a bokron lévő tulipán egy motívuma látható. Az évszám és felirat 20 P. Szalay Emőke: Úrihímzések Hajdú-Biharban. Debrecen, 2000.119. o. 15. rajz, 32. rajz, 33. rajz. 175

Next

/
Oldalképek
Tartalom