Kárpátaljai Református Egyház 5. Tanulmánykötet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 5. (Budapest, 2002)

Felhősné Csiszár Sarolta: XVII-XVIII. századi úrasztali terítők a kárpátaljai református templomokban

nyalatait használták. Ilyen a salánki egyház két évszámos, 1740-es és 1774-es (11—12. sz. fotó) térítője és az ungtcirnóci 1751-es terítő (13. sz. fotó), amelyek sötétkék és ezüstskófiummal készültek. Egyszínű sötétkék a forgolányi egyház 1755-ös térítője (14. sz. fotó). Világoskék és aranyskófiummal hímzett az évszám nélküli ungtcirnóci tulipánbokros (9. sz. rajz) és egyszínű, világoskék a kígyósi gránátalmás kis vászonterítő (10. sz. rajz).

De van a térítők között olyan, amit rózsaszín és ezüst együttes alkalmazásával varrtak, mint pl. a huszti. 1736-os térítőt (11. sz. rajz), ekrü és aranyszínnel hímzett, mint a beregvégardói és egy másik munkácsi tulipánbokor mintás terítő.

Egyszínű ekrü selyemszállal, különlegesen változatos öltéstechnikával készült az ungtcirnóci egyház harmadik, XVIII. századi térítője (12. sz. rajz.).

A minták megkomponálásában zömmel a keleti hatás érvényesült, kiegészítve azzal a jellegzetes magyaros ízzel, amely keleti és nyugati hatású kézimunkáinkon egyaránt felfedezhető, s amelyet úrihímzés néven ismerünk.

Az úrihímzések motívumkincse

A mintakincs igen változatos, mégis tapasztalható a minták szerkezetében és belső elrendezésében egy állandóság. A sokszínűséget inkább a járulékos és térkitöltő elemek biztosítják. A mustrák megkomponálásában több mintatípussal is találkozunk. Leggyakrabban az ún. virágbokros mintákat alkalmazták. Ezt követte a csigavonalas szerkezetű mustra. Más kompozícióval csak kivételként találkozunk egy-egy tárgy esetében.

Bokros, csokros minták

A keleties, aszimmetrikus virágbokrok a terítő négy sarkában helyezkednek el és a hajló bokorminták többnyire egyirányba néznek (1. és 13. sz. rajz.). A bokrok szerkezetének vázát rendszerint két hajló főág alkotja, amelyek egymáson átívelve keresztezik egymást, ezáltal egy különleges, mandorla (mandula) alakú teret képezve, melynek közepét általában hosszanti irányban pettyekkel töltik ki. [Akad néhány kivétel is, így pl. az ungtarnóci (lásd 12. sz. rajz), forgolányi (lásd 14. sz. fotó), beregszászi terítő (7. sz. fotó)].

Az ágak végei mindig valamilyen nagyobb méretű virágban végződnek, amelyek lehetnek egyformák, de méretükben kölönbözőek is. Az ágakhoz még kisebb száracskák is kapcsolódnak, végeiken virágokkal. Ezek a mustrák rendszerint megegyeznek a fő ágak végeinek motívumaival, de ritkábban előfordulnak más, hasonló stílusú kis virágornamensek is.

A leggyakrabban előforduló motívum a gránátalma és a tulipán. Ezeknek nagyon sok változatával találkozunk, de előfordul a minták között a szegfű, az írisz, a liliom, az akantuszvirág, gyöngyvirág, az ibolya és szegély mintaként sorbaállított, fogazott szélű levél motívum is. Különösen a gránátalma- és a tulipánábrázolásnak ismerjük nagyon sok változatát. Még ha a virágbo171