Kárpátaljai Református Egyház 5. Tanulmánykötet - Magyar Református Egyház Javainak Tára 5. (Budapest, 2002)

P. Szalay Emőke: Ötvösművek és fémedények a kárpátaljai református egyházban - I. Kelyhek, poharak

Talán a fentebb ismertetett kehelyformából alakulhatott ki az a változat, amelyre nagyszámú példát találhatunk. Tagolt talpú, balluszteres szárú vagy lapított gömb nódusszal ellátott, kuppája alul kiöblösödés után behúzott, szája kihajló. Egyik csoportjában vésett díszítés a jellemző. A legkorábbi évszámos 1888-ból még őrzi a viszonylag magas kuppamegoldást. (I. 77., 101. kép) Ez a

XX. század elejére eltűnik, a szár fokozatosan megnyúlik. (I. 78., 102. kép) A díszítés vésett, kartus, virágfüzérek alkotják.(I. 79-82., 103-106. kép)

Ezt a formát követi egy talán altípusnak tekinthető csoport, ahol a tagolt talp és a kúppá alján kosárszerűen kialakított domborműves díszítés a függőleges bordázattal, dúsan burjánzó akantuszlevelekkel, erősen tagolt fedéllel még a barokkra utal. (I. 83-84., 107-108. kép)

Ugyanez a forma reneszánsz jelleggel díszített a következő csoportnál, amelynek első tagja 1893-as évszámú. (I. 85-86., 109-110. kép) Az akantusz- levelek már nyugodtabbak kevésbé kidomborodó megoldásuk révén. Bár egy 1911-es adományozású kehely gazdagabban díszített, gyöngysor, tojásdísz, reneszánsz kartus mellett fodros szélű akantuszlevelek (1. 87., 111. kép), ugyanakkor a következők ismét kevésbé díszesek, bordázott sávval (I. 88., 112. kép), míg a másik ökörfejjel díszített (I. 90., 113. kép).

Még pillanatnyilag ide soroljuk az 1930-as években ajándékozott öt kely- het az alapforma hasonlósága miatt. Az 1932-es évszámú a barokk hólyagos kelyhekre emlékeztet. Ez a forma a XVIII. században a debreceni ötvösök legkedveltebb és legelterjedtebb edénytípusa volt. A talp díszítménye, a kúppá aljának lekerekített végű mezői az előbbiekre, míg a gyöngysorok a klasszicizmusra utalnak.(I. 91., 114. kép)

E jó arányúak mellett olyat is sorolhatunk ide, amelynél a szár kecsessége megbomlott. Talán éppen ennek alapján feltételezhetjük, hogy ez is XX. századi. (I. 89., 117. kép)

Ezt a formát variálja két 1938-as évszámmal ellátott kehely, ahol a hólyagok jelzéseként függőleges bemélyedések jelennek meg a talpon, míg a kúppá alján ívek érintkezésénél szőlőlevél és szőlőfürt látható. (I. 92-93., 115. kép)

Talán a forma modernizálásának tekinthetjük az 1939-es kelyhet talpa és kuppája domború virágdíszeivel. (I. 94., 116. kép)

Az előbbi bizonyos formai sikerületlenségével szemben, amikor is a szá- j-Qji lévő kis gyűrűs megoldassál elvesztette a biztonságos fogás követelmény 0^ egy évszám nélküli kehely magyarosnak tekinthető díszítőelemeivel új próbálkozásra utal. (I. 95., 118. kép)

A viszonylag rövid szárú, nyúlánk kuppájú kelyhek alkotják a következő formai csoportot. Ide sorolhatók a legnagyobb számú, mesterjeggyel ellátott csoport, CW jegyű ötvös munkái. A tagolt talpú, nóduszán olykor gyöngysordíszes felfelé kónuszosán öblösödő pohár díszítése változatosságot mutat, minden esetben vésett technikával készült. Legkorábbi 1897-es évszámú (I. 96., 119 kép) A CW jegyes csoportban a talp felső részén olyan pontok, levelek al41