Beregi Egyházmegye 1. - Magyar Református Egyház Javainak Tára 2. Kárpátaljai Református Egyház 2. (Budapest, 2000)
Bátyú
A gyülekezet története Árpádkori település Bereg vármegyében. Valamikor a Lónyayak birtoka volt. 1549-1553 között 5-10 család lakta, akik gabonát és mézet termeltek és ezekből tizedet adtak. Bótrággyal együtt tartottak plebanust. Laktak benne zsellérek is, mert 1550-ben 17 dénár keresztyén-pénzt fizettek adóba. 1570-ben Mareus Imre főbíró és 18 dézsmát adó jobbágy mellett 6 zsellér lakott itt, ösz- szesen mintegy 25-30 család. A gyülekezet lélekszáma - a szokásos számítás szerint - 300 lélek lehetett. A reformáció tanítását a falu a XVI. század második felében - feltételezhetően a beregszászi zsinat hatására - befogadta. Azt bizonyosan tudjuk, hogy 1597-ben Károly Lukács személyében reformált hitű prédikátora volt.2” A XVII. században továbbra is Bótrágyhoz tartozott. A XVIII. század második felében a hívek kis fatemplomot építettek és az egyházkerülettől egy Szántó András nevezetű lelkésztanítót (lévitát) kértek. 1785-ben, Ajtai Sámuel lelkipásztor idejében kezdődött itt az anyakönyvezés. Ettől kezdve lett önálló anyaegyház. 1843-ban Kazal József lelkész 466 lelket gondozott, Csengeri György tanító 13 fiút és 3 leányt tanított az iskolában. 1854-ben a vizitáció megállapította, hogy a romladozó egyházi épületek renoválására intézkedés történt: „Belhivatalnokok mind az elöljárókkal, mind az egyház egyes tagjaival csendben és békében élnek..."26 27 1802-ben a romladozó fatemplom helyett új kőtemplom építését kezdte el a gyülekezet Szatmári András lelkészsége alatt. Ez a templom 100 esztendő múlva, 1907-ben leégett. Jelenlegi szép temploma 1910-ben épült, Bory Sándor lelkipásztor idejében. 1913-ban 8 regiszteres orgonát vett a gyülekezet. 1947-ben itt volt az a nagyjelentőségű lelkészi konferencia, amelyen a kárpátaljai református lelkészek - a szovjethatalom és az egyházi vezetők javaslata ellenére - nem csatlakoztak, illetve nem léptek szövetségre a baptista egyházzal, hanem kinyilvánították, hogy önálló egyházban kívánnák szolgálni. Ezért később több lelkészt letartóztattak és lágerbe hurcoltak. 26 OL. E 159. Reg. Dec. Bereg Fit. dsz: 9601, 9603. (1549-1553., 1597.) 27 TtREL 1.1. s. 15.1854. év. V.ö. BARCSA 1906. II. 205. 55