Beregi Egyházmegye 1. - Magyar Református Egyház Javainak Tára 2. Kárpátaljai Református Egyház 2. (Budapest, 2000)

Bátyú

A falu lakossága -1991. évi adat szerint - 3.200, ebből magyar 2.500. A re­formátus gyülekezet 1.400 lelkes. Lelkipásztora 1974-től Sütő László. Az ő ve­zetésével kezdődött el 1994-ben a kis-, és nagybakosi leányegyház kőtemp­lomának építése. 1944 őszén 140 magyar férfit hurcoltak el innen. 38-an soha nem tértek haza. Emléküket a temetőben kopjafa, 1992 óta a templomkertben emlékmű őrzi.28 M. A. Az egyházközség jelenlegi épületei Templom XX. század elején épült templomának hajóba épített tornya háromszintes, törtvonalú hegyes sisakkal. Tetején gombbal és kakassal. A hajó sík mennyezetű, a felső szinten ívelt ablakokkal, közöttük kidombo­rodó talapzattal és fejezettel ellátott festett pilaszterek, az alsó sorban négy- szögletes ablaknyílásokkal. A hajó két végében faoszlopokra állított karzatok, mellvédjükön vésett ová­lis és köralakú díszítés, alul aranyozott fogrovat dísz. A fa szószék sokszö­gű oszlopra állított szögletes, a szószékkoronáig felnyúló háttámlával. A hangvető szintén sokszögű, füzérekkel, rozettákkal díszes, felső része si­ma ívelt vonalú, a sarkokon kis gombdíszekkel, tetején álló pelikánnal. A Mózesszék magas háttámlája baldachinszerűen nyúlik előre, füzérdíszek­kel és esztergált gombokkal díszített. Negatívszám: 2753-54, 6590-92 All-12. kép P. Sz. E. Egyéb épületek Parókiáját 1992-ben visszakapta. M. A. Úrasztali felszerelési tárgyak 1. Tölcséres pohár Ezüst, aranyozva, vésett díszítéssel. Talpa felett enyhén szűkülő, majd derekától kissé szélesedő oldalú pohár. Díszítés: talpán zegzug vonal, derekán kockázott sáv, száján lambrekin és pajzsban „DV" 28 BOTLIK-DUPKA 1993. 57. 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom